Címlapsztori

Szacsvay László: „Van egy csomó ajánlkozó, aki ápolni akar”

A népszerű színész humorral kezeli minden búját-bánatát, de még a legnagyobb bajait is. Nagypéntek óta nem állt színpadon, mert műtötték, most pedig övsömörrel küszködik, mégsem veszíti el a jókedvét.

Magyar vizslája, III. Fülöp társaságában tölti a napjait. Nemrég a Balatonnál pihent, mostanában pedig, ha kedve szottyan, teker egyet a bringájával az alsó rakparton. Az elmúlt évadban két darabban játszott a Katona József Színházban. Az Egy nyárban és a Mefisztólandban. Mindkét szerepébe beugrottak, miután kórházba került.

Hűséges társával, III. Fülöppel

„Hetvenötről hatvannyolcra”

„Előadás közben kezdtem rosszul érezni magam. Hívtam az ügyeletes orvost, aki vakbélgyulladásra gyanakodott. Mentőt hívott, de szóltam a fiúknak, hogy várjanak egy kicsit, ne siessenek, van még egy jelentem. A tapsnál már nem voltam ott. A kórházban kiderült, hogy a sérvkapun már jött kifelé a vakbelem. Ez önmagában is veszélyes.”
A műtéttel már nem is foglalkozik, de a nyoma újabb heg a testén. „A hasfalam olyan, mint egy szabásminta. Annyi vágás és lyuk van rajta, hogy már meg se számolom. Fogytam is a műtét után. Hetvenötről lementem hatvannyolcra, de már visszahíztam hetvennégyre. Elég rosszul néztem ki. Nem tetszettem még magamnak sem. De mit mond a kéményseprő, amikor tükörbe néz? A koromhoz képest jól nézek ki.” Most az övsömör kínozza hosszú hetek óta, de abból sem csinál nagy ügyet. „Ez már a műtét előtt jelentkezett, csak nem tudtam, mi bajom van. Vidéken forgattam egy reklámfilmben, ott nem foglalkoztam ezzel. Meg nem is volt orvos a közelben, nem volt kihez fordulni. Le vagyunk már strapálva, az az igazság. Én is meg a hasfalam is. Az övsömörrel is ellennék, csak ez az állandó idegbökdösés szűnne meg végre. Ezt már nagyon unom. Csak ne velem együtt múljon el! Lábadozom, pihengetek, várom, hogy teljesen felépüljek.” Hogy mit jelent nála a pihenés? „Többet alszom, mint máskor. A feleségem tragikus halála óta egyedül élek. Ellátom magam. Mindig van egy csomó ajánlkozó, aki ápolni akar. Segítségként annyit fogadok csak el, hogy kenegethetik a hátam. Rövid a karom, nem érek el addig. Kenegethetik. Most is jön valaki. Olyan már a hátam, mint Nagy-Magyarország térképe. A fiumei leágazás a hónom alá ment.”

„Nem reszkírozok egy combnyaktörést”

Tavasszal castingot akart hirdetni takarítónői állásra. Aztán találkozott azzal a testvérpárral, akik már korábban is jártak nála. „Mondták, hogy majd jönnek, ha lesz szabad idejük. Addig én takarítok. Nemrég megmostam pár ablakot. Magasra már nem merek felmenni. Karácsonyfám is azért nincs, mert a díszek elég magasan lennének. Ahhoz létra kellene, de nem reszkírozok egy combnyaktörést. Amúgy sem nagyon kedvelem a karácsonyt. Sok gonddal jár, és már nem is nagy ünnep nálunk, annyi halott van a családban.” Svédországban járt nemrég látogatóban, és volt egy siófoki meghívása is. „Repülni jó volt. Félelem akkor sem volt bennem. Minden a pilótán múlik. Teljesen mindegy, hogy izgul-e az ember. Csak technikai malőr ne legyen. Közöm ahhoz sincs. A műtéttől sem félek. Az altatóorvosnak kell tudnia, hogy ott maradok-e az asztalon, vagy felébredek. Utazni nem rossz. Mondhatnám azt is, hogy jó, csak a lábamat tudtam volna kinyújtani a repülőn! Svédországban a barátomat látogattam meg, a Balatonhoz pedig csak pár napra mentem le. Nemrég meghalt egy másik barátom, a feleségét mentem megvigasztalni, hogy ne szomorkodjon.”
III. Fülöp az Ezüstparton is vele volt, csak a műtét utáni másfél hónapot töltötte mással. „Elment a fiamékhoz vidékre. Három kutyájuk van, elvolt velük. Nagy a kert, szaladgálhatott eleget. Aztán érte mentem, és most itt van velem.”

Sokat sétálnak a Belvárosban.

„Dolgoztam eleget, dolgozzon már más”

A színház természetesen hiányzik neki, de mint mondja, már nem nagyon használják. „Öregember vagyok. Nem kellek már. Sok a fiatal a színházban. Olyan darabokat vesznek elő, amelyekbe nem kell korombeli színész. Nem baj. Dolgoztam eleget, dolgozzon már más is. Milyen szerepet tudnak nekem adni? Demens nagybácsi lehetek. Bár az új évadban, a Katona József Színházban Diktátor leszek a Mester és Margaritában. Nem is tudom, van-e ilyen szerep a regényben. Nem emlékszem rá. Majd kiderül. Bodó Viktor rendezi a darabot.” Reméli, addigra meggyógyul. „Annyi gyógyszert szedek, hogy már azt sem tudom, melyikre mit. Kár, hogy nem leszek tőlük fiatalabb. Az agyam még jól működik. Előbb is idejött hozzám egy kislány, és angolul kérdezte, de mutogatta is a kezével, hogy mit szeretne. Hogy megsimogathatja-e Fülöpöt? A fantasztikus angolommal mondtam is neki, hogy yes! Azonnal megértette. Rendes kutyám van. Jól érzi magát. Én sem jajgatok. Jó nekünk így, együtt.”

Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!