Már huszonhárom éve nincs közöttünk Cserháti Zsuzsa, emléke azonban mit sem fakult. A hangos sikerek mellett az énekesnőnek bőven kijutott a küzdelmekből is. Fia, Szirtes Krisztián most ritkán hallott családi történeteket oszt meg az édesanyjáról, és azt is elárulja, hogy mit hagyott rá az énekesnő.

Június 22-én ünnepelné 78. születésnapját Cserháti Zsuzsa. A felejthetetlen énekesnő hangján generációk nőttek fel, ám a sikerek mögött fájdalmak, küzdelmek és nehéz évek is meghúzódtak. Egyetlen gyermeke most arról mesélt lapunknak, milyen ember volt az édesanyja, hogyan élte meg a mellőzöttséget, és mi maradt utána, több mint két évtizeddel a halála után.

„Ma is énekelne”

De vajon hogyan élne ma, 78 évesen Cserháti Zsuzsa? Még mindig a színpadon ragyogna, vagy a nyilvánosságtól távol, csendesen élne? Megbékélt volna önmagával, vagy ma is a démonaival küzdene?

Nagyon odaadó nagymama lenne. Imádná az unokáit, de ami a zenei pályát illeti, szerintem nagyon nehezen boldogulna.

Ahogyan ma szinte az összes hazai előadó. Ettől függetlenül biztosan nem fordítana teljesen hátat a színpadnak. Ma is énekelne, mellette pedig tanítana. Utóbbi egyébként nagy vágya volt. Valamilyen szinten be is teljesítette, hiszen egy időben énektanárként dolgozott, és imádták a tanítványai” – mondja a Story magazinnak Szirtes Krisztián.

Bár édesanyja hangján generációk nőttek fel, és a közönség a tenyerén hordozta, szakmailag nem mindig kapta meg a kellő megbecsülést. A hullámzó létbizonytalanság és a mellőzöttség végül annyira megviselte Cserháti Zsuzsát, hogy depresszióba esett, ami az egészségére is rányomta a bélyegét.

„Voltak nehezebb és könnyebb időszakaink anyagilag, de a művészlét már csak ilyen: kiszámíthatatlan. Nem véletlen, hogy az előadók többsége több lábon áll. Édesanyámnak azonban a színpad volt az élete. Mindig készenlétben állt, hogy ha szükség van rá, menjen, csak éppen nem mindig tartottak igényt a tehetségére. Ilyenkor máról holnapra éltünk, volt, hogy zsíros kenyérre se tellett, de sosem kértem ezért számon őt. Elég hamar fel kellett nőnöm: fiatalon dolgozni kezdtem, és levelezőn tettem le az érettségit, hogy én is hozzájáruljak a családi kasszához. Sokan azt gondolják, hogy a sztárság csupa jólét és csillogás, pedig ez koránt sincs így.”

„Istenverte civil vagyok”

Krisztián testközelből látta, milyen nehéz boldogulniuk még a legnagyobb művészeknek is. Talán ezért sem fordult meg soha a fejében, hogy édesanyja nyomdokaiba lépjen. „És persze azért sem, mert borzasztóan tehetségtelen vagyok, ráadásul teljesen kappanhangom van – mondja nevetve. – Egyébként sem vonzott a színpad.

Én egy istenverte civil vagyok. Történelem szakon végeztem bölcsészként, de pénzügyi területen dolgozom. Teljesen hétköznapi, kispolgári, mondhatni unalmas életet élek a családommal.

A feleségemmel már közel harminc éve boldogítjuk egymást. A nejem türelme határtalan” – vallja be mosolyogva.

Cserháti Zsuzsa unokái időközben felnőttek. Krisztián lánya már 18 éves, fia pedig 16. „Egyelőre még nem tudják, mivel szeretnének foglalkozni, de ha egyszer kitalálnák, hogy popsztárok akarnak lenni, legbelül biztos sírva fakadnék – mondja nevetve. – Egyébként mindketten belekóstoltak a zenélésbe. A fiam trombitált, a lányom zongorázott, de igazán komolyan egyikük sem foglalkozott vele. Inkább hallgatni szeretik a jó dalokat. A mama számait is kívülről fújják, de természetesen nekik is megvan a saját ízlésük, és ez így van rendjén.”

Örök relikviák

Míg Cserháti Zsuzsa unokái jól ismerik nagymamájuk munkásságát, Krisztián szerint a mai fiatalok többségének már keveset mondanak az énekesnő dalai. „Ezzel nincs is semmi baj. Annak viszont nagyon örülök, hogy az idősebb korosztály számára édesanyám ma is etalon. És persze számomra is ő a nagybetűs ikon – mondja Krisztián, aki édesanyja valamennyi relikviáját és nagy becsben őrzi immár huszonhárom éve.

Az aranylemeze ma is ott lóg a falamon, és természetesen az összes díját, kitüntetését, lemezét megőriztem. Ahogyan az egyik mikrofonját is, amelyet a fellépéseire vitt magával.

Néhány fellépőruháját is megtartottam, de azokat nemrég felajánlottam a Magyar Zene Házának, ahol a Dívák című kiállításon be is mutatták őket. Minden más az emlékeimben él édesanyámról, akire a mai napig végtelenül büszke vagyok.”