Szombat este véget ért az X-Faktor, így kiderült, ki nyerte meg az RTL-es tehetségkutatót. A Fináléba három előadó jutott be: Tóth Andi versenyzője, Belano, valamint Majka három mentoráltja, Varga Imi és a Tonix Honix duó, azaz Rudi és Kristóf. A versenyzők két-két dalt énekeltek el, egyet ráadásul a mentorukkal. Ezután részeredményt hirdettek, és bejelentették, ki az X-Faktor harmadik helyezettje. A bronzérmet végül a Tonix Honix vitte el, így ők nem folytathatták a Finálét. Rudi és Kristóf búcsújukban úgy fogalmaztak, nem szomorúak, amiért csak harmadikok lettek, és örülnek, amiért 14 éves koruk ellenére idáig eljutottak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ő lett a 2025-ös X-Faktor győztese
A legjobb kettőbe tehát Varga Imi és Belano jutott, közülük került ki a 2025-ös X-Faktor győztese. De mielőtt ez kiderült, mindketten még színpadra léptek. A tehetségkutatót végül Tóth Andi versenyzője, Belano nyerte, aki 36 millió forinttal gazdagodott.
„Nem tudom feldolgozni. Kell egy kis idő” – mondta remegő hangon a fiatal előadó, aki a jövő nyári Szigeten is felléphet. Mentora, Tóth Andi a következőt mondta: „Én az elejétől tudtam, hogy megnyeri… Reménykedtem benne legalábbis. Annyira megérdemelte, el sem tudják képzelni a nézők. Annyira csupaszív, szorgalmas, alázatos, dolgos, hogy nem kerülhetett volna jobb kezekbe ez a győzelem, higgyék el nekem.”
Kiemelt kép: RTL




