Pápai Erika bátor döntéseket hozott egész életében. Itthon ünnepelt színésznő, tanít, és nem csak év közben, még nyáron sem tétlenkedik. De mindeközben – mint kiderült – Amerikában is egyre otthonosabban mozog. Amíg korábban a fellépések miatt, mostanában a férjének köszönhetően van alkalma életre szóló tapasztalatokat szerezni a tengeren túl, amit növendékeinek is átadhat.
„Amit most már elmondhatok, hogy az én férjem kint él Amerikában. Tehát én napi szinten kint vagyok.
És épp ezért van egy eléggé mindennapi kapcsolatom és erőteljes tudásom erről. Azonban erről sosem beszéltem, most mondtam ki először így nyilvánosan. Sosem beszéltem róla, mert egyáltalán nem jellemez, hogy a férjem éppen a Pécsi Tudományegyetemen vagy Amerikában tanít az egyetemen. Ez ebből a szempontból csak nehézség. Tehát semmiféleképpen nem gondolnám, hogy engem ez bármilyen szempontból is érdekesebbé vagy többé tesz” – árulta el a színésznő a Retro Rádióban Abaházi Csabának.

Jennifer Lopez a szomszédja?
Pápai Erikát a munkája még nagyon is Magyarországhoz köti. Viszont ezúttal arról is mesélt, hogyan él, amikor Amerikában van. „Volt alkalmam a Broadwayn megnézni az előadásokat élőben. Volt alkalmam ugyanezt Los Angelesben. Volt alkalmam a Los Angeles-i Filharmonikusokat vagy a chicagóiakat élőben látni. Azt gondolom, ez egy nagy szerencse. Ezért beszélhetek róla úgy, mert ez az én tapasztalatom. És ott van Jennifer Lopez. Ott lakik tőlünk… De ez engem egyáltalán nem érdekel” – árult el további izgalmas részleteket is titokzatos amerikai életéről a színésznő, aki többek között a hazánkban nemrég koncertezett ikon magyar hangja is egyben.
Hogyan került először Amerikába?
Erikát azonban nem csak a J.Lo-filmek miatt ismeri a közönség. Számos darabban nyújtott felejthetetlen alakítást. És volt olyan időszak is az életében, amikor Amerikában is szórakoztatta a színházat szerető közönséget. „Nyáron az ember – még ha szerződésben is van a színházban – részben anyagilag elmegy szerepelni. Hiszen nem olyan egyszerű a színész helyzete. És jött is egy ilyen lehetőség, és nagyon izgalmas is volt, hogy én mint egy elkényeztetett, ’öltözőben a ruhája kivasalva’ vígszínházi színésznő elmegy különböző fellépő helyekre, amit régebben hakninak hívtak. Én így kerültem Amerikába először. Hat éven keresztül bejártam Amerikát, Kanadát” – mesélt a korábbi évekről is.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




