Levélben kérte meg szerelme kezét a későbbi Ferenc pápa, a lány azonban nemet mondott, szülői nyomásra. Ha az asszony akkor igent mond Jorge Mario Bergoglio házassági ajánlatára, vajon a Szentatya őt, vagy a papi hivatást választja? Erre mondják a történészek, hogy a volna felvetéssel nem érdemes foglalkozni, pedig a kérdés izgalmas, pláne, hogy olyan bájosan indult ez a szerelmi, baráti történet.
Olyan volt, mint egy kis ördög
A pápa édesapja, Mario 22 éves volt, amikor családjával elhagyták szülőföldjét, Olaszországot, a fasiszta rezsim ellen menekültek. Vasúti építőmunkás volt, később könyvelő lett. Már Argentínában ismerkedett meg a Regina María Sívorival, aki háztartásbeliként nevelte gyermeküket. Öt babát szült, a legidősebb volt Jorge Mario Bergoglio, de egy az egyik fiú a születése napján elhunyt.
A pápának ma már csak egy húga él. „Ő volt legidősebb a testvérem és a legjobb barátom … Mindig vicces volt, rengeteget segített nekünk, ahogyan a nagyobbnak kell” – mesélte a Ferencnél 12 évvel fiatalabb Maria Elena Bergoglio. Pajtásai szerint is „jó fej” volt Jorge. Nestor Carabajo volt osztálytársa elmondta Bergoglio szinte katonásan vallásos volt, folyamatosan tanult, mégis mindig ő érkezett elsőnek a fociedzésre.
Szombatonként voltak a meccsek, ezt ki nem hagyta volna. Vicces volt, szerény, de tudott rossz és pajkos is lenni, egyik apáca tanára szerint olyan volt, mint egy kis ördög. Nem csoda, hogy a jókedélyű, szorgalmas tini fiúba beleszeretett Amalia Damonte.
Szerelmes leveleket küldözgettek
Jorge pedig viszonozta az érzelmeit, ma úgy mondanánk, jártak. Sokat találkozgattak a Buenos Aires melletti lakhelyükön, Flores-ben, egyébként a már 83 éves asszony ma is itt él, itt mesélt először és utoljára a pápához fűződő kapcsolatáról, s a hetven esztendeje történtekről.
“Tizenkétéves voltam. Ő csodálatos, nagyon aranyos fiú volt. Én voltam a szerelme, akkoriban már ebben a korban éreztük ezt, ne feledjük anyáink milyen fiatalon, a tízes éveikben házasodtak”
– emlékezett vissza Amalia asszony. – Egy nap küldött egy levelet, aminek ára egy pofon volt. Azt írta benne, hogy össze akar házasodni velem, és egy fehér házat akar vásárolni, ahol boldogan élhetünk. Le is rajzolta a piros tetejű, fehér falú házat. Azt írta, ha nem mondok igent, papnak áll és Istennek szenteli az életét. A szerencséje az volt, hogy nemet mondtam, ma már így látom.”
Amalia egyébként nem önszántából mondott nemet, hanem a szülei hatására, akiknek nem tetszett a nyomulós ifjú. Amikor megtudták, hogy nem ez az első szerelmes levél, amit váltanak, az apja felpofozta Amaliát, anyja pedig széttépte álmaik családi házáról készült képet.
Családról álmodozott
“Nincs titkolnivalóm, az egész nagyon tiszta, tiniszerelem volt, soha nem kért tőlem semmi „rosszaságot”. Azt hiszem azért kérte meg a kezem, mert követni akarta az otthon látottakat, családot szeretett volna. Hogy szerelmes voltam? Igen. Aztán később még egyszer, a férjembe, de az persze nem volt ehhez hasonlítható. Sőt, örülök, hogy az életben nem fordulhat elő kétszer ugyanaz a szerelem” – fogalmazott Amalia, aki tartotta a kapcsolatot Jorgéval akkor is, amikor az otthagyta vegyésztechnikusi állását szeminarita lett, majd 1969-ben pappá szentelték.
„Bár kikosaraztam Jorge-t, soha nem engedtük el egymást. Ő celebrálta a nagymamám temetési miséjét a Szent József templomban, Floresban. Az esküvőmet is szerette volna, de nem tudott ott lenni”
– állította az idős hölgy, akit igencsak meglepett, hogy 2013 márciusában egykori szerelmét választották meg Róma püspökévé.
Amalia egyébként nem az egyetlen nő, akihez a pápát egykor érzelmek fűzték. Egy 2010-ben, még Buenos Aires bíboros érsekeként adott interjújában elmondta voltak nők az életében, sőt egy igazi barátnője is a munkahelyén. Őt egyébként a Két pápa című filmben mint menyasszonyát ábrázolják, de ez nem igaz. Az viszont igen, hogy több lánnyal randevúzott, s táncolni járt velük.
„Imádtam tangózni, vele és a többiekkel is.”
Ő sem kivétel
II. János Pál pápa is tartotta első, plátói szerelmével a kapcsolatot. Karol Wojtyla és a ma 98 éves Halina Kwiatkoska 1934-ben, kezdő tizenéves amatőr színészként találkoztak először, sokat szerepeltek, játszottak az Antigonéban, egyetemre is együtt iratkoztak be, ám Wojtyla később a papi hivatás mellett döntött, Kwiatkowska pedig maradt a színészi pályán.
Kiemel kép: Getty Images