„Ne hülyéskedj már Gábor, ez hülyeség, ezt nem lehet megcsinálni” – így reagált Stohl András, amikor a TV2 programigazgatója, Fischer Gábor felvetette neki, hogy legyen ő a következő Nagy Ő. Az éppen válófélben lévő tévés-színész végül aludt rá egyet. És ugyanezt kérte a családtagjaitól, barátaitól: mielőtt leüvöltenék a fejét, hogy szerepet vállal a párkereső műsorban, gondolkodjanak el rajta.
Stohl András tudja magáról, hogy megosztó
Stohl sem bólintott rá azonnal a lehetőségre, sokat gondolkodott, mitévő legyen. „Nyilván speciális helyzetben vagyok most az életemben a válás tekintetében. Ez is nagyon megosztja az embereket, mint általában az én viselkedésem, a személyem. Nagyon hamar és könnyen ítél az ember olyanokról, akiket talán nem is ismer annyira, de a köztudatban vannak, és nyilván valamilyen oknál fogva – nyilván olyan okoknál fogva, amihez én is hozzájárulok – kialakul róluk egy vélemény” – fogalmazott Stohl András a Campus fesztiválon, ahol Radnai Péterrel beszélgetett.
Tisztában van vele, hogy a Nagy Ő-ről is megvan az általános vélekedés. Ugyanakkor bízik benne, hogy az ő főszereplésével készülő évad más lesz, mint a korábbiak. Szavaiból kiderült, ő sem szeretné, ha kívülről úgy látszódna, kellemetlen, vagy akár megalázó helyzetbe hozzák a szívéért küzdő hölgyeket. A tévés-színész csupán annyit kért az emberektől, azután ítéljenek, miután látták a műsort.
Alföldi Róbert kérése
No de mit szólt Alföldi Róbert, hogy Stohl Andrásból Nagy Ő lett? A felvetés nem véletlen, hiszen Alföldi az X-Faktort leszámítva nem vállalt sosem bulvárműsorokat. „Nem szólt hozzá semmit – válaszolta Stohl András. – Amikor kijött a hír, azt mondta, ‘Bandi, lehet kellene írnod egy nyilatkozatot’. Én ezt akkor nem tettem meg. Nem akartam reagálni. Életemben először nem olvastam el kommenteket, pedig még a balesetnél is elolvastam őket. Most azt gondoltam, nincs mit elolvasnom, mert olyanról ítélnek, amiről nem tudják, hogy mi lesz – magyarázta. – Ő mindig mindenben mellettem van. Pontosan tudja, hol tart az életem. Most is együtt próbálunk. (…)
Mi nagyon tudunk együtt dolgozni, nagyon szeretjük, ismerjük és elismerjük egymást. Egymás hibáit is nagyon őszintén egymás szemébe tudjuk mutatni, különben nem tudnék úgy Robival dolgozni, ahogy dolgozom.
Nem tudnának olyan előadások születni, ha ő nem lenne hozzám őszinte. A színpadon, egy barátságban, egy férfi-nő kapcsolatban az őszinteség visz leginkább előre. Ha Robi elmondja a nekem a véleményét, akkor azt biztos meghallgatom és végig fogom gondolni.”
Tilla ajánlotta Stohlt Nagy Ő-nek
Azt már Fischer Gábor mesélte el ugyanezen a rendezvényen, hogy jött fel egyáltalán, hogy Stohl szerepeljen a párkereső műsorban. A TV2 épp a szokásos nyári céges buliját tartotta június végén, amikor 15 percen belül 3-4 TV2-s dolgozó is odament hozzá, hogy a tévés-színésznek kellene lennie idén a Nagy Ő-nek. Az egyik ötletgazda meglepő módon Tilla volt…
A programigazgatónak azonban megtetszett az ötlet, és változtatott az eredeti terveken. Végül pedig sikerült meggyőznie Stohlt, hogy vállalja el a műsort.
Kiemelt kép: RTL




