A legendás színész szanatóriumban gyógyul a combnyaktörését követően, ahol óriási szeretet övezi. Szabó G. László beszélgetett vele.
A rendező egy különleges hangulatú fotózáson vett részt a Story meghívására, az interjúban pedig arról is beszélt, mennyire félreismerik azok, akik csak munka közben látják.
A két legnagyobb kereskedelmi csatorna eljátssza a közönség bizalmát. Már azt sem lehet tudni, melyik műsort mikor vetítik...
A taxisofőr részletesen beszámolt róla, mi történt vele, miután a rapper törökbálinti otthonához ért.
A párkereső reality egyik legstabilabb párosát Kovács Renáta alkotja Petivel, azaz Brumival. Nem csoda, hiszen gyerekkoruktól fogva hasonló megpróbáltatásokkal kellett...
Az internet népe napok óta azt találgatja, vajon mi látható a felvételeken.
A Story 100 éves korában vendégeskedett Ági néninél. Örömmel mesélt fiairól, mindennapjairól, és arról, miért döntött úgy, hogy hazaköltözik Izraelből.
Zoltán felesége egyelőre ellenáll.
Van, aki titokban esküdött meg, míg más boldogan osztotta meg örömét a Story olvasóival.
Már rengeteg hazai sztárt látott vendégül a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban, most azonban azonban fordult a kocka: a Story stábja faggatta a műsorvezetőt.



