Napi friss

Hamisított jegyek és rohamrendőrök Azahriah koncertjén – Mi történt?

Tegnap volt a háromnapos tripla Puskás Aréna koncertsorozat első gigabulija.

Már tavaly októberben, a nagyszabású koncert jegyértékesítésekor is számítani lehetett arra, hogy a fiatal tehetség gigabulijára hatalmas lesz az érdeklődés, hisz alig néhány órával azután, hogy megválthatóvá váltak a belépők szó szerint összeomlott a jegyértékesítő rendszer az érdeklődők száma miatt. Így aztán dupla, majd tripla Puskás Aréna koncertet hirdettek a szervezők, amivel Azahriah, azaz Baukó Attila kétségtelenül beírta magát a történelembe. No de mi történt az elsöprő nagykoncert sorozat nyitónapján?

Tegnap, azaz május 24-én lépett először színpadra a 22 éves énekes, akinek koncertjére itthonról és határainkon túlról-, gyerekektől egészen az idősebb korosztályig kíváncsiak voltak a rajongók. A közönség soraiból természetesen a sztárok sem hiányozhattak, ott volt például a magyar válogatott labdarúgója- és csapatkapitánya, a Liverpool támadó középpályása, Szoboszlai Dominik is, de számos énekes-, színész, televíziós, modell, influenszer is jegyet váltott a történelmi jelentőségű koncert-sorozatra.

De nem mindenki volt olyan szerencsés, hogy a megvásárolt belépővel be is jutott a koncertre. Szép számmal akadnak ugyanis olyanok, akik hamis, szerkesztett jegyeket árusítottak a buli előtt órákban az interneten-, aminek számos rajongó látta kárát. Ám, aki ott volt az, garantáltan nem csalódott! Azahriah ugyanis olyan látványos, profi, nemzetközi színvonalú műsorral ajándékozta meg a közönséget, hogy a rajongók nem győzték kapkodni a fejüket. A színpadot nem csak táncosok és zenészek dobták fel, de az egyik dal során – a produkció részeként – még egy seregnyi rohamrendőr is felfutott a színpadra. Közben a pirotechnika is tette a dolgát: füstoszlopok, több méter magasra törő lángcsóvák, konfettieső és időnként néhány robbanás is színesítette a háromórás produkciót, miközben a kivetítőn további vizuális elemekkel emelték az est hangulatát.

Bár a látványra senkinek nem lehetett panasza, a hangosítástól azonban nem mindenki volt elájulva. “Mi a 3. emeleten ültünk a színpaddal szemben és, ha nem tudtam volna a szöveget, akkor nem értettem volna, csak a zenét. Deshből, mint előzenekar, konkrétan semmit nem értettem.” – véleményezte az egyik rajongó, akinek tapasztalatát többen is osztották. “Küzdőtéren se volt jobb, nekem olyan érzésem volt néha, mintha a mikrofon mellé énekelne” – írta egy másik koncertező.

Az esetleges, apróbb malőröket leszámítva viszont nem véletlen, hogy ekkora érdeklődés volt, van és lesz is Azahriáha. Noha a fiatal énekes csupán néhány éve robbant be a köztudatba, ezidő alatt viszont olyan karriert futott be hazánkban, amivel az egész országot felforgatta. Budapestet pedig most nemcsak átvitt érteemben. Azahriah tripla koncertje miatt ugyanis még a forgalmi rendet is megváltoztatták: utakat zártak le, miközben a közösségi közlekedést megerősítették.

De vajon milyen izgalmakra, meglepetésekre számíthatunk még az elkövetkező két napban? Hamarosan kiderül…

Kiemelt kép: Schumy Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!