Első körben arról kérdeztük Rubint Rékát, Schóbert Larát és Rubint Rellát, hogy mennyiben számítanak szerintük a gének, illetve az örökölt tulajdonságok abban, hogy ilyen külsővel dicsekedhetnek.
A legjobb motiváció
Réka: Szerintem csak a kitartó és következetes, szorgos hangyamunka létezik, a géneknek jóval kisebb a szerepe van ebben a külsőben. Amit a szüleinktől és a nagyszüleinktől örököltünk, az a munka szeretete. Nem ismerünk lehetetlent. Én egyébként is különösen érzékeny vagyok arra, ha valamire azt mondják, úgysem tudom megcsinálni. Ez szinte zene a füleimnek. Ekkor ugyanis nem nyugszom addig, amíg azt a bizonyos lehetetlennek tűnő célt el nem érem.
Ilyen volt annak idején, amikor a kazincbarcikai középiskolában a testnevelő tanáromtól megkaptam, hogy „Rubint, maga egy genetikai selejt”, majd az év végét ötössel zártam, vagy amikor a férjem 15 évvel ezelőtt azt mondta, hogy úgysem tudom megtölteni a kibérelt sportcsarnokot a fitneszóráimra, és rövid idő alatt mégis telt házas órákat adtam.
Igazából vágyom is arra, hogy valaki kijelentse, mit nem tudok megcsinálni. Számomra ez a legnagyobb motiváció, az igazi gyújtóláng. Így vagyok a rosszindulatú kommentekkel is, amik szintén arra ösztönöznek, hogy megmutassam, mennyi tartalék van még bennem. Apukám is, anyukám is ilyen volt: reggeltől reggelig dolgoztak, ha kellett. Ezért az sem dühít fel, amikor néhány kommentelő kapálni küld, hiszen kapáltam én már annak idején eleget a családi gazdaságban.
Kattintson a galériára a fürdőruhás fotókért!
„Minden tinédzser átéli, hogy nincs jóban a testével”
Lara: Én naponta edzek. Előfordul, hogy kétszer is. Ettől jár igazán az agyam, ettől érzem jól magam. Persze mind a hármunknak voltak vagy vannak az életében nehezebb időszakai, de abban biztos vagyok, hogy a sport segít, hogy átlendüljünk az akadályokon. Bennem egyébként is hatalmas a bizonyítási vágy. Ezért is jött jókor tavaly a Sztárbox, amelyben megmutathattam, mire vagyok képes. A családtól természetesen kaptam támogatást, de eleinte talán ők sem hitték el, hogy győzhetek.
Korábban ugyanis sok mindent félbehagytam. És közben persze ott voltak mások megjegyzései, hogy az ellenfelem sokkal, de sokkal erősebb. Nálam ez kapcsolta be az anya által említett küzdési vágyat…
Rella: Én mindig is felnéztem Rékára azért a kitartásért és elkötelezettségért, ahogyan a munkájához és a családjához áll. Engem szerencsére ritkán érnek kritikák. Még a kifejezetten erre szakosodott oldalakon is többnyire jókat írnak rólam. Amikor pedig néha a saját oldalamon becsúszik egy-két negatívabb komment, nem foglalkozom velük, egyszerűen törlöm őket. Ami a külsőmet illeti, az én életemben is voltak korszakok, amikor nem voltam igazán jóban a testemmel.
Szerintem minden tinédzserlány átesik azon az időszakon, amikor elkezdi másokhoz hasonlítani magát. Erről az internetes világ is tehet, de szerencsére én már jó ideje rendben vagyok magammal. Hogy mi segített? Elkezdtem sokkal jobban odafigyelni az étrendemre, a lelki egészségemre, és az edzéseket is sokkal tudatosabban szerveztem meg.
„Életemben először hittem az erőmben”
Lara: Az eddig fejlődésemhez hozzátartozott az önértékelési problémám is. Engem ugyanis sokan bántottak, kritizáltak. Mindig a legeslegjobb formámat kellett hoznom, hiszen akárhogyan is nézzük, rivaldafényben nőttem fel. Talán ez is hozzájárult a túlzott megfelelési kényszerhez, ami szerencsére már a múlté. Ehhez az is kellett, hogy nagyon sokat foglalkozzak magammal, és természetesen szakemberek – légzésterapeuta és pszichológus – támogatását is kértem, ahogyan anya is nagyon nagy segítségemre volt. Megtanultam szeretni önmagam.
A boksz is rengeteget jelentett és jelent. Ehhez a sporthoz minden adottságom megvolt, csak korábban hiányzott a magabiztosság. Tavaly a Sztárbox-beli győzelem óriási erőt adott. Életemben először hittem az erőmben. Hogy mit üzennék a tíz évvel fiatalabb önmagamnak? Azt, hogy semmit se csináljon másképpen. Ha nem mentem volna keresztül mindazon, amin keresztülmentem, akkor most nem tudnám értékelni azt, amiben, ahogyan élek.
Nemrég olvastam egy könyvet, az volt a mottója:
„Nem abban leszel a legsikeresebb, amiben igazán hiszel, vagy amit nagyon akarsz, hanem abban, amire érdemesnek tartod magad.”
Szerintem ez nagy igazság, és tényleg azt gondolom, hogy minden csak az önértékelésen múlik.
„Nem lehet minden harctól megóvni őket”
Réka: Az ember rengeteget tanul a gyerekeitől, hiszen naponta tükröt tartanak. Ez persze nem mindig kellemes. Sőt rendszerint azokkal a tulajdonságaikkal a legnehezebb szembesülni, amik hiányoznak belőlem, vagy épp megvannak bennem. Larához és Zalánhoz órát lehet állítani, annyira pontosak, én viszont hajlamos vagyok a késésre. Norbikában sokszor az zavar, hogy indulás előtt ugyanúgy visszaszalad még tízszer a házba, ahogyan én, miközben én már türelmetlenül várom az autóban.
Ráadásul ők is mindig őszintén megmondják a véleményüket, én pedig elképedek, hogy úristen, de jól látnak engem. Az ellenállásukból is sokat tanulok. Olyankor mindig rájövök, hogy ugyanaz a helyzet, mint amikor a szüleim engem akartak formálni, mintha a történelem ismételné önmagát.
Nyilván ebben az is közrejátszik, hogy szeretném megvédeni őket az életben felmerülő buktatóktól. De aztán újra és újra rádöbbenek, hogy a saját útjukat nem járhatom be helyettük. Ha nem szembesülnek velük, ha nem vívják meg a saját harcaikat, akkor soha nem edződnek meg.
Olykor nekik is bele kell halniuk bizonyos helyzetekbe, ugyanúgy, ahogy mi is belehaltunk, amikor azt hittük, itt a világvége. Vérzik a szívem, és sajnálom Rellát és Larát is, amikor látom, hogyan küzdenek meg az életükben adódó akadályokkal, de közben érzem, hogy mindettől erősebbek, bölcsebbek és még tudatosabbak lesznek. A legtöbb, amit adhatunk nekik, a szeretet és a biztonság.
Tudják, hogy itt vagyunk, és ha szükség van ránk, mindenben segítünk. Ami az egyik legértékesebb kincse a családunknak, az az összetartás.
Kiemelt kép és fotók: Bognár Bogi/fotocentral.hu
