Szenvedélyes szerelmek, titkos találkák, féltékenység és egy utolsó, szívszorító búcsú. Kosztolányi Dezső magánélete legalább olyan fordulatos volt, mint a regényei. A költő még a halál árnyékában is képes volt lángra lobbanni egy nőért.

A magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, Kosztolányi Dezső a Nyugat legendás nemzedékének tagjaként költőként, íróként és újságíróként is maradandót alkotott. E közben a nőkhöz fűződő kapcsolatai meglehetősen mozgalmasra sikerültek.

1913-ban vette feleségül Harmos Ilona színésznőt, aki később Görög Ilona néven íróként is ismertté vált. Egyetlen gyermekük, Ádám 1915-ben született.

Ilona művelt, önálló gondolkodású nő volt, maga is alkotott, szavalt, és férje szellemi társaként, egyfajta menedzsereként is segítette Kosztolányi pályáját.

Harmos Ilona tehát nemcsak szépségével, hanem műveltségével és művészi érdeklődésével is méltó társa lehetett a költőnek. Házasságuk mégsem volt felhőtlen. Kosztolányi ugyanis nem tudott hűséges maradni, még odahaza sem.

Viszony a dajkával

Keresztes Erzsébet, becenevén Bözsi, mindössze 23 éves volt, amikor 1915-ben Kosztolányiékhoz került dajkának a kis Ádám mellé. A fiatal nő az író figyelmét is felkeltette. Kapcsolatuk a kutatások szerint közel húsz éven át, a költő haláláig tartott.

A történet különös fordulata, hogy Bözsi hét év szolgálat után, 1922. október 26-án férjhez ment. Az esküvőjén maga Kosztolányi volt a tanú. A nő azonban nem került messzire: férjével a család lakásával szemben lévő épületben telepedett le, így könnyen találkozgattak...

Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész kutatásai szerint Keresztes Erzsébet alakja az Édes Anna című regény megszületésének hátterében is fontos szerepet játszott.

A regény cselédlányának külsejében és élettörténetének egyes vonásaiban is felfedezhetők Bözsi emlékei. A műből emlékezetes film is készült 1958-ban Törőcsik Marival a főszerepben.

A végzetes visegrádi találkozás

1935 nyarán Kosztolányi már súlyos beteg volt, szájüregi daganata volt, de a sors ekkor tartogatott számára még egy mindent elsöprő fellángolást.

Június 24-én a visegrádi Újságíró Üdülőben megismerkedett Radákovich Máriával, a nála tizenöt évvel fiatalabb asszonnyal. A költő ekkor ötvenéves volt, Mária pedig tízéves kisfiával nyaralt.

A történetüket Mária 1974-ben, 75 éves korában maga mesélte el magnóra Vargha Balázs irodalomtörténésznek, feltárva a levelezésüket is. Visszaemlékezései révén olyan intim részletek is fennmaradtak, amelyek nélkül ma jóval kevesebbet tudnánk az utolsó nagy szerelemről.

Június 24-én este szalonnát sütött a nyaraló társaság, amikor a költő bemutatkozott a csinos, fiatal nőhöz, aki zavarában így felelt:

Magának nem kell bemutatkozni, magát mindenki ismeri.

„Kérem, ne mondjon ilyen közhelyeket” – hangzott a felelet, amitől Mária elszégyellte magát.

Később a földszinti hallban találkoztak újra. Zongoraszó mellett beszélgettek, Beethoven és Schumann zenéje szólt, majd megcsókolták egymást. A költő számára ez a pillanat sorsfordítóvá vált. A találkozásból a Szeptemberi áhítat című vers született. Kosztolányi első levelében is felidézte Mária megjelenését, fehér, piros babos ruháját és fáradt, kék szemét.

5 boldog nap, aztán jött a férj

Aztán végül öt boldog napot tölthettek együtt kettesben Visegrádon. Ötnapnyi közelség, csók és szerelem jutott nekik, mielőtt Mária férje, akivel már rég megromlott a kapcsolata az asszonynak, megérkezett, és véget vetett a rövid idillnek.

Kosztolányinak pedig vissza kellett térnie budapesti otthonába a családjához. A két ember titkos levelezés folyt. A küldemények közvetítésében Füst Milán és felesége segített.

Mária még dupla borítékot használt: kívül Füsték címe szerepelt, belül azonban már Kosztolányi neve.

Harmos Ilona időközben tudomást szerzett a viszonyról, és indulatait egy Máriának írt, döbbenetesen durva levélben tudatta:

Maga szerencsétlen, tájékozatlan lúd, ha én magát még egyszer meglátom az erkélyén szenvelegni, ha maga még egyszer csak egyetlen izenetet, levelet, apróhirdetést vagy csak jelt is ad vagy jelet elfogad az én szerencsétlen, haláltól és öregségtől – sajnos joggal – rettegő, gyönge jellemű uramtól, akkor én magát a nyílt utcán, a fia szeme láttára összeverem, mint egy haszontalan, rossz és ostoba dögöt, de az is lehet, hogy lelövöm, mint valami veszett kutyát.

Mária még a koporsójába is elkísérte?

Kosztolányi eközben egyre súlyosabb állapotba került. Rákbetegsége miatt kezelésekre járt, állapota folyamatosan romlott, mégis kapaszkodott a Máriával való kapcsolatba.

A költő 1936. november 3-án, mindössze 51 évesen meghalt. A halálos ágyáról még egy utolsó vörösrózsa-csokrot küldetett szerelmének.

Ekkorra az ínyrák annyira elhatalmasodott rajta, hogy már beszélni sem tudott, ez a csokor jelentette a végső istenhozzádot.

Kosztolányi halála előtt összegyűjtötte Mária hozzá írt leveleit, és arra kérte barátját, Füst Milánt, a borítékot tegyék majd a koporsóba a párnája alá, hogy szerelme szavai vele nyugodhassanak.

A mai napig nem derült ki, teljesült-e a végakarata.