Az elmúlt hetekben újra hatalmas lendülettel vetette bele magát a Neoton együttes a próbákba, annak ellenére, hogy a közelmúltban váratlan tagcseréről szóltak a hírek. Arról, hogy mi történt azután, hogy kivált két régi tag, az együttes énekesnője mesél.
Nehéz szakítás
A Story magazin már korábban megkereste Csepregi Évát a történtekkel kapcsolatban. Az énekesnő azonban türelmet kért. Nem akarta titkolni, a változást, de időre volt szüksége, mivel a történtek emberileg is megérintették. A Lukács házaspár távozásával ugyanis egy hosszú barátság szakadt meg.
„Húsz éve, 2005 óta zenéltünk együtt Lukács Lacival és a feleségével, Andreával. Ez a munka idővel barátsággá alakult, különösen Andreával. Így pedig különösen nehéz elengedni valakit. Gyönyörű évek voltak, ezeket senki sem veheti el tőlünk. Hálás vagyok, hogy amíg együtt dolgoztunk, Andrea vigyázott rám.
Vele mindig mindent meg tudtam beszélni a koncertek után. Nem is tagadom, emiatt lelkileg nehezebben telt az elmúlt néhány hét. Még akkor is, ha már legalább egy éve tudtam, vannak olyan szakmai és magánéleti dolgok a háttérben, amelyek nehezítik a közös munkát. Akkor is, ha nőként megértem: egy feleségnek a férjével kell tartania minden helyzetben”
– magyarázza az énekesnő, aki többet nem akart elárulni a szakítás okairól.

„Végre, berendezkedtem”
Csepregi Éva több mint ötven éve van a pályán, így jól tudja, hogyan lehet egy szakmailag és emberileg megterhelő helyzetből továbblépni.
„Ilyenkor még inkább bele kell magam vetni a munkába. Szerencsés alkat vagyok, mert alapvetően szeretem a változást, legyen az szakmai vagy magánéleti. Ezt az új időszakot már azzal kezdtem tavaly, hogy leadtam tíz kilót. Az év eleje is nekem kedvezett, mert amíg felállt az új zenekar és elkezdhettünk próbálni, volt egy kis idő, amit arra használtam, hogy kialakítsam az otthoni stúdiómat.
Korábban mindig csak úgy betettem a szobába a pianínót, ami aztán ott állt kihasználatlanul. Most viszont lett egy igazi zenesarkom, ahol végre rendszeresen énekelek, gyakorolok. A fiam, Dávid pedig segített a berendezésében. Ide kerültek a bakelitlemezeim, a koncertfelvételek, amiket hol egyedül, hol vele közösen hallgatunk, nézünk.
Hiába másfél éve költöztem ide, most tudom azt mondani, végre teljesen itthon vagyok. Közben igyekeztem testileg is erősödni, hogy az energiaszintemet a maximumra hozzam fel. Így kiváló kondícióval kezdem az idei koncertszezont.”
„Úgy élünk, mint egy család”
A legnagyobb öröm Éva és a Neoton Família sztárjai számára az, hogy az év eleji tagvesztés után a zenekar megújult, és elkezdődtek a zenekari próbák is.
„Kibővültünk néhány régi-új taggal, stúdióba vonultunk, készülünk a turnénkra, és elárulom, a régi nagy slágereink is nagy változáson mennek keresztül. Ez azt jelenti, hogy jobban hasonlítanak majd az eredetiekhez, ami nekem személy szerint régóta nagyon fontos volt.
Úgy ahogy régen, mi vagyunk a Neoton Sztárjai: Baracs János, Végvári Ádám és én. Ahogy az elmúlt évtizedek alatt, úgy most sem vágyom arra, hogy én legyek a főnök. A vezetés szakmai részét meghagyom Jánosnak és Ádámnak, az emberi oldalát pedig Szalai Gabinak, a menedzserünknek. Mindig is arra törekedtünk, hogy úgy éljünk, mint egy család. Én csak annyit kértem mindenkitől, legyen ez az év végre az őszinteség éve.”
Kiemelt kép: TV2




