Tunyogi Bernadett és Soponyai Géza tökéletes házasságban éltek, tudták ezt a pályatársak is róluk. Sajnos kevés idő adatott nekik együtt, mindössze néhány gyönyörű év. Egy vitorlásversenyen ismerték meg egymást, idén szeptemberben pedig már házasságuk hetedik évét ünnepelnék együtt.

Későn derült ki, hogy baj van
Ezúttal Soponyai Géza fia, Hunor törte meg a csendet. Elárulta, édesapja óriási űrt hagyott maga után, bár nem érte váratlanul a halála. „A halála nem. Hogy beteg lett, az igen, mert nem ivott, nem dohányzott, egész életében sportolt: mondhatom, látszólag sokkal jobb állapotban volt, mint a kortársai.
Viszont amikor a diagnózist megkaptuk, rögtön közölték, hogy nem tudnak mit tenni. Túl későn derült ki, voltak már áttétek is.
Másfél év jutott még nekünk, vagyis volt időnk felkészülni. Ahogyan neki is. El tudta rendezni a dolgait: úgy ment el, hogy nem maradtak elvarratlan szálak” – nyilatkozta az Északipart című kiadványban Hunor, akinek nagyon hiányzik az édesapja.
Nem mutatta, ha baj van
A legenda 2024 május elején bekövetkezett halála előtt csak a közvetlen környezete tudta, hogy nagy a baj. Nyoma sem volt annak, hogy a férfi halálos beteg, mert semmit nem veszített az életkedvéből. „Amikor már nagy fájdalmai voltak, akkor is ugyanúgy nevetett. Ő egy ilyen karakter volt. Nem mutatta, ha baj van. Belevaló ember volt” – mondta édesapjáról a fia.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




