Ernyey Bélát mostantól tényleg professzor úrnak szólíthatjuk? Mert úgy hírlik, hogy október elején egy magas rangú osztrák kitüntetést vesz át a kultúráért felelős minisztériumtól.
„Igen, a hír igaz, nemrég az a megtiszteltetés ért, hogy az Ausztriában elérhető egyik legrangosabb elismerést, professzori címet adományozott nekem a másik hazám.
Az indoklásban pedig ez áll: ’A német nyelvterületen végzett több évtizedes, kiemelkedő művészi munkássága elismeréseként.’ Gondolhatja, hogy mekkora kíváncsisággal várom, hogy október 10-én Bécsben beleolvashassak majd az okiratba…” – avatta be a Bestet Ernyey Béla.
Ernyey Bélát lovaggá ütötték
Arról a story.hu elsőként számolt be, hogy a színművészt az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusa nemrégiben tiszteletbeli tagjává fogadta. „Természetesen jólesik, hogy a lovagok rám gondoltak, hogy tagjukká fogadtak. Érezni lehetett, hogy a rendhez tartozó emberek mennyire komolyan veszik a küldetésüket. A minőségi gasztronómia része a borkultúra is. A bor a legnemesebb ital, nem véletlen, hogy a római katolikus vallásban a liturgia része.
Jómagam is szeretem a minőségi bort, de csakis módjával fogyasztom. Sokan azt hiszik, hogy egy borlovag egész nap bort vedel, de ez az én esetemben nem igaz”
– mondta Ernyey Béla.
Fotókon Ernyey Béla lovaggá ütése




További részletek a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu, Photopoly/Lénárt Márton




