Címlapsztori

Vastag Csaba is elveszítette a munkáját a TV2-nél

Az énekes a csatorna nemrég menesztett vezérigazgatójának, Pavel Stanchevnek volt a jobbkeze.

Olybá tűnik, hogy nem csak Orosz Barbara kényszerült távozni a TV2-től. Az is nemrég derült ki, hogy a csatorna vezérigazgatója, Pavel Stanchev is búcsúzik a csatornától. Ez pedig azt jelenti, hogy jobbkeze, Vastag Csaba tanácsadói munkájára sincs szükség.

Szokatlan stílus, őrült ötletek

A Blikk korábban azt írta, Pavel Stanchev, a bolgár származású szakember távozása mögött a személyisége áll. Egy informátor azt nyilatkozta a lapnak, hogy nehéz ember, így kihívást jelent vele együtt dolgozni. „Európai médiavállalatnál szokatlan a stílusa. Erőből kommunikál, nem hallgat a szakemberekre, mindent ő maga akar eldönteni, észérvekkel sem lehet meggyőzni. Néha őrült ötletei vannak, amelyeket megvalósítása sem szakmailag, sem anyagilag nem éri meg” – magyarázta egy bennfentes.

Komolyságot akart

Ez viszont azt is jelenti, hogy Vastag Csabának is megszűnik a pozíciója a TV2-nél, hiszen az utóbbi egy évben ő volt a vezérigazgató tanácsadója. Maga Stanchev kérte őt meg, hogy segítsen be a Megasztár fejlesztésébe, amire az énekes örömmel igent mondott. „Nem gondolom, hogy az elmúlt években ez a sok tehetségkutató jót tett ennek az iparágnak. Egyrészt minden évben kellett csinálni ezeket, másrészt elkopott a komolysága. Ezt a komolyságot akarjuk visszaadni” – mondta Vastag Csaba tavaly tavasszal a Tények Pluszban.

Az énekes hiába fűzött nagy reményeket a Megasztárhoz. A tehetségkutató közepes számokat produkált a nézettségi versenyben. A zsűri pedig – ami tényleg hazánk legjelentősebb zenészeiből állt – egyszerűen nem működött. A visszatérő show-műsort unták a nézők.

Hogyan tovább?

Hogy a közeljövőben feltűnik-e más műsorokban, esetleg a TV2 új vezérigazgatója felkínálja-e neki újra a tanácsadói pozíciót, arról egyelőre még nincs hír.

Az viszont tény, hogy a csatorna előszeretettel szerepelteti Vastag Csabát és feleségét, Domján Evelint a műsoraiban. Éppen a napokban láthattuk őket A 100 milliós játszma című vetélkedőben, ahol kapcsolatukról is meséltek. Ahogy az is közismert, hogy igent mondtak az Ázsia Expresszre, így ősszel az ő kalandjukat is végigkísérhetik a nézők.

Vastag Csaba és felesége, Evelin A 100 milliós játszmában

Kiemelt kép és fotó: Trenka Attila, Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!