Noha Deák Rebeka és Horváth Zsolt már régóta nem alkotnak egy párt, mi több, az énekesnő már egy ideje a párkereső reality előző évadából is ismert ex férj, népszerű DJ, Kabai András párja, az egykori szerelmesek papíron még máig házasok. A bontó perre majd csak február közepén kerül sor, amit minden bizonnyal nagyon várnak már mindketten, ellenben a személyes találkozással. Kapcsolatuk ugyanis – ahogy azt már megírtuk – kissé elmérgesedett az utóbbi időben, mert valahogy egyiküknek sem sikerül pozitívan nyilatkozni a másikról, s a közös múltjukról.
„Meg akartam őt menteni”
Becca (Rebeka művészneve – a szerk.) nemrég egy interjúban úgy fogalmazott, reménykedik, hogy az idő megszépíti a múltat, de jelenleg még nem tud jó szívvel visszagondolni erre a házasságra, mert szerinte Zsolt sok esetben rosszindulatú és gonosz volt vele, és ez máig bántja őt. „Én nem akartam őt soha bántani, és nem is tettem meg, viszont ezt fordítva nem így éreztem, és nem így láttam. Voltak olyan forgatásaink, amikor ő odajött hozzám, hogy ne haragudjak, de most az interjúban tök csúnyát mondott rólam, viszont a következőben bocsánatot fog kérni emiatt, mert nem úgy gondolta és megbánta” – árulta el az énekesnő a Ki vagy te valójában? című podcastben, s hozzátette, ő a bökkenők ellenére is nagyon komolyan vette ezt a házasságot.
„Én bíztam benne, és volt egy olyan reménysugaram, hogy az ő kis „dark” (magyarul sötét – a szerk.) életébe egy kis napfényt, egy kis szivárványt szeretnék bevinni. Egy picit meg akartam őt menteni. De most már felismertem és tudom, hogy ezt nem szabad.”
„Úgy dob el, mint egy taknyos zsebkendőt”
Zsolt az ominózus interjú után pár nappal a közösségi oldalán egy közel fél órás videót tett közzé. Felvezetésként egy-két sort is írt, amiben nem épp úriemberhez méltóan „gátlástalan szarházinak” nevezte Beccát, amit később „agresszív parazitára” módosított. A sorok között meg is fenyegette volt szerelmét, hogyha még egyszer a szájára veszi a nevét, akkor egy másik videóban beszámol a párkapcsolatairól és ’éjszakai életéről is. Ezután a videóban Zsolt sorra vette, szerinte mikor, miért, miben hazudik Becca. Állítja, volt párja kihasználta a jóindulatát, de még a zenei tehetségét is, lévén a Fellegvár című közös dalukat, aminek a dalszerzője és szövegírója is Zsolt, Becca 80-20%-ban mégis a maga javára akarta bejegyeztetni az Artisjusnál. A dühös ex szerint, Becca egy hisztis, kezelhetetlen, egocentrikus ember, aki nem herceget, hanem szolgálót keresett maga mellé. Olyan nő, akinek semmi nem elég, és akiért folyton áldozatokat kell hozni. „Abszolút semmi oka nincs arra, hogy rám haragudjon, nehezteljen, arra meg pláne, hogy ilyen mértékű lejárató kampányt indítson, mint amit folytat egyébként a műsor óta az összes létező platformon, ahova betolja magát. (…)
Ez a nagy ívű „Becca projekt”, aminek én is része lehettem, ez áldozatokat követel. De ezeket nem Rebeka szokta meghozni, hanem mindenki más a környezetében. Ezért tartja őket.
Akiknek a türelmével, jó szándékával, segítőkészségével ő maximálisan visszaél, akiknek a tehetségén élősködik, és akiket hogyha már nincs rájuk szüksége, nincs belőlük haszna, úgy dob el, mint egy taknyos zsebkendőt” – fakadt ki Zsolt, aki még hazugságvizsgálatra is felajánlkozott, hogy bebizonyítsa, volt párja milyen ember valójában.
Irány a bíróság!
A Story megkereste Beccát, aki elsőként velünk osztotta meg a tényt, hogy a történtek kapcsán már az ügyvédjével egyeztet.
„A rám vonatkozó gyalázó és valótlan minősítések becsületsértők. A szükséges jogi lépéseket megtettem”
– mondta. Az énekesnő álláspontja szerint, a róla megjelent egyes kijelentések indokolatlanul negatív hangvételűek, és alkalmasak személye méltóságának és becsületének megsértésére. Becca hangsúlyozta, hogy életének új szakaszába lépett, és magánéletére, valamint szakmai feladataira összpontosít. Nyilatkozatában jelezte azt is, hogy nem kíván részt venni a magánéletét érintő nyilvános vitákban, és az ügyet nem a sajtó előtt kívánja rendezni. Zárásként pedig hozzá tette, hogy az ügyben további nyilatkozatot sem kíván tenni.
Kiemelt kép: TV2




