Címlapsztori

Gelencsér Timi: „Nem leszek főállású feleség”

Életre szóló élmény volt a lánykérés Fotocentral / Archív
Életre szóló élmény volt a lánykérés

A műsorvezetőnek szusszanásnyi ideje sincs mostanában: ahogy visszatért a Dominikai Köztársaságból, szinte azonnal egy másik forgatásba csöppent. Nem beszélve az esküvőszervezés és a házfelújítás körüli teendőkről.

Van élet az Exatlon­ után, mégpedig nem is akármilyen! Ha azt gondolják, Gelencsér Timi néhány hetes szabadságra ment a kimerítő távoli forgatást követően, hatalmasat tévednek. Tulajdonképpen ott folytatódott az élete, ahol a sportvetélkedő helyszínén befejeződött, csak a földrész és a körülmények változtak, „Szombaton hazaértem, vasárnap bepakoltam a bőröndöket, és hétfőn reggel 8-kor már Tokodon forgattam az Újratervezést című műsort. De nem bánom, szeretem a pörgést. Igaz, nem tagadom, voltak olyan pillanatok, amikor azt se tudtam, melyik bolygón vagyok” – vallja be mosolyogva.

Csodás volt a helyszín Fotocentral / Archív
Csodás volt a helyszín

Egyetlen mondatot mantrázott

Nem is jöhetett volna jobbkor az otthonteremtő tévéműsor, hiszen ő maga is nyakig van a házfelújításban éppen. „A forgatáson tanultam meg, hogy nincs probléma, csak megoldandó feladat, ezt otthon is gyakran mantráztam – mondja nevetve. – Folyamatosan tolódik a beköltözés dátuma, mert újra és újra kiesik egy csontváz a szekrényből, vagy éppen előáll egy olyan teendő, amivel nem számoltunk. Eredetileg még karácsonykor terveztük a beköltözést, ehhez képest örülünk, ha a nyár összejön. Volt egy pont, amikor betelt a pohár. Ugyanis a teljes gépészetet le kellett cserélni a házban. Emlékszem, ott álltam sokkolva, és azt mondtam, legyen vége, maradjunk inkább albérletben, de aztán összeszedtem magam.”

Szerencsére vőlegényére, Matyira mindenben számíthat. „Egyetlenegy hangos szó sem hangzott el közöttük a felújítás alatt. Pedig azt szokták mondani, ez az igazi erőpróba a párkapcsolatban. Mindössze egy dologban nem értettünk egyet, a csaptelep színében, ő feketét, én valami lágyabb színt szerettem volna” – árulja el.

A fantasztikus gyűrű Fotocentral / Archív
A fantasztikus gyűrű

„Már megvan a ruhám”

Nem véletlenül ilyen sürgős a renoválás, hiszen még nyáron összeházasodnak. Az esküvői előkészületek már a finish-ben vannak. „Már megvan a ruhám, egészen jól állunk. Egyébként nem vagyok olyan lány, aki gyerekkora óta erre a napra várt. Egyszerűen rosszul vagyok a nyálas dolgoktól, tehát nem fehér lovon fogok bevonulni, és nem fogunk galambokat röptetni sem – mosolyodik el. – Persze nagyon várom, és biztosan egy szuper nap lesz a szeretteinkkel – alaposan megünnepeljük, hogy hozzámegyek ahhoz a férfihoz, akivel le szeretném élni az életem. Ugyanakkor másnap ugyanúgy folytatódik az életünk, nem leszek főállású feleség” – szögezi le Timi.

A menyegző megszervezésében talán a vendéglista összeállítása okozta a legnagyobb fejtörést. „Egy meghitt napot szerettünk volna olyanokkal, akik jól ismerik a közös történetünket. De nagyon nehéz volt meghúzni a határokat, hiszen akár több száz fős lagzit is tarthattunk volna, ha minden olyan ismerőst meghívunk, akikkel az életünk egy korábbi szakaszában jóban voltunk. Úgyhogy végül ezt a koncepciót elengedtük, és nagyjából 80 főre számítunk” – vallja be.

Jövőre meglesz az esküvő is Fotocentral / Archív
Jövőre meglesz az esküvő is

„Voltak bennem gátlások”

Az esküvő után sem lesz idő a lazításra, olyannyira, hogy a nászúttal várnak egy kicsit. „De mindenképpen tervezzük, csak a későbbiekben, talán jövőre. Nagyon sűrű lett ez az év, munka, esküvő, házfelújítás – taglalja. – Egyébként Palik Lacival sokat beszélgettem az Exatlon alatt, ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy picit máshogy viselkedem az online forgatások alatt, mint a tévéképernyőn. Azt tanácsolta, még jobban merjem megmutatni a személyiségemet. Nem tagadom, voltak bennem gátlások, de azt hiszem, az idő múlásával a kamera előtt is egyre inkább sikerül megmutatni a valódi énemet, hogy egyáltalán nem vagyok unalmas karakter.”