Micsoda pletyka kapott szárnyra a napokban! Egy ismert olimpikonnal boronálták össze Molnár Áront. Bár konkrét bizonyíték nincs, az internet népe máris lázasan találgat. Egy-egy elejtett félmondat, egy állítólagos vacsora, egy közös fotó… Néha ennyi is elég, hogy beinduljon a fantázia. De vajon ki az a hölgy, akivel összeboronálták a színészt?
Molnár Áron titkolta a válását
Molnár Áron magánélete legutóbb akkor került terítékre, amikor tavaly novemberben volt feleségével, Duda Évával egy különleges, őszinte videóban jelentették be: tizenkét év után elválnak. Bár már másfél éve külön éltek, hangsúlyozták, hogy a szeretet és a tisztelet örökre megmarad közöttük.
A rajongók már korábban is sejtették, hogy valami nincs rendben közöttük: eltűntek a közös fotók, ritkábbak lettek a közös megjelenések. A páros azonban példamutató módon, békében zárta le kapcsolatát.
A színész azóta új fejezetet nyitott, és – ahogy tőle megszokhattuk – inkább a munkába temetkezett. A magánéletéről viszont szinte semmit sem lehetett hallani… Egészen mostanáig.

Ismert sportolóval boronálták össze
Az egyik internetes kibeszélő csoportban robbant a „hír”: Áron nem mással, mint Csipes Tamarával lehet együtt. A történet apró megfigyelésekből indult: egyesek szerint már tavaly ősszel is látták őket együtt, mások csak hallomásból tudni vélték, hogy közelebb kerültek egymáshoz. A hozzászólók gyorsan egymásra találtak, és szinte észrevétlenül kezdett kirajzolódni egy lehetséges románc képe.
- „Azt hallottam, együtt van a Csipes Tamarával.”
- „Én láttam már őket együtt kajálni ősszel, mondjuk, ez nem jelent semmit.”
Ahogy az lenni szokott, a találgatások itt sem álltak meg. A kommentelők egy része már azt is feszegetni kezdte, mi lehet most a helyzet közöttük. Egy múlt hétvégi eseményen látott benyomások alapján például többen úgy érezték, nem feltétlenül úgy viselkedtek, mint egy friss pár…

Csipes Tamara egyedülálló anya
Csipes Tamara nem csak a vízen bizonyított kajakozóként: olimpiai bajnokként és többszörös világ- és Európa-bajnokként a magyar sport egyik kiemelkedő alakja. De a magánélete legalább ennyire fordulatos.
2012-ben férjhez ment Galbács Gergőhöz, akivel még Ausztráliába is kiköltöztek, ám a házasság nem bizonyult tartósnak, két évvel később elváltak. A szerelem azonban nem kerülte el sokáig: 2015-ben új párja lett Molnár Ákos úszóedző személyében, akitől 2017-ben megszületett kislánya, Olívia.
Tamara a szülés után szinte azonnal visszatért a sporthoz, ami sokak szemében még inkább példaképpé tette. A magánéletéről ritkán beszél, de 2024-ben már egyedülálló édesanyaként hivatkozott magára – őszintén mesélve az ezzel járó kihívásokról.
Sok bennük a közös
Akár van alapja a pletykának, akár nincs, sokak szerint nem lenne meglepő Áron és Tamara párosa: mindketten céltudatosak, sportos életet élnek, és nem riadnak vissza attól sem, hogy közéleti kérdésekben megszólaljanak…
De vajon valóban több van köztük barátságnál? A pletyka nyomába eredtünk, és megkerestük Molnár Áront a róla és Csipes Tamaráról keringő hírekkel kapcsolatban. Cikkünk megjelenéséig azonban nem reagált megkeresésünkre.
Így egyelőre maradnak a kérdések és a kommentelők találgatásai: vajon tényleg egy párt alkot a színész és a 36 éves olimpikon?
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




