Édesapja volt a bástyája, aztán egyetlen nap alatt minden megváltozott. Polyák Roland hat éve veszítette el imádott szülőjét, példaképét, akinek életéért ő maga is küzdött.

A Házasság első látásra kamerái előtt most a magánélete került reflektorfénybe Polyák Rolandnak, ám kevesen tudják, milyen súlyos családi tragédia árnyékolja be az életét. A TV2 tudományos párkereső realityjében Megyeri Líviával kötött házassága már a kezdetektől döcögősen indult, és ahogy teltek a napok, egyre inkább elmérgesedett közöttük a helyzet. Roli többször is kimondta, hogy sem feleségéből, sem a kísérletből nem kér, mégis maradni próbál, mert úgy érzi, neki is van mit tanulnia és önmagán dolgoznia. Bár saját bevallása szerint párkapcsolati traumák nem érték, a családja története annál mélyebb nyomot hagyott benne. Nélkülöző gyerekkoráról és édesapja tragikus elvesztéséről most lapunknak mesélt először a 32 éves édesapa.

Szülei házassága volt a követendő példa

Vannak családok, ahol nem a pénz, hanem az összetartás ad biztonságot. Roland gyerekkora is ilyen volt. Sok mindent nélkülöztek, ám otthon mindig számíthattak egymásra. Szülei szeretete pedig számára egész életre szóló példa lett. „Egyszerű, szegény munkáscsaládból származom. Bár anyagilag sokat nélkülöztünk, volt, hogy a közműveket is kikapcsolták nálunk, de mindig nagyon összetartottunk, támogattuk és szerettük egymást. A szüleim között egy hangos szóváltás sem volt, egészen édesapám haláláig egymásért és értünk éltek a testvéremmel. Most, szeptemberben lennének 42 éve házasok…” – mondja elcsukló hangon Roland, akinek szülei még gyerekek voltak, amikor egymásba szerettek. Kiskunfélegyházán, egy tanyán ismerkedtek meg, és közel 35 évig töretlen volt a szerelmük.

Ő élesztette újra az édesapját

Roland számára édesapja nemcsak a család feje, hanem a biztos pont, a támasz és a példakép volt. Éppen ezért volt felfoghatatlan, amikor az addig életerős férfi egyik pillanatról a másikra összeesett. „Hat éve és hét hónapja hunyt el az édesapám. Világéletében egészséges, életerős ember volt, 2008-ban azonban szívinfarktust kapott, majd szívbillentyűműtéten esett át. Utána évente járt kontrollra, de teljesen rendben volt. 2020 februárjában éppen egy ilyen vizsgálatra vittem volna, de előtte elmentem neki gyógyszerért. Mire hazaértem, összeomlott a keringése, és összeesett a fürdőszobában. A húgom már a mentőkkel beszélt telefonon, én pedig a diszpécser utasítására megkezdtem az újraélesztését. Amikor kiértek a mentősök, folytatták. Egy óra után sikerült visszahozni az életbe, de kómába esett – emlékszik vissza Roland. A család ekkor még nem búcsúzkodott. Éppen ellenkezőleg: minden apró jelbe belekapaszkodtak, és hittek abban, hogy a családfő felépülhet. Két héten keresztül naponta kétszer látogatták a kórházban. – A doktornő azt javasolta, beszéljünk hozzá minél többet. Nem hittem benne, de tényleg reagált a jelenlétünkre. Hol izzadt, hol felment a vérnyomása, könnyezett a szeme, vagy rászorított a kezünkre. Nagyon megterhelő volt látni, hogy az életerős édesapám, aki mindig a bástyám, a támaszom, a példaképem volt, most be van zárva a saját testébe. Végül kapott egy kórházi fertőzést. Aznap én nem tudtam bemenni hozzá, mert egy megbeszélésen voltam. Édesanyám és a testvérem éppen felé tartottak, amikor közölték velük, hogy összeomlott a keringése. Anyukám telefonon mondta el a hírt. Nem fogtam fel, hiszen az utolsó pillanatig hittünk a gyógyulásában. Nem búcsúzkodtunk tőle, mert biztosak voltunk benne, hogy hamarosan újra átölelhetjük egymást.”

Tagadásban élt

Roland sokáig elzárta magában az érzéseit, ma pedig úgy érzi, apja emléke és az általa továbbadott értékek örökre vele maradnak. „Máig nem tudtam feldolgozni az elvesztését, legfeljebb elfogadni, együtt élni vele. Külső segítséget sosem kértem, két évembe telt, mire beszélni tudtam az érzéseimről. Addig tagadásban voltam, nem akartam szembesülni a történtekkel. Azóta spirituálisabb útra léptem, és sok jelet kaptam arról, hogy bár édesapám fizikailag már nincs közöttünk, lélekben mellettünk van. Rájöttem arra is, hogy egy része bennem él tovább. Kötelességemnek érzem, hogy azokat az értékeket, amelyekben felnevelt, én is továbbadjam a saját gyerekemnek és a leendő társamnak. Bár az első házasságom válással végződött, hittem abban, hogy a tudományos párkereső realityben a szakértők segítségével megtalálhatom azt a társat, akivel egy életet élünk le együtt. Akárcsak a szüleim. Meglátjuk, mit hoz a jövő…”