Címlapsztori

Nagy Feró: „Tóth Gabikát szeretem, a többieket nem igazán értem, hogy kerültek oda”

Fásy Ádám feleségét vezetőszáron vitték el rendőrök, Nagy Feró fél, hogy ő lesz a következő Fotocentral / Vörös Szilárd
Fásy Ádám feleségét vezetőszáron vitték el rendőrök, Nagy Feró fél, hogy ő lesz a következő

„Igen, félek!” – Nagy Feró a story.hu-nak adott interjúban arról beszélt, hogy attól tart, érte is eljöhetnek a rendőrök. A Fidesz melletti kiállását továbbra sem bánja, igaz, állítása szerint egyetlen fillért sem kapott érte. Akkor mitől fél?

Nagy Feró évek óta nyíltan a Fidesz mellett áll, rendszeresen feltűnt kormánypárti rendezvényeken, és politikai szerepvállalását sem rejtette véka alá. Most, hogy új politikai korszak kezdődött, egyre több kérdés merül fel a korábbi kulturális támogatások körül is. Az NKA-ügyben Fásy Ádám feleségét, Gurzó Máriát letartóztatták, a bíróságra pedig vezetőszáron vitték.

Néhány napja Feró ismét színpadra állt a Terror Háza előtti demonstráción, ahol ezúttal sem fogta vissza magát: kiállt a jobboldal mellett, és több ismert előadót is élesen bírálta.

Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a mostani helyzetben már ő is érzi a nyomást, és fél attól, hogy akár vele szemben is következményei lehetnek korábbi politikai szerepvállalásának.

De vajon miért lett kevesebb a fellépése? Van-e köze ennek a politikai szerepvállalásához? Mitől fél valójában, és 80 évesen hogyan képzeli el a jövőjét? Ezekről kérdeztük Nagy Ferót.

Nagy Feró a story.hu-nak elárulta, miért vállalt szerepet a Fidesz rendezvényein Fotocentral / Vörös Szilárd
Nagy Feró a story.hu-nak elárulta, miért vállalt szerepet a Fidesz rendezvényein

Most, 80 évesen hogyan látja a következő éveit, mennyire érzi bizonytalannak a helyzetét, és egyáltalán megfordult-e már a fejében, hogy egyszer végleg visszavonul a színpadtól?

Nagy Feró: Visszavonulni semmiképp nem szeretnék, eddig is a zene volt az életem, ezután is az lesz, de az biztos, hogy kevesebbet fogok koncertezni.

Ez minek köszönhető? A 80 évének szól, vagy a a nyílt politikai szerepvállalásának issza meg a levét?

N. F.: A felkérés lett kevesebb, de ezt egyáltalán nem bánom, hogy nyolcvanévesen nem kell állandóan utazgatnom egyik helyről a másikra. Ettől függetlenül vannak és remélhetően lesznek is még fellépéseim. Nemsokára például Varga Miklós jubileumi életműkoncertjére megyek, de nem tagadom: én is már kicsit válogatósabb lettem.

A napokban arról beszélt, hogy úgy érzi szorul a hurok a nyaka körül. Fél?

N. F.: Igen, félek! Ez a harmadik eset az életemben, hogy ilyen helyzetben vagyok. A Kádár-rendszerben egy-egy viccem vagy lázadónak ítélt megnyilvánulásom miatt többször is jöttek értem a rendőrök, állandó megfigyelés alatt álltam. Pedig én most sem a jelenlegi rendszer ellen vagyok, de ha úgy érzik, akkor majd biztosan megbüntetnek. Nekem már lefőtt a kávé. Tudomásul vettem.

Mostanában egyre több szó esik a kulturális támogatásokról és az NKA pénzeiről is. Fásy Ádám feleségének őrizetbe vétele, majd letartóztatása után különösen érzékeny téma lett, hogy ki mennyi közpénzhez jutott. Nem gondolja, hogy aki éveken át a kormány kegyeltje volt, annak most illene különösen tisztán beszélnie arról, hogy ő mit kapott?

N. F.: De, de nekem nincs miről beszámolnom. Én mint Fidesz szimpatizáns nagyon csodálkozom azon, hogy ilyen pénzeket vettek fel, ha ez tényleg megtörtént. Nekem ez új infó, hogy ilyen összegek röpködtek. Bár én nem mertem pénzt kérni, de a történtek után elgondolkoztam, hogy lehet, hogy nekem is kellett volna, hogy adjanak? Én azon is csodálkoztam, amikor a Dschinghis Khan-os csávó (Mándoki László – a szerk.) is bekerült hozzánk, mert alapból nem bízom benne. Ő annak idején elment, disszidált, nem értem, miért kellett visszafogadni őt és a keblére ölelnie a volt kormánynak. Ki hiszi el, hogy ő őszintén rajong a Fideszért vagy Orbán Viktorért? Én biztosan nem.

Nagy Feró állítja: nem pénzért kampányolt a Fidesz mellett Fotocentral / Vörös Szilárd
Nagy Feró állítja: nem pénzért kampányolt a Fidesz mellett

Akkor tegyük ezt teljesen világossá: ön azt állítja, egyetlen fillért sem kapott az előző kormánytól azért, mert kampányolt nekik, fellépett a rendezvényeiken, vagy nyíltan kiállt mellettük?

N. F.: Igen, így van. Nekem az is rosszulesett, amikor az akkori ellenzéki sajtó azt írta, hogy én másfél millió forintért léptem fel az egyik DPK rendezvényen. Ez hülyeség! Még csak felkérést sem kaptam, nemhogy pénzt.

A Fidesz körül feltűnő ismert emberek közül kit tart valóban hitelesnek? Ki az, akiről elhiszi, hogy nem a pénz vagy a kapcsolatok miatt állt oda?

N. F.: Tóth Gabika. Őt szeretem, a többieket nem igazán értem, hogy kerültek oda.