„Kedves ez a hely nekem – mondja Bécs és Budapest rangos díjakkal kitüntetett operett- és musicalkirálya. Kimutat a Burgtheater melletti kávézó ablakán. – Ott, az út másik felén, a városházán házasodtunk össze Gabyval, és azóta is boldogok vagyunk” – közli úgy, hogy közben megszorítja ragyogó formában levő felesége kezét.
Gaby mellett sohasem unatkozik
Messze vannak már azok az évek, amelyek róla szóltak az Operettszínházban. 1973-ban vendégként szerződött Bécsbe, a Raimund Theaterhez, 1982-ben pedig a Volksoper tagja lett. Mellette továbbra is dolgozott az Operettszínházban. De meghódította a német, az amerikai és a japán közönséget is. Budapestre ma már ritkán jön. Sopronba és Szombathelyre hamarabb átugrik. Magyarországon és Németországban párhuzamosan dolgozó ügyvéd fiával is Bécsben találkoznak. Itt ért révbe az élete Gaby Bischof mellett, aki egy személyben osztrák színésznő, énekesnő, zenész, író, sőt még mesterfokozatú bölcsész és történész is, a tudományok és a filozófia magisztere, az idős osztrák művészek otthonát fenntartó bécsi egyesület tiszteletbeli alelnöke. A derűt, a nyugalmat, a biztonságot, az örök napfényt és nem utolsósorban a kiapadhatatlan humort jelenti Németh Sándor életében. Mellette soha nem unatkozik. „Gaby is nagyon szereti Budapestet, de itt, Bécsben teremtettünk közös otthont. A színpadon hozott össze bennünket a sors. Sokat énekeltünk és táncoltunk együtt. Nagyon nagy szerepe van az életemben. Ma már nem is lennék talán, ha nem lenne mellettem” – mondja a színész. Gaby csak annyit tesz hozzá: „A Jóisten is vigyáz rá!”
„Nem kell végre vigyázni a torkomra”
Hogy jó kondiban, egészséges életmódot folytat, azt is a feleségének köszönheti, mondja. „És saját magának!” – vélekedik Gaby. „Gaby minden napomat képes felpörgetni. Igazi energiabomba. A magyar ember, mint tudjuk, sírva vigad. Én nem szoktam szomorkodni, és nem is lenne miért. Teljes az életem. Hetvenhárom éves voltam, amikor lezártam a pályámat. Volt egy kollégám. Megöregedett. Amint belépett a színpadra, óriási taps fogadta. Aztán hirtelen leblokkolt szegény, és vajmi keveset mutatott abból, amit egykor ragyogóan képviselt. A nézők pedig egyre mélyebbre csúsztak a székükben. Én ezt mindenképpen el akartam kerülni. Inkább mondják azt, hogy de kár, hogy abbahagyta, semmint azt, hogy nem kellene már…! Nekem a pálya azt is megadta, hogy rendezhettem. Először Kecskeméten, aztán Ausztriában több helyen. De tudtam, hogy mikor kell kimondani, hogy befejeztem, és azóta sem bánom, hogy megtettem. Nem kell végre vigyázni a torkomra. Nyugodtan megihatok egy pohár hideg sört vagy bort. De már a lábamra sem kell olyan erősen figyelnem, bár tudom még ropni a táncot, ha kell.”
Sok százezren látták
El is bűvölt sokakat a tavalyi, siófoki Kálmán Imre-ünnepségen, ahol emlékplakettel díjazták felejthetetlen színpadi alakításaiért. „Kálmán Imre szobránál, a városi parkban, a polgármestertől vettem át a kitüntetést. Jött velem Gaby és Sanyi, a fiam is. Gondoltam, lesz majd ott nyolc-tíz ember. Meglepetésemre tele volt a park. Méltatták a pályámat, majd énekelt nekem Teremi Trixi, akit annak idején, igazgatóként én szerződtettem az Operettszínházba. Kérték, hogy én is énekeljek. Mondtam, hogy ’gyerekek, én már kilenc éve ki nem nyitottam a számat éneklésre’, de a zongorista elkezdte a Hajmási Pétert, és beszálltam. Gaby biztatta a publikumot, hogy énekeljenek, én meg táncolni kezdtem. Valaki felvette videóra, ami aztán felkerült a világhálóra. Azóta több mint hatszázezren látták.”
Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu
