Szívhez szóló dal…
Tarján Zsófi: Szegedre autóztam éppen, a viharfelhők már mögöttem voltak, a napsütés előttem, amikor felhívtak, hogy van ez a dal, van-e kedvem elénekelni? Amikor megcsörrent a telefonom, épp fura gondolatok jártak a fejemben. Például az, hogy mi lenne, ha itt és most véget érne az életem, és azt gondoltam, boldogan halnék meg. Az utóbbi egy-másfél évben sok embert veszítettem el, fiatalt, időset egyaránt. Így az utóbbi időben sokat foglalkoztam az elmúlás gondolatával.
Dolgoztam magamban, magamon, hogy a saját halandóságommal is szembenézzek.
A halállal kapcsolatos gondolata egybeesett az édesanyja, Hernádi Judit betegségével?
T. Zs.: Én úgy tudtam meg a betegségét, hogy fölhívott telefonon, és elmondta. Megkérdeztem, mi ez, mire készüljünk, mit csináljunk? Azt válaszolta, ne aggódjak, nem végzetes, csak egy fertőzés.
Nem erre gondoltam, hanem a daganatos betegségére.
T. Zs.: Az még ezelőtt volt, 2022-ben. Szerencsére a daganatot idejében sikerült elcsípniük az orvosoknak, akkor, amikor már ott voltak a szervezetében, de még jóindulatú volt. Ebben az úgynevezett borderline, köztes állapotban átfordulhat jóindulatúból rosszindulatúvá, de anyánál szerencsére ez nem történt meg, még időben kioperálták.
Nagyon megijedt?
T. Zs.: Igyekeztem felnőtt módjára viselkedni, amennyire én felnőtt tudok lenni. Volt bennem egy belső hang, ami azt mondta, Zsófi, ne aggódj, nem lesz baj. És nem lett baj.
Jól érzem, hogy az utóbbi időben sokat változott, lényegesen kiegyensúlyozottabb, mint korábban volt?
T. Zs.: Volt elég csapda az életemben, amelyekbe beleléptem, ezek megtették a hatásukat. Itt-ott lecsippentettek rólam, jót tettek nekem. Ahogyan az is, hogy új lakásba költöztem. Nagyon szeretem az új otthonomat, erdő mellett, egy társasház földszintjén élek. Van egy kis kertem, azt néha művelgetem, és van egy kutyám is. Nagyon jól érzem ott magam.
Hogy jön ki a szomszédokkal?
T. Zs.: Szeretem őket, ráadásul most született egy kisbaba a házban, nagy öröm ez, nem csak a szüleinek, nekem is.
Ha azt mondaná, mondjuk, egy barátnője, hogy elutazik néhány napra, Zsófi, vigyáznál addig a kicsi lányomra, fiamra, vállalná?
T. Zs.: Nem, mert óriási felelősség egy gyerek, nincs rutinom benne, a kicsi biztonsága érdekében jobb, ha nem rám bízzák. Ha mondjuk, köhög, szinte biztos vagyok benne, elfelejteném beadni neki a szirupot.
Az elmúlt években több cikk jelent meg arról, hogy vajon van párja, nincs párja, mikor lesz gyereke. Nem bántó ezekről faggatni egy egyedülálló nőt?
T. Zs.: Engem nem bánt. Ezek reális kérdések, mint ahogy az is, hány éves vagyok. Nyáron leszek 39, de nem érzem magam ennyinek, és szerintem nem is néznek ki ennyinek.
Többször voltam szerelmes, egyszer próbálkoztam egy társkeresőn is. Randiztam egy izraeli fiúval, egy orvossal, helyes volt, de többet nem találkoztunk.
Azóta is tartjuk a kapcsolatot, szoktunk beszélgetni, de ennyi.
Megfogalmazta már magában, hogy egyáltalán kire vágyik?
T. Zs.: Fogalmam sincs, ha jön egy szikra egy férfi személyében, akkor tudni fogom, ő az igazi. Nagy hibám, ha épp nem fellépésre, koncertezni megyek, nehezen mozdulok ki otthonról, a csigaházamból. Nehezen nyitok, pedig viszonylag könnyen ismerkedem, elegyedek szóba emberekkel, ha már ott vagyok. Odáig eljutni, az nagyon nehéz.
A rajongók hajlamosak beleszeretni a sztárba, a művészbe. Ebben még nem volt része.
T. Zs.: Egyrészt hulla vagyok koncert után, másrészt a színpad, egy koncert nekem munkahely, nem társkeresésre való. Egyébként is azt már tudom, tapasztaltam, a rajongó nem abba a Zsófiba szeret bele, aki valójában vagyok, hanem abba, akinek gondol olyan következtetések alapján, amik nem biztos, hogy valósak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Szokták mondani, a lányok a szerelmükben tudat alatt az apjukat keresik.
T. Zs.: Hát ez az, én kit keressek?! A szüleim korán, de szerencsére annál nagyobb békességben váltak el, és bár jóban voltam és vagyok az apámmal, ő nem élt velünk.
Az a fajta védelmező apafigura, aki mindennap ölbe kapja a kis hercegnőjét, nem volt jelen az életemben. Én nem voltam senkinek se a kis hercegnője.
Viszont az egyik hajdani szerelmemben fiatal kori nagypapámat sikerült felfedeznem.
Beletörődött abba, hogy talán egyedül éli le az életét?
T. Zs.: 2014-ben úgy fogalmaztam egy interjúban, lehet, hogy nekem nem lesz családom, és ezt akkor senki nem értette. Egy fiatal, 28 éves nő miért mond ilyeneket? Természetesen igyekszem nem beletörődni.
A remény hal meg utoljára, sőt még azt sem adtam föl, hogy legyen családom, gyerekem.
Ha már gyerek, miért adta az édesanyja önnek a Zsófi Rebeka nevet?
T. Zs.: Attól félt, hogy amikor elkezdek beszélni, raccsolni fogok, így arra gondolt, könnyebb lesz kimondani Tarján Zsófi helyett, hogy Tarján Rebeka.
Ilyen eszébe jut a szülést követően egy édesanyának?!
T. Zs.: Akkor mesélek még egy ennél is viccesebb történetet. Szülés után az anyák azt szokták kérdezni: „Egészséges, jól van a gyerekem?” Az én anyám azt kérdezte: „Hány lába van a lányomnak? A nővér meglepő módon, de válaszolt, azt mondta, kettő. Ahogy mondta, abból anya rögtön tudta, az égvilágon semmi bajom nincsen.
Jut eszembe az édesanyjáról, mesélte, hogy vett a Balatonnál egy nyaralót. Szeret oda menni?
T. Zs.: Igen, tavasszal és ősszel. A nyár nem az én évszakom, részben van egy napallergiám, így nem tanácsos fürdőruhát vennem és napra mennem, másrészt szégyenlős, introvertált is vagyok. Vízbe menni sem szeretek. Legutóbb egy gumi SUP-pal próbálkoztam, szenvedtem, hogy fölfújjam, szenvedtem, hogy aztán meg tudjak rajta állni, épp hogy sikerült, máris beborultam a vízbe. Akik látták, a röhögéstől borultak a vízbe. Vicces pillanat volt, de nem nekem. Szóval marad a tavasz és az ősz a Balatonnál, amikor még kevesen vannak, amikor nagyokat tudok a kutyámmal meg anyával sétálni.
Csodásan fest
Zsófi nemcsak az éneklésben kiemelkedő, de fúr-farag, szerel is otthon, és csodásan fest is. Nemrégiben volt egy kiállítása Skóciában, ahol több alkotására is akadt vevő.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
