Címlapsztori

Visszatérnek a közmédia egykori nagyágyúi, Krizsó Szilvia és Veiszer Alinda?

Nagy visszatérők lehetnek
Nagy visszatérők lehetnek

Mindketten a pályafutásuk meghatározó részét töltötték a közszolgálati televíziónál. Most kiderült, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben valamilyen formában szerepet vállaljanak egy megújuló közmédiában.

Kirizsó Szilvi: „Nem zárkóznék el”

Krizsó Szilviát bizonyára senkinek sem kell bemutatni. Olyan ismert tévéműsorok házigazdájaként láthattuk, mint Az este vagy A szólás szabadsága. Közel másfél évtizedig dolgozott a köztelevízióban, neve egyet jelentett a hiteles tájékoztatással.

„A legerősebb emlékem, ami ebből az időszakból beugrik, amikor Magyar Bálintnak, az akkori oktatási miniszternek élő adásban adtam át egy borítékban a másnapi matematika érettségi tételeket. És ő ezután nem akarta beszántani az MTV-t. Akkoriban alap volt, hogy szembesítünk, valódi kérdéseket teszünk fel az illetékeseknek, akik válaszolnak is, és valamennyi parlementi párt képviselőjét rendszeresen behívtuk” – meséli Szilvi a story.hu-nak.

„Számomra a közszolgálat lényege az volt, hogy teljesen mindegy, hogy négyévente hova teszem azt a bizonyos X-et, a stúdióban nem lehetek elfogult, így mindenkinek azokat a kérdéseket tettem fel, amelyek a nyilvánosságot a legjobban érdekelték és amelyek a legadekvátabbak voltak. Ha kellett, visszakérdeztem, ellenvetést fogalmaztam meg, újrakérdeztem, de közben eszembe se jutott politikust játszani, hiszen nem ez egy újságíró feladata.”

Nem szokott le róla

A pályafutása azon részében azt mondja, feketeöves hírfogyasztónak számított.

„Újságírónak lenni 7/24-es elfoglaltság. Nem engedheted meg magadnak, hogy egy napig kihagyod a hírfogyasztást, vagy nem olvasod az elemzéseket. Ez talán a sejtjeimbe ivódott, mivel ma is ötpercenként nézem meg, hogy nem történt-e valami a világban, amiről nekem tudnom kéne, miközben már rég nem ezzel foglalkozom” – vallja be nevetve a műsorvezető.

Krizsó Szilvia 2013-ban távozott a közmédiától, s akkor megfogadta, hátat fordít a politikai újságírásnak és teljesen új vizekre evez. Ez így is lett. De vajon most egy várhatóan teljesen megújuló Magyar Televízióban vállalna-e bármilyen szerepkört?

Kritikus gondolkodás és tájékozódás

„Ezen korábban egyáltalán nem gondolkodtam, de most elkezdett munkálkodni bennem a gondolat, mivel nagyon sokan kérdeznek erről, sőt, mondják, hogy örülnének, ha ott lennék. Ezek baráti, ismerősi és újságírói felvetések, mielőtt bárki félreértené.

Ha jönne valódi megkeresés, azt hiszem, nem zárkóznék el a közös gondolkozástól, hogy én mivel tudnék a legjobban hozzájárulni ahhoz, hogy igazi, 21. századi közmédiát alakítsunk ki, ami jobbá teszi az országunkat. Ebben ez edukációnak is nagyon komoly szerepe van, hiszen láttuk, hogy hova vezet, ha az embereket tudatosan leszoktatják a kritikus gondolkodásról, a megfelelő tájékozódásról.

A tudás ugyanis hatalom. Bízom benne, hogy az emberek újra ráébrednek, hogy elemi érdekük tanulni, informálódni, ahogy arra is, hogy az újságírók helyettük kérdezik a politikusokat, mert a szembesítés, elszámoltathatóság szükséges ahhoz, hogy jó és előremutató döntések szülessenek, vagy ha hiba történik, esetleg rossz az irány, akkor megtörténjenek a szükséges „korrekciók” jelenti ki.

Beszélgetős műsort vezetne (Fotó: Olajos Piroska)
Beszélgetős műsort vezetne (Fotó: Olajos Piroska)

Ám ha bárki azt hinné, Szilvi mondjuk politikai műsort vezetne, nagyot téved.

„Valamilyen beszélgetős műsort csinálnék, abban biztos vagyok, de a műfaj azért kérdéses”

– szögezi le.

