A történelem ismétli magát. Amikor három éve Árpa Attilát választotta Nagy Ő-nek a TV2, ő is épp egy hónappal a nagy bejelentés előtt szakított kedvesével – aki azóta már a felesége –, éppúgy, ahogy Stohl András és Vica esetében.
Jó tanácsok sora
Sokak szerint megalázó helyzetbe került emiatt a kislánya édesanyja, aki nem ezt érdemelte volna férjétől. Ősztől, ha akarja, ha nem, értesülni fog arról, hogyan randizott a szakításukat követően a gyermeke édesapja más nőkkel. Sőt az egész ország vele együtt nézi majd. Mi ez, ha nem kicsinyes bosszú és anyagias játszma a színész részéről!? Hiszen szinte még ki sem hűlt Vica helye a hitvesi ágyban, amikor elvállalta a párkereső műsorban való szereplést.
Felesége mindezt látszólag jól viseli. De hogy valójában mit érez, azt csak a közvetlen környezete tudja. Véleményét mind ez idáig megtartotta magának. Nők tízezrei állnak a pártjára, az interneten kommentelők szinte kivétel nélkül neki drukkolnak.
Sokan remélik, Vica hamarabb találja meg a boldogságot, mint András. És akadnak, akik tanácsokkal is ellátják az édesanyát. Például, hogy ne nézzen mostantól tévét, főleg ne A Nagy Ő műsorát, mert nem tenne jót a lelkének. Inkább randizzon. Fedezze fel, milyen izgalmas valakivel csetelni, esetleg találkozni.
Déjà vu érzés
Czakó Alexandra még sosem mesélt eddig arról, mit élt át akkor, amikor 2022-ben vele ugyanez megtörtént. Hiszen Stohl és Vica esete nem egyedülálló A Nagy Ő műsorában. Ugyanilyen érdekesen alakult, amikor Árpa Attila mondott igent a TV2 felkérésére. Abban az évben, áprilisban még az RTL-en a párkapcsolatáról mesélt, egy hónappal később, májusban már szingliként állt elébe az újabb kihívásnak, hogy ő legyen a soron következő Nagy Ő.
Nem volt közös gyerek, szó sem volt akkor még köztük házasságról, amikor négy év se veled, se nélküled kapcsolat után szakítottak. Alexandra így is furcsán érezhette magát ebben a helyzetben. Bár úgy tudjuk, abban az időben, amikor Árpa Attila szívéért versengtek a hölgyek a tévé képernyőjén, ő is randizott. Ami talán kissé megkönnyítette a helyzetét.

Happy end
Attila végül nem is találta meg a Nagy Ő-t a műsorban, és Alexandra hirtelen alakult kapcsolata is tiszavirág-életűnek bizonyult. Mint utóbb a Mutasd Magad című YouTube-műsorban elárulta, nem is állt igazán szándékában szerelembe esni, sokkal inkább az anyagiak motiválták. És a pár végül nemcsak hogy visszatalált egymáshoz, de a se veled, se nélküled kapcsolatuk végére is sikerült pontot tenniük azzal, hogy tavaly összeházasodtak.
Stohl esetében most csak annyit tudunk, hogy a műsorban András kegyeiért lehet majd versengeni. Ám hogy mi történik a műsor végégig, az egyelőre talány.
Volt olyan kommentelő, aki felvetette, mi lesz, ha Stohl a műsor forgatása közben rájön, hogy valójában felesége mellett lenne a helye, és hogy nem is akar új életet, mert jó volt a régi is, és talán belátja, azoknak van igaza, akik óva intették őt a társkeresés ilyen formájától. Ezzel a befejezéssel a színész rajongói közül sokan egyetértettek, mert úgy gondolják, hogy András egy mély érzésű és kifejezetten családcentrikus férfi.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




