Szűcs Judith-tal való mindössze fél évig tartó párkapcsolata mély nyomot hagyott Delhusa Gjonban. Főleg azért, mert a legendás ’77- es Metronóm Fesztiválra még kéz a kézben, fülig szerelmesen sétáltak be, az esemény után azonban Gjoni már egyedül tért haza a közös fészkükbe. „Judith soha többé nem jött haza. Még a cuccai is a nővérem vagy az ő testvére által kerültek vissza hozzá, erre már nem emlékszem pontosan. De az biztos, hogy mi többé nem beszéltünk – idézi fel a történteket Gjoni a Storynak.
„Meggyőződésem volt, hogy Judith egy perc alatt Szécsi Pálra cserélt, de mostanra már tudom, hogy ez nem így volt.
De mindegy is, mert a lényeg úgyis az, hogy nem jött haza többé. Nagyon bántott ez az egész, de a férfiegóm nem engedte, hogy keressem és magyarázatot követeljek.”
Szűcs Judith: „Tévhit, hogy Szécsi Pál miatt szakítottunk”
Szűcs Judith a következőt mondta: „Szerettük egymást, az biztos, és sajnálom, hogy összetörtem Gjoni szívét! Én nehezen idézem fel, hogy pontosan mi és hogy történt, neki jobb az emlékezőtehetsége.
Egy biztos, óriási tévhit, hogy Szécsi Pál miatt szakítottunk!
Pali sajnos akkor már 3 éve nem volt köztünk, ’74-ben elment – veszi át a szót Szűcs Judith, aki szerint nem volt harmadik fél, és komoly probléma sem a párkapcsolatukban.
Szűcs Judith és Delhusa Gjon kibékültek
De pár évtized után megtört a jég közöttük, igaz, még nem teljesen. „Sok évtized telt el, már mindketten túl voltunk sok mindenen, amikor felhívtam Gjonit, hogy írjon már nekem még egy olyan slágert, mint a Táncolj még! Szóval szakmailag volt olyan időszak, amikor volt köztünk kapcsolat, írt nekem több dalt is,de a nagy áttörés, a nagy békülés valóban 50 év után, mostanság történt”– újságolja az énekesnő.
„Meghallottam, hogy Judith nagyon szépen beszélt rólam a színpadon, és hogy a közönség ezt mennyire szívesen látja, és elöntött az érzés, hogy ennyi év után már minek hadban állni – veszi át a szót Delhusa Gjon, aki ekkor végre megenyhült. Azóta már kölcsönösen meg is vendégelték egymást. Örülnek a másik boldogságának, és új, közös terveket is szövögetnek.
További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: Fuszek Gábor/Blikk