„Jelenleg podcasteket készítek, és azt látom, ismét van igény a mély beszélgetésekre. Hogy ez milyen formátumban tudna jól működni, arról még fogalmam sincs. Azt tudom, hogy az én erősségem agyors és bizalmon alapuló kapcsolódás az interjúalanyaimhoz, mert mindig visszajelzik, hogy különleges módon beszélgetek velük, amit ők szeretnek, és ezért sok mindent ki tudok hozni belőlük, de anno azért képes voltam a politikusok száját megnyitni, mert ott meg az működött, hogy -bár kérlelhetetlenül kérdeztem-, soha nem személyeskedtem.” – mosolyodik el.

„Ami a politikát illeti, remélem, egyszer és mindenkorra leszámolunk azzal a tekintélyelvűséggel, ami jellemző a társadalmunkra, és amit rendkívül veszélyesnek tartok, és abban is bízom, hogy megszűnik az, hogy következmények nélküli ország legyünk. Mindenkinek meg kellene értenie, hogy az, hogy valakire szavaztam, nem jelentheti azt, hogy kritikátlanul be- és elfogadunk mindent, amit mond és csinál, akár kormányon, akár ellenzékben van.”

Veiszer Alinda: „a nemek utólag mindig erősítettek”

Kultúrház, Záróra, néhány műsor azok közül, amelyek megkerülhetetlen újságíróvá tették Veiszer Alindát, aki a kétezres években kereken 10 évig dolgozott a közmédiában.

„Bizonyos szempontból a mai napig abból élek, amit ott megteremtettem. Hitelességben, kapcsolatokban, és sok minden másban. Egy kiváló műhely volt, ahova jó volt bejárni, ahol megtanulhattad a szakma legapróbb fortélyait.

Az Este szerkesztőségében emlékszem egy naplóra, amiben a szerkesztők rendszerint értékelték az előző esti adást. Ezt nagy becsben tartottuk, ha ebben megdicsérték az embert, az nagyon sokat jelentett”

– idézi fel emlékeit Alinda.

Hosszú évekig naponta készített mélyinterjúkat a kulturális élet meghatározó alakjaival, megannyi olyan emléke van, amire olyan élesen emlékszik, mintha tegnap lett volna.

Lemondta az interjút

„Sosem felejtem el, mennyire izgultam az első Vámos Miklós interjúm előtt, és aztán rendkívül együttműködő volt. De a Fischer Ádámmal (Kossuth-díjas karmester- a szerk.) készült beszélgetésből is tanultam, azt, hogy a felkészültség érték. Történt ugyanis, hogy mindössze egy nappal az interjú előtt jelezték, Fischer Ádám itthon van és összejöhet a beszélgetés. Mire én azt mondtam, nem vállalom, mert nem tudok megfelelően felkészülni. Aztán jóval később bejött hozzám és megkérdezte tőlem: maga miatt nem jöhettem korábban? Miután elmondtam, hogy csak alaposan fel akartam készülni, azt mondta, kedveli a maximalistákat” – árul el egy kulisszatitkot a műsorvezető.

Úgy véli alapvető változásokra lesz szükség (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)
Úgy véli alapvető változásokra lesz szükség (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

A közmédiából való távozását követően több csatornán is láthattuk, de ahogy úgy érezte, korlátozzák a szabadságában, nem habozott és tovább állt.

„A nemek utólag mindig erősítettek. Sokan vagyunk, akiknek szabadság fontosabb, mint a biztonság” – szögezi le.

Zátonyra futott kapcsolatok

„Nem igazán maradtak meg azok a kapcsolatok, amelyek akkoriban születtek. Nagyrészt, mert vannak, akik még mindig közmédiában dolgoznak, és ez morálisan egyáltalán nem elfogadható számomra.

Nem mindegy, hogy mihez adod a neved. Pedig roppant fontosnak tartottam ezeket a kapcsolatokat. Ha néhány évig ott ragad az ember, az még magyarázható. De 16 évre nincs mentség”

– jelenti ki Alinda.

De vajon egy teljesen újragondolt, átszervezett közszolgálati adóhoz adná-e a nevét?

„Sokan kérdezgetik tőlem ezt mostanában. És már nagyon régóta mondogatom, hogy szívesen hatással lennék egy olyan közmédiára, ami hű marad a nevéhez, és nem csak egy oldalhoz szól. De ehhez alapvető strukturális változásokra van szükség. Rengeteg munka vár az új csapatra” – mondja.

Néhány dolgot meg is nevez, amelyeken nyomban változtatna.

„Az nyilvánvaló, hogy a propaganda romjain hírszolgáltatást kell indítani, de van más is: Az tarthatatlan, hogy a 21. században nem elérhetőek egy kattintással az archív felvételek. Vagy, hogy nincs színvonalas gyerekműsor a csatornákon. Vagy hogy nincs komolyan vehető online lába a közmédiának. És még sorolhatnám az ordító hiányosságokat.”

Kiemelt kép: RTL

,

-