Címlapsztori

Sydney van den Bosch kórházba került: az orvosa nem engedi, hogy elhagyja Magyarországot

Noha azt már elfogadta, hogy a kislányukat a kórházból nem az új házukba viszik majd haza, ettől még mindent megtett azért, hogy mielőbb befejezzék a felújítást. Igen ám, de azzal ő maga sem számolt, hogy várandósan közelről sem bír már annyit, és ennek sajnos az lett a vége, hogy nemrég az ambulancián kötött ki.

Sydney van de Bosch jól van – mint ahogy a születendő kisbabája is –, viszont pár hete sikerült ráijesztenie a családjára. „Mindig úgy tekintettem magamra, hogy én vagyok az, aki sosem fárad el, aki megállíthatatlan. De be kellett látnom, ez nincs így, ehhez már túl terhes vagyok!” – mondja a rá oly jellemző vidámsággal.

„Jósló fájásaim voltak”

Azt rögtön hozzáteszi, hogy bár most ismét lelkes és pozitív, nagyon is kétségbe volt esve, amikor szaladniuk kellett a kórházba. „Augusztus végén a generálkivitelezőnk bejelentette, hogy felmond. Ekkor már túl voltunk több szakemberváltáson, beázáson, kártevő-invázión. Ahelyett, hogy épült volna az otthonunk, csak bontottunk és bontottunk. Ültünk a férjemmel, Benivel a csupasz házunkban a betonzsákokon, és az kellett szembesülnünk, hogy mindenki lelécelt„ – meséli az egykori Szerencselány, Sydney van den Bosch.

„Várandósan ennyit idegeskedni finoman szólva sem tesz jót… Aztán egyszer csak rosszul lettem. Jósló fájásaim voltak, így az ambulancián kötöttem ki.”

Már a férje is rászólt, vegyen vissza a tempóból

„Próbálok vigyázni magunkra”

Kiderült, nincs akkora baj, mint azt elsőre gondolták, viszont az orvos csakis úgy engedte haza Sydneyt a kórházból, hogy előbb megígértette vele, jobban vigyáz majd magára.

„Le kellett mondanunk a ’babymoont’ is, az utolsó kettesben töltött utunkat a férjemmel. Spanyolországba mentünk volna, de azt mondta a doki, felejtsem el, hogy akár egy napra is elhagyjam Magyarországot.

Ezt követően pedig csak a ’kispadról’ nézhettem, mi történik a házban. A férjemet videóhívásban instruáltam, hogy a fugát ne két centire, hanem csak egyre húzzák – neveti el magát. – De azok után, mennyire megijesztettem őt a ’kórházasdival’, egy rossz szava sem volt. Közben a radiátorból és a raklapból készült ’munkaállomásomat’ is megszüntették a házban. Beni megelégelte, hogy egész napokat töltök ott. Ezt komolyan is vettem, miután láttam, hogy szikrákot szór a szeme… Azóta viszont eltelt pár hét, és bár próbálok vigyázni magunkra, ismét a házfelújítás köti le szinte minden időmet.”

Sydney és férje rengeteget dolgoznak a új otthonukon

„Már a csak babavárásra kellene koncentrálnom”

„Ami persze nem is meglepő, hisz a mesterek hibáit orvosolni kell. A gépész elfelejtette a lefolyót a kád aljában, ezért újra kellett vésni, a villanyszerelő pedig nem tett kapcsolókat a mosógéphez. Az asztalos hívott, hogy elkészült a gardróbunkkal, de a konyhabútorra még heteket kell várni – sorolja. – Kétségbeesésemben még a közösségi oldalamon is közzétettem egy felhívást: ’Megbízható szakembereket keresünk!’ címmel. Hál’ isten, találtunk is…

A családunk és a barátaink is összefogtak, és miután megnézték a YouTube-on, hogyan kell, mondjuk, betonozni, jönnek és csinálják. Tudom, hogy nekem már a csak babavárásra kellene koncentrálnom, ám ez jelenleg képtelenség. Pláne hogy újabb célt tűztem ki magam elé, mégpedig azt, hogy december 7-ére, azaz a harmincadik születésnapomra be kell költöznünk!

Ezt kérem ajándékba… Sokáig amúgy sem maradhatunk a jelenlegi lakásunkban, ahol nincs lift, cserébe van kétszázhúsz lépcsőfok. Jó hír viszont, hogy elkészült a babaszoba, még ha ideiglenes is. Minden babaholmit beszereztünk, anyukám már ki is mosta az összest. Tényleg igyekszem átszellemülni. A nagymamám azt szokta mondani, hogy a családunkban a nők be vannak oltva pihenés ellen…”

A gyönyörű kismama nemrég egy fotózáson vett részt

Már a cipőjét is nehéz bekötnie

„Eljött az a pont, hogy semmi nem jó rám, és már az L-es kabátot sem tudom begombolni. Félve állok a mérlegre, őrület, mennyi kiló jött fel, ami nem is csoda, hiszen nem kívánok mást, csak a kakaós kalácsot vagy az ahhoz hasonló szénhidrátbombákat – mondja nevetve a kismama. – Ráadásul a pocakomtól már a cipőmet sem tudom bekötni. A kislányom súlya az enyémhez hasonlóan szépen gyarapszik. Ez legalább nagyon jó hír, mint ahogy az is, hogy nekem sem most kell diétáznom…”

Kiemelt kép és fotók: Laufer Erzsébet, Kliszek Antal, Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!