Nehéz időszak van mögötte, bár igazán soha nem lesz túl a fájdalmon. Testvéréért mindent megtett a család, de hosszú és kínzó betegség után elragadta a halál. Fájó és a szép emlékek kavarodnak most a színésznő szívében, de gyászában is csak úgy dől belőle a szó. Szeret Béláról beszélni, mesélni, miután a nap minden pillanatában úgyis csak ő jár az eszében. „Csupa szív, szeretetteljes, kedves, jóindulatú gyerek volt. Évek óta beteg volt, hogy mi volt a baja, erről nem szeretnék beszélni. Karácsony előtt került kórházba, először Budapesten, de miután itt gyalázatosan, embertelenül bántak vele, egyre rosszabbul volt, már járni sem tudott, a szüleim autóval elmentek érte, és hozták haza Salgótarjánba, az itteni kórházba. A szüleim és Béla is itt élnek, remélték, itt megmenthetik az életét. Az orvosok, ápolók mindent el is követték az öcsémért, de már túl késő volt, nem tudtak segíteni rajta.”
Fogták egymás kezét
A színésznő arról is mesél, hogy bár neki nincs gyereke, most átérzi a szülei fájdalmát. „A szüleim világéletükben rengeteget dolgoztak, panziójuk volt, Béla otthon élt velük, együtt is dolgoztak. Imádták. Hárman vagyunk testvérek, de állítom, a szüleim őt szerették a legjobban. Ez nem véletlen, mi a nővéremmel korán eljöttünk otthonról, én 16, Beatrix 17 éves volt. Az öcsénk mankó volt anyukámnak és apukámnak, mindenben segítette őket, és ez oda-vissza igaz volt. Ők hárman soha nem engedték el egymás kezét.”
Csodás gyerekkor
Beatrix, Viki és Béla – a három testvér, a három jóbarát. Ahogy Viki meséli, csodálatos, élményekben gazdag gyerekkoruk volt. „Sokat utaztunk, rengeteget nevettünk, jó gyerekkorunk volt. Miután felnőttünk, mind a hárman megálltuk a helyünket az életben. Beatrix többdiplomás, több nyelven beszél, sikeres üzletasszony, feleség és édesanya, az öcsém, ahogy mondtam, együtt dolgozott a szüleinkkel, én sem panaszkodhatok. A magam erejéből értem el mindent, lakás, megélhetés, autó, utazás… Állandóan spóroltam, kínkeservesen kuporgattam össze a pénzem, volt, hogy 3 évig nem vettem magamnak új ruhát, 17 éves autóval jártam. Ha volt egy kis pénzem, utazásra költöttem, élményeket gyűjtöttem. Emlékszem, Béla hogy szerette, amikor együtt néztük végig a fényképeket, meséltem neki, hol, merre jártam… Most egyedül ülök a lakásomban, nézegetem a gyerekkori képeinket, és csak sírok és sírok.”
Nincs öröm, de bánat sem
A színésznő hiába élt külön az öccsétől, életük minden részletéről beszámoltak egymásnak, mindig mindent tudtak egymásról. Ma is nyúl a telefonjáért, hívná őt, de a vonal másik végén nincs már senki. „Béla, ahogy az életemben folyamatosan jelen volt, a szívemben is örökre megmarad. Ott volt minden színházi bemutatón, követte a sorsom, ahogy én is az övét, azt is örömmel fogadta, amikor két évvel ezelőtt újból párra leltem, hogy végre nem vagyok egyedül. Kérdezgette, na, akkor jöhet a gyerek is?! 43 éves vagyok, imádom a gyerekeket, szerintem nagyon jó anyuka lennék, de valahogy a gyerekvállalás ideje nálam még nem jött el. Anyukám mondogatta, ha nem szülök gyereket, akkor nincs öröm, de nincs bánat sem. Ezt akkor mondta, amikor már tudtuk, nagyon beteg a testvérem. Béla december 22-én ment el, a szüleimnek 30-án volt az 51. házassági évfordulójuk. Azon a napon csak sírtak, zokogtak, fogták egymás kezét, egymásból merítettek és merítenek a mai napig erőt.”
Kiemelt kép: Smagpictures
