Napi friss

Tóth Gabi és Krausz Gábor – Régóta gondjaik lehettek

Beszédes soraik azt sejtetik, lelkük mélyén már jó ideje tudták, valami megváltozott közöttük.

Nem is olyan régen még arról meséltek, hogy közösen építkeznek, mekkora a szerelem közöttük, boldog és kiegyensúlyozott családi életet élnek. Ezért is lepett meg sokakat Krausz Gábor, majd nem sokkal később Tóth Gabi bejelentése, miszerint válnak. A történtek után azonban korábbi bejegyzéseik egészen új értelmet nyernek, ugyanis mindketten osztottak meg olyan gondolatokat a követőikkel, amikből arra lehet következtetni, már jó ideje gondjaik vannak, és hogy nem feltétlenül könnyű és békés válás az övék.

Míg Gabi a bátorságról írt pár hete néhány gondolatot, addig gyermeke apja a megbánásról és a lelkiismeretről. „Az időhiány valójában a fontossági sorrend hiánya. A ma elmúlik, és egy nappal kevesebb időnk maradt hátra, ha eljön, amit nem tudunk megúszni, és persze van lelkiismeretünk, akkor nagyon fogjuk bánni az elszalasztott pillanatokat, napokat” – írta a sztárséf július 21-én. Két napra rá az énekesnő a következő sorokat osztotta meg: „Olyan zenei utazásokat élhetek meg, amire egész életemben vágytam! Amikor megtaláljuk azt, amit mindig is szerettünk volna… Rengeteg bátorság kell ahhoz, hogy megélhessük a legbelső hangot… Hívogat minket az élet minden területén… Felszínre hozni mindezeket, és megélni bátran, amit eddig csak magunkban tartogattunk, igazán katartikus élmény… Bátorság, erő, hit… Bárki mondjon bármit… Mások véleményétől rettegni, hogy ’mit mondanak majd rólunk’, megkérdezhetjük, amikor elértük ezt az állapotot, hogy ’végül mit szóltak?’ Semmit sem fog számítani, mert az önazonosság szárnyakat növeszt a bátraknak!”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!