Hazai sztár

Kármán Odett és Kamarás Norbert – Párterapeuták mentették meg a kapcsolatukat

Végtelenül szeretik egymást, de szakemberek segítségére is szükségük volt ahhoz, hogy végül együtt maradjanak.

Talán érthető, hogy ha valakit két szerelme is megcsal, jegyessége pedig még az esküvő előtt véget ér, az bizalmatlanná válik. Ráadásul, ha még szerelmes is lesz, mindig előtör belőle a féltékenység: mi van, ha ő is félrelép?

Egy csók, és más semmi

Ez történt Odett-tel azelőtt, hogy az Éjjel-Nappal Budapest forgatásán egymásba szerettek Norberttel, vagy ahogyan sokan ismerik, Lalival. A sorozatban csókolózniuk kellett, itt kezdődött az RTL Klub Nyerő Páros című műsorában versenyző szerelmesek története. „Ez a csók változtatta meg a sorsunkat” – mondja nevetve a lány, aki hozzátette: ezután tulajdonképpen fél évig nem is történt semmi több. Találkozgattak a forgatáson, beszélgettek, beültek ide-oda kettesben is, de egyikük sem gondol arra, hogy ez randevú lenne. Pedig érezték, tudták, hogy tulajdonképpen az. „Két hétig valamiért nem találkoztunk, és tudom, mert Norbi is ezt mondta, hogy hiányzom neki. Én is ezt éreztem. Itt volt a fordulópont, ez megváltoztatott minket, és onnantól egy pár lettünk.” Ezután élhettek volna boldogan, kényelmesen is, nem gondolták, hogy kemény küzdelem vár rájuk.

Tízhetes segítség

Odett nem sokkal korábban költözött Sarkadról Budapestre. „Hátamon a múltammal, megcsalásokkal, a jegyesség felbomlásával. Tele voltam önbizalomhiánnyal, kétségekkel, és beleszerettem egy olyan fiúba, akiért évek óta rajonganak a lányok, akit, mindig sok csaj vesz körül. Tudták, hogy egy pár vagyunk, de úgy gondolták, hogy én is csak egy vagyok a lányok közül, és próbálták átlépni azt a bizonyos a határt, flörtöltek, kacérkodtak. Alapvetően ezek vezettek ahhoz, hogy végtelenül féltékeny lettem, nem bíztam Norbi hűségében, biztonságot ígérő szavaiban” – sóhajt mélyet Odett, aki azt mondja, ez megmérgezte a kapcsolatukat, a viták állandósultak közöttük. „A féltékenység miatt egy időre szakítottunk is, ez volt a mélypontunk. Igaz, csak rövid időre. A kettőnk szerelme túl erős volt, hogy feladjuk, de szükség volt a jövőnkbe vetett hitre is.” No, meg az Éjjel-Nappal Budapest forgatásán a szereplőknek évek óta segítő pszichológusokra is. „Ők, ha szükség van rá, leülnek beszélgetni a szereplőkkel. Mi is ott mondtuk el két külön szakembernek, mivel küzdünk, ők javasolták végül, hogy négyesben üljünk le tíz héten át heti egyszer, és megpróbálnak segíteni nekünk.”

„Utat mutattak, tanácsot adtak”

Sokan hihetik azt, hogy ez csak egy felesleges hóbort, máshogyan is lehet alakítani a dolgokat. De Norbinak és Odettnek valóban segítettek. „A párterapeuták mentették meg a kapcsolatukat. Nem mondták meg, mit kell csinálni, hanem a beszélgetések során utat mutattak. Ez idő alatt Norbival jobban megismertük egymást, a másik lelkét, gondolkodását, és mivel a szerelem mint alap megvolt, gyorsan rendeződött a helyzet, a féltékenység mára a múlté. De ehhez tényleg kellett az a biztos tudat, hogy egymás mellett képzeljük el a jövőnket. És Norbi kitartása, küzdelme, hiszen bármikor mondhatta volna, hogy köszi, ennyi volt. Nem mondta, én pedig innen is köszönöm neki, hogy kitartott mellettem.”

„Köszönöm Norbinak, hogy kitartott mellettem” (Fotó: Smagpictures)

„Összesen 13 kilót fogytam”

„Miután felkerültem Pestre, és persze a kapcsolati válságunk alatt is rengeteget ettem, főleg édességet, cukrot. Fel is jött rám 13 kiló, amitől mára sikerült megszabadulni, hála a sportnak és a vegetáriánus étkezésnek – mondja Odett, akinek a hatására már Norbi is igen kevés húst fogyaszt. – Együtt főzünk, mindig jön és segít a konyhában, a kezem alá dolgozik, és ami a legjobb, elmosogat.”