A színészkirálynő Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán tizenhat éven át, a színészkirály tragikus haláláig őrizte, óvta, élesztgette egymásban a szerelem és a szenvedély lángját. 1960-ban Pavel Kohout: Ilyen nagy szerelem című drámájának miskolci bemutatóján szerettek egymásba. Óriási szerelem volt közöttük, amelyet gyakran levélben vallottak meg egymásnak.
Következzék most a magyar színháztörténelem egyik legszebb levele, amelyet a művész 1966-ban írt Gyulán Ruttkainak, aki Szegeden próbálta Az ember tragédiáját. A levél 2014-ben került elő, és feltették az internetre is, amikor árverésre bocsátották. A szinhaz.hu akkor megírta, hogy a 150 ezer forintos kikiáltási árhoz képest 400 ezer forintot fizetett érte valaki.
„Gyönyörűm, kis szívem, boldogságom, végre megkaptam azt a leveledet, amire vártam – persze jobb lett volna mindent előbb, józan őszinte komolysággal megbeszélni. Mert természetellenes és lehetetlen helyzetemben ez a józan komolyság szükséges. Most már mindegy.
Nagyon szép levelet írtál, talán a legszebbet, amit valaha kaptam tőled. Boldoggá tettél megint az egyszer, bár sokat gyötröm magam az elátkozott város miatt. (Szeged.) Nyilván ez is jó valamire. Remélem, legalább Neked jó lesz valamire, nekem borzalmas, mind Gyula, mind Szeged. De Te mindig „csinn”-be viszed a labdát, ha szabad most már footballkifejezéssel élnem. Csak azt kell megértened, hogy én hiszek a te becsületedben, tisztaságodban – viszont féltékenységek becstelenségében is hiszek. Tehát G. úr (Gábor Miklós – a szerk.) ízléstelen becstelensége undorít el, aki Szegeden mindig eljátssza a martyr szerelmes családfőt. Ez sajnos idegesítően hamis és rafinált – következésképp becstelen; mint a színjátszása; mint az élete. Hát ezért voltak a lófaszok.
Mehetett volna vonattal. Csak téged mindenbe bele lehet vinni, hogy kénytelen legyél nekem hazudni. – Ennyit erről. Eddig Békéscsabán laktam és próbáltam, tegnap este jöttem át Gyulára lakni, és most már csak itt vannak próbák. Stefanik elrémít a színjátszástól. Mindegy, le kell nyelni még ezt az 5 napot. Több is veszett Mohácsnál. Mára sikerült részben kirekednem, gyulai Ibusz-szobám nagyon jó, ma végre aludtam vagy 11-12 órát, mert a békéscsabai hőségben és zajban sokat szenvedtem. – Remélem, Kovács Jancsi átadta a levelemet.
Jó lenne, ha át tudnál jönni 24. után! Pihenj sokat, vigyázz a lábadra, az egészséged többet ér Szegednél és az egész barom ünnepi játékoknál. Én a magad teremtette helyzet miatt nem mehetek Szegedre, és ezért nem is akarok odamenni. Remélem, ez lesz az utolsó ilyen szituáció életünkben!? Drága mindenem, kimondhatatlanul várlak és szeretlek. Kívánlak, vágylak. Kérlek ne mutogasd sokat rossz fürdőruháidban a melledet! Mert egyszer tényleg én öllek meg! Gondolatban most végigtapadok rajtad, nyári verejtékünkön, röpülni akarok veled, túl mindenen, túl rohadt életünkön és rohadt társadalmunkon.
Az élet szép, Neked hiába magyarázom, Tőled tudom. Strandon ülök egy elhagyott asztalnál, ugyanaz a nap süt rám, mint rád Szegeden és az égető csókú és tűzforró szerelmű tűhegyes napsugarakban én ölellek, én csókollak, én akarlak égetni. A nappal üzeni a föld, hogy kívánja ráborulj. Rám borítsd lányos lágyságod és férfiszenvedélyed.
Szeretlek jobban, mint az első perc csodálatában, 6 éve Miskolcon. Jobban csodálkozom, magadon-magamon, életünkön és a szép boldogságon, mint szerelmünk harmadik percében a vonaton. Szerelmem erősebb, mint az elmúlt hat év nyoma, terhe – és ha rádfekszem könnyebb a világ a sugárzó égnél, mikor felhőivel és kékségével ránk telepszik. Szerelmünk a világ. És én úgy látom a világot, amilyen a szerelmünk. Emlékezzél! És átlátod én átölellek, és most én is megbocsátok Neked mindent, mint ahogy Isten nekem is megbocsátja, ha bántlak.”
Latinovits Zoltán a levelet Gyulán írta 1966. 07. 21-én.
Kiemelt kép: Archív
