Ismét áll a bál az aranytokú Tóth lányok között. Mint azt a story.hu elsőként megírta, Tóth Vera csúnyán nekiment a Megasztárnak, és többek között azt mondta: egy valamire való művész nem vállal ilyen műsort, mert ciki. Ezzel megsértve a saját húgát, Tóth Gabit is, aki a tehetségkutató egyik zsűritagja.
Tóth Gabi megszólal Tóth Veráról!
Eddig Tóth Vera szavai mögött szakmai egyet nem értést sejthettünk, de a story.hu utolérte Tóth Gabit is, aki egész más megvilágításba tette a történteket. Azzal kezdte lapunknak, hogy osztja a csatornája véleményét, amely a napokban közleményt adott ki, amiben a legbeszédesebb gondolat arról szólt, hogy értetlenül állnak Tóth Vera észrevétele előtt, hisz tavaly ő is részt vett a Megasztár zsűri castingján, csak végül nem rá esett a csatorna választása.
„Teljes mértékben egyetértek a TV2 nyilatkozatával. Azt gondolom, a testvéremet érzékenyen érintette, hogy nem ő kapta a Megasztár zsűriszékét. Pedig nagyon szerette volna.
De ott van a jövő évad, az még sikerülhet neki. Sőt lehet, együtt is ülhetünk majd a zsűriasztalnál, hisz mindketten tehetséges énekesnők vagyunk” – vágta rá lapunknak Gabi.

Kirobbant a testvérháború?
Arra a kérdésünkre pedig, hogy most milyen a viszony a testvérével, így fogalmazott:
„Én csak a magam nevében tudok beszélni, és részemről nincs harag. Nincsen testvérháború, ahogy a bulvár szokott fogalmazni.
A testvérem felnőtt ember, azt mond és fogalmaz meg, amit csak szeretne.
És én is bármikor elmondhatom a véleményem. De a jövőben én szeretnék inkább a saját dolgaimmal, például a mentoráltaimmal foglalkozni” – zárta a beszélgetést Gabi.
Noha határozott volt, és nem tűnt rosszkedvűnek, azért a hangjából kihallatszott: nem esnek jól neki a történtek, s hogy a saját nővére szállt bele páros lábbal.
ByeAlex sem érti
Úgy tűnik, a Tóth lányok nyilvános szócsatáját a magyar sztárvilág is figyelemmel követi. ByeAlex, aki a Csillag Születik visszatérő évadában lesz zsűritag, Facebook-kommentben reagált Vera kifakadására. „El nem tudom képzelni, hogy nyilvánosan bántsam a húgomat vagy ő engem” – írta az énekes.
Kiemelt képek: Trenka Attila, Birton Szabolcs/fotocentral.hu




