Viccesen fogalmaz Jákob Zoli, amikor azt mondja, „túl van a 2 × 20 éven”, de még mindig úgy érzi, a húszas éveit éli. Valóban, ránézésre meg nem mondanánk róla, hogy középkorú férfiként pontosan hányadik évében jár. Az üzletember úgy véli, konzerválja őt a női nem, él-hal értük. Ma is imád udvarolni, randizni, mi pedig arról faggattuk, hogy szerinte mára hogyan változtak meg az ismerkedési szokások, hiszen elvált, háromgyermekes apukaként nem most kezdte a hódítást.

„Spontán fickó vagyok”
„Őszinte leszek, én a húszas éveimben megszokott kis dolgaimat teszem manapság is, ha udvarlásról van szó. Nem változott a hozzáállásom a nőkhöz: szeretek hódítani. A hagyományos udvarlás híve vagyok, kezdeményezek, bókolok.
Szeretem elhívni és meghívni a hölgyet vacsorázni. Szeretem látni, hogyha kedveskedem, akkor jönnek a kis pozitív visszajelzések.
Ezek a jelek visznek tovább, előre – kezdi Jákob Zoli, aki mindamellett, hogy régimódi, a laza dolgokat kedveli. – Spontán fickó vagyok, legtöbbször a találkozó előtt nem sokkal szoktam rákérdezni, mihez van kedve a hölgynek. Éhes-e? Ha igen, akkor milyen konyhát szeret? És alakul magától a dolog. De előre nem szeretem megbeszélni és lefixálni a programot.”

Legyen ösztönös!
De Jákob Zoli a hódítás árnyoldalát is látja. Azt mondja, manapság már nagyon vigyázni kell a bókokkal. „Most már ezzel óvatosan kell bánni, mert az ezzel kapcsolatos ingerküszöb változott, és arra indult el a világ, hogy hamar tolakodásnak vehetik a bókokat.”
Emiatt szerinte teljesen normális, hogy fordult a kocka, és a hölgyeknek kell biztatniuk a férfiakat. Számára egyébként ez vonzó is. „Nekem nagyon bejön, ha érzem egy nőn, hogy engem akar, és ezt ki is mutatja. Jólesik, ha ezt egyértelműen tudatják velem.”
A taktikától viszont borsódzik a háta. „Én sem taktikázom, és taszít, ha egy nő ezt teszi. Sokkal jobb, ha valaki ösztönösen tud kapcsolódni, akár testileg is. De itt azért megjegyezném, hogy fontos különbséget tenni, és én tudok is a taktikus vagy csak egyszerűen másfajta személyiségű, lassabb tempóval rendelkező hölgyek között” – vélekedik a milliárdos.

Túl van értékelve
Azt a legendát viszont itt, a Story hasábjain szeretné megcáfolni, miszerint ha egy férfi valakivel rögtön intim helyzetbe kerül, akkor a hölgy elértéktelenedik, és a komoly kapcsolat már szóba sem kerülhet. „Volt olyan 13 évig tartó kapcsolatom, ahol aztán nem volt taktika. Az első találkozáson egymás karjaiba ugrottunk.
Nem mondom, hogy szex nélkül nem lehet kapcsolódni, de hozzá tud tenni egy első találkozás sikeréhez, és hogy az egésznek legyen folytatása.
A lényeg, hogy taktika helyett legyenek ösztönösek a nők. Az mindig valódibb és vonzóbb szerintem. Meg egyébként is azt gondolom, a szex kicsit túl van értékelve. Én például, nem egy nő testéért akarok küzdeni, sokkal inkább az érzelmeiért, a szívéért, és hogy mentálisan tudjunk kapcsolódni. Szerintem manapság már nem a szex a főszereplő, legalábbis rám ez nem hat úgy, mint egy jó személyiség.”
Kiemelt kép és fotók: TV2, Archív




