A színésznő párja, Döme Zsolt zeneszerző nyit ajtót. A ház úrnője a nappaliban fogadja a vendégeket. A nagy hó miatt alig tudnak kimozdulni a Nagykovácsiban, az erdő szélén álló házukból. Ez azonban egyáltalán nem zavarja őket: a tiszta levegő, a csend és a nyugalom mindenért kárpótolja az ott élőket. Arról nem is beszélve, hogy a színésznő nekilátott megvalósítani régen dédelgetett álmát: könyvet ír a családjáról, a színházról, az életéről.
„Jólesik ez a nyugalom”
Korábban a színpad volt a mindene, éjt nappallá téve dolgozott. Utolsó szerepét két évvel ezelőtt az Örkény Színházban, A nemzet özvegye című darabban játszotta. Elképzelni sem tudta volna, hogy eljön az idő, amikor lényegesen kevesebb feladat találja meg, és napokig alig mozdul ki az otthonából. „Korábban sűrű életet éltem, rengeteget játszottam: egyik premier követte a másikat, utána a kollégákkal, barátokkal éjszakába nyúló találkozók, beszélgetések, vacsorák, bulik… Aztán filmforgatások, szinkron – gazdag, sűrű élet volt. Ideje van az elcsendesedésnek Bár nem akarom tudomásul venni a koromat – ez egyszerűen felháborító –, a lelkemben, a fejemben megmaradtam annak a 25 éves, renitens, bohém lánynak, aki voltam. De tetszik, nem tetszik, az idő múlik. Ennek egyik látható jele, hogy amióta pár éve ideköltöztünk Nagykovácsiba, egyre nehezebben mozdulok ki. Jólesik ez a nyugalom. Persze néha felmerül a gondolat, hogy talán jobb lenne a városhoz közelebb lakni, aztán rájövök: én innen már sehova sem akarok elköltözni. Korábban sok helyen laktam Budapesten, a gyerekkoromról nem is beszélve. Amikor a történelem viharai elől és után a szüleim külföldön találtak nekem menedéket. Egy évig Olaszországban és Svájcban, apácákhoz jártam iskolába. Életemben nem sírtam annyit, mint akkor. Borzalmasan hiányoztak a barátaim, a szüleim. Anyámnak mindennap írtam, könyörögtem, hogy hozzanak haza.”
A Balatonnál kezdődött
Párjával sok időt töltenek otthon, kettesben, és ez végeláthatatlan lehetőséget kínál a beszélgetésekre. „Emlékszel…?” – így kezdődnek mindig a mondatok. „Zsolttal az első közös emlékünk negyvenkét évvel ezelőttre nyúlik vissza. Akkor már nem éltem együtt a férjemmel, Bodrogi Gyulával. A tízéves fiammal, Ádámmal kettesben mentünk nyaralni a Balatonra, Goór Nagy Mari pedig eljött meglátogatni minket. Vele jött Zsolt is. Bemutatott bennünket egymásnak… Tetszettem Zsoltnak, de eleinte csak haverkodtam vele, ugyanis életem forgatókönyvében nem szerepelt egy új párkapcsolat. Miután rengeteget beszélgettünk, és megismertem Zsolt életének szomorú történetét (lásd keretes írásunk – a szerk.), beleszerettem, és eldöntöttem: vele szeretném leélni az életem.”
Szülei a példaképei
Ági egy dolgot nagyon sajnál, hogy Zsolt nem ismerhette meg az édesapját, szerencsére az édesanyját igen. „Most, hogy próbálom megírni a könyvemet, sokat mesélek a szüleimről. Arról, hogy édesapám micsoda bátor ember volt. 1944-ben laktanyaparancsnokként ötszáz zsidó ember életét mentette meg. Egy napon parancs érkezett, hogy másnap vonattal viszik őket Auschwitzba, a halálgyárba. Apám összehívta az egész tábort, és azt mondta: mindenki menjen haza, búcsúzzon el a családjától. Szélnek eresztett mindenkit, ezzel veszélyeztetve a saját életét, viszont megmentve ötszáz másikét. Ezt követően hosszú ideig bujkálnia kellett, mert ha elfogják, az életével fizetett volna. Édesanyám, Mészáros Ági színésznő tette ugyancsak példaértékű volt. 1956. október 29-én, a forradalom leverése után bemondta a rádióban, hogy addig nem lép színpadra, amíg Magyarországon itt vannak az orosz csapatok. Ennek meglett a következménye: évekig nem játszhatott. A szüleim méltán lettek a példaképeim. Hogy miért jutnak eszembe mostanság egyre többet? Mert egyre kevesebb példát látok arra, hogy emberek kiállnak egymásért, segítik egymást. Ezért is vált egyre fontosabbá számomra a családom, mert annál fontosabb nincs. Jó érzés megélni, hogy negyvenkét év után is mindenben számíthatunk egymásra Zsolttal. Ott van a fiam, az unokáim, Bodrogi Gyula, a fiam édesapja, a férjem, a legjobb barátom, és természetesen a párja, Angéla. Gyulával naponta többször beszélünk telefonon, mindig mindenben a segítségemre van és nagy boldogság, hogy Zsolttal is első perctől kezdve remek a kapcsolatuk. Így, velük együtt kerek az én életem.”
„Apám felesége volt az édesanyám”
Zsolt édesanyjához fűződő kapcsolata sem mindennapi. „Nyolc hónapos voltam, amikor az édesanyám elhagyta apámat és engem. Amerikába ment, ott kezdett új életet. Férjhez ment, négy gyereket szült. Erről én harmincéves koromig mit sem tudtam. Úgy nőttem fel, hogy apám felesége volt az édesanyám. Később volt alkalmam megismerni és megszeretni a vér szerinti anyámat is: egyszer meglátogatott minket. Nálunk lakott, nagyszerű asszony volt. Ági is nagyon megszerette. Sajnos már nem él.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
