Hazai sztár

Koch-Bulla Zelda – Keresetét a jövőjére teszik félre a szülei

A Keresztanyu című sorozat Tatyikája két színházban is játszik, kitűnő tanuló az iskolában, és bár játékra kevesebb ideje jut, mindezt imádja.

A mosolygós, jókedvű kislányról hamar, már az óvodában kiderült, hogy van érzéke a színjátszáshoz. Még nagycsoportos volt, amikor elvitték egy színitanodába, miután egy előadást nézve noszogatni kezdte a szüleit, szeretne színpadon játszani. Két hónappal később már az Operett­színházban szerepelt. „Ott most is játszom a János vitézben, én vagyok a gyermek Iluska. A Pesti Magyar Színházban pedig a Muzsika hangjaiban és a Valahol Európában szerepelek, és szólót is éneklek – teszi hozzá Zelda, akit egyébként bő két éve, egy online szereplőválogatás után hívott meg a Keresztanyu című sorozatba Hámori Barbara producer. – Az iskolából elengednek, hiányozhatok, de be kell pótolnom a tananyagot. A kedvenceim a fogalmazás, az angol, a matek és a rajz, de járok énekórára és lovagolni is. Játékra kevés időm jut, de én ezt nem bánom.” Hogy Zelda napjaiba ennyi minden beleférjen, ahhoz nemcsak az kell, hogy szívvel-lélekkel készüljön a forgatásokra, szereplésekre, hanem az is, hogy a teljes családja alkalmazkodjon hozzá. „Ez azért kőkemény családi munka” – mondja Zelda édesanyja, Dóra.

Nem kérkedik az ismertségével

Az anya minden alkalommal ott van a kislánnyal a színházi próbákon és előadásokon, valamint a forgatásokon is. „Egy barátnőmmel gyerekbútormatrica-tervező és -készítő cégünk van, a munkámat így bárhol tudom végezni egy laptoppal. A férjem, Péter pedig informatikai tanácsadó, itthonról dolgozik, így tudunk alkalmazkodni Zeldához és az óvodás testvéréhez, Benihez.”
Dóra azt mondja, ha lányuk nem lelné ennyi örömét mindebben, ők nem erőltetnék a színjátszást. „A tanulást sem hanyagolja el, és megmaradt átlagos kilencéves lánynak. Megbeszéltük vele, attól, hogy ő a tévében szerepel, nem különlegesebb, mint a többi gyerek, nem jár neki több, mint másnak. Nem is büszkélkedik vele. Ha felismerik, és kérdeznek tőle, akkor válaszol, de soha nem kérkedik. Sőt azt is tudja, hogy kap fizetést, és ha kérne, adnánk belőle zsebpénzt, de egyelőre nem kér. Minden fillért elteszünk neki a jövőjére.”

A teljes család alkalmazkodik Zeldához (Fotó: Schumy Csaba)

Öccse még nem látta színpadon

Zelda szeret vásárolni, az anyukáját gyakran elkíséri a boltokba, és odahaza is segít neki, például főzni. „Mákos gubát már készítettem egyedül, bár a telefonnal meg a számítógépes játékokkal jobb játszani.” Egykor könyveket szeretett volna írni, de ma már tudja, színésznő lesz. Szülei azonban mondták neki, lehet két munkája is, jobb, ha több lábon áll majd. No de Zelda addig is nagy tapsokra számíthat még, talán egyszer a kisöccsétől is. „Beni még nem látott színpadon, korábban kicsi volt hozzá, aztán a koronavírus-járvány miatt nem jöhetett. De már hamarosan ötéves, remélem, anyáék nemsokára elhozzák, hogy megnézzen. És hogy egyszer ő is gyerekszínész lesz-e? Jó lenne!”

Kiemelt kép: Schumy Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!