Furcsán sikerült a Unique alattyáni koncertje: megszólalt a polgármester
Nem mindenki volt oda a Unique alattyáni fellépéséért. Pontosabban az együttes énekesnője, Völgyesi Gabi előadásáért és megjelenéséért. A story.hu igyekezett utánajárni, mi történhetett, hogy ennyire megosztóra sikerült a nyári koncert, amit videóra is vettek.
A Szolnokhoz közeli Alattyán nevű kis községnek mindössze kétezer fő a lakossága. Török eredetű neve pedig nem mást jelent, mint hőssólyom. De hiába itt született Gecse Árpád festőművész és Csombor Teréz színművésznő, Nicolas Sarkozy korábbi francia köztársasági elnök nagyszüleinek pedig itt volt birtoka, a Unique napokban történt fellépéséig nemigen hallhattunk a faluról. Most viszont mindenki Alattyánról és az ott adott kissé furcsára sikerült koncertről beszél...
„Ezért még pénzt is kért?”
Történt ugyanis, hogy pár napja, az alattyáni falunapon a 90-es évek egyik legnépszerűbb zenekara, az Unique is fellépett. A település nagyja nem, de az apraja jelen volt, köztük a polgármester, Huszár Arnold is, aki videón is megörökítette a bandát a színpadon, a felvételt pedig feltette a közösségi oldalára is.
Ő kommentárt nem fűzött ahhoz, hogy Völgyesi Gabi hogy énekli az Angyal című örökzöld slágerüket, a kommentelők annál inkább.
„Az eredeti dalból nyomokban tartalmazott valamit. Szörnyű.”
Ez borzasztó hamis. Csak nekem kínos?
„Neki mindig is fel volt javítva a hangja, de mondjuk élőben nem énekelt azért ennyire rosszul. Most nem tudom, hogy mi történik.”
Ezért még pénzt is kért?
– sorakoznak a kommentek a Facebookra feltöltött videó alatt.
De ha ez még nem elég, nem csak az énekesnő hangját, a megjelenését is kritika érte, mondván, nem éppen koncerthez illő.
Nekem már az is kínos, hogy ilyen takarítós szerkóban ’tisztelte’ meg a közönséget.
Megszólalt a polgármester a Unique koncertjéről
A story.hu kíváncsi volt, hogy az eset kapcsán mit mond Völgyesi Gabi. De hiába kerestük az énekesnőt, nem értük utol telefonon. A polgármestert viszont igen, aki szívesen állt rendelkezésünkre.
Ki is faggattuk többek között arról, hogy ott volt-e, látta-e és mit gondol a fellépésről? Esetleg technikai malőr lehetett-e háttérben, hogy ennyi az elégedetlenkedő hang? Arról is megkérdeztük, miért osztotta meg a videót, és miért tette ezt kommentár nélkül?
„Természetesen ott voltam, élőben hallottam a Unique együttest. Egy testületi tag ötlete volt, hogy hívjuk meg őket, és nagyon megtetszett a felvetés. Jó egy kis időutazás, hiszen én is őket hallgattam fiatalabb koromban” – kezdte a story.hu-nak Huszár Arnold, aki azt mondja, tucatnyi videót tesz fel az oldalára az alattyáni eseményekről, így nem volt különösebb oka, hogy a Unique-ról is felkerült egy felvétel.
A kommenteket pedig nem nézegeti, így tőlünk értesült a sok negatív kritikáról. „Előre bocsátanám, nem vagyok vájt fülű, szóval mindenki döntse el maga, hogy tetszett-e neki, vagy sem. Nekem tetszett. Az eseményen pedig se az énekes hölgy, se a stáb nem jelezte, hogy technikai problémák lennének. Ugyanaz a csapat hangosított, aki évek óta” – mondta a polgármester, aki a sok kritika ellenére is azt mondja, a későbbiekben is szívesen látja az együttest.
Már bizonyított eleget
Tehát úgy fest, nem lépett fel technikai malőr, így meglehet, a nagy meleg zavart be, vagy egyszerűen csak egy rossz minőségű videó került az éterbe.
Egy biztos, az énekesnő már a 90-es években bizonyította tehetségét. 2018-ban a Sztárban Sztár 6. évadában való szereplése is ugyanerről tett tanúbizonyságot, ahol 3. helyezett lett.
Igaz, a 2024-es All Stars-évadban már elsőként távoznia kellett... Pedig Édith Piafként félelmetesen jól hozta a kiejtést, a francia nyelvet, amit egyáltalán nem ismert, s olyan szinten átalakult, hogy alig lehetett felismerni.