Nem véletlen a sporthasonlat. Medveczky Balázs atletizált. Rövid és hosszú távon futott, távolba ugrott. Futni ma is szeret, de már csak akkor, ha nagyon kell, és nem kötődik korai keléshez. A mozgás és a tánc ma is lételeme. Akárcsak a zene. Karnagyok voltak a nagyszülei, karmesterek a szülei, erős szálakkal kötődik a komolyzenéhez. Gyerekkorát édesapja, Medveczky Ádám révén az Operaházban töltötte.
„Robotokat láttam magam körül”
„Szolid kis srác voltam. Sokáig nem is nagyon beszéltem. Köszönni sem nagyon mertem. Inkább hallgattam. Főleg idegen közegben. Családi körben imádtam nevetni, szórakoztatni. Nem voltam zűrös kamasz, csak egy idő után önálló akartam lenni. A döntéseimben nem is befolyásolt senki. Nagyon köszönöm a szüleimnek, hogy soha nem mondták meg, mit csináljak.”
Ő pedig inkább táncolni akart. Klasszikus balettet, amit, mondhatni, napi szinten látott az Operaházban. De akikre felnézett, nemcsak arra figyeltek, hogy mennyit képesek forogni lábujjhegyen, vagy milyen magasakat ugranak, hanem hogy milyen érzelmekkel töltik meg a mozdulatokat. Mint például ifj. Nagy Zoltán.
„Azt szerettem benne, hogy azontúl, hogy technikailag mindent el tudott táncolni, színészileg olyan kifejezőereje volt, mint keveseknek. Többek között az ő hatására jelentkeztem a Balettintézetbe, ahol sok mindent megéltem. Egy nagyon elismert balettmesternő például, akinek masszív dohányszaga volt, a tíz körmével kaparta a hátamat, ha nem húztam ki magamat. Nem egyéniségeket, hanem robotokat láttam magam körül, ami egyszerűen elrémisztett. Hogy kiben mi lakozik, milyen a karaktere, az akkor senkit nem érdekelt. Hat év után, mivel nem tudtam úgy lefeszíteni a lábfejemet, ahogy kellett volna, a mesterem azt tanácsolta, menjek át modern tánc szakra. De nagyobbat akarta váltani, ezért otthagytam a Balettintézetet, és elkezdtem kortárstáncolni Angelus Iván iskolájában.”
Fontos, hogy tükörbe nézhessen
Közben kinyílt, rátalált a humorára, befogadó lett, és élvezte, hogy kiszabadult egy zárt műfajból, a klasszikus balett világából. A zenélés is kezdett visszafolyni az életébe, és bekerült Földessy Margit drámastúdiójába.
„Nagy találkozás volt, neki is sokat köszönhetek. Minden gátlásomat leküzdve szabadon improvizálhattam az órákon. Egyre inkább tört fel bennem a színészet iránti vágy. Elmentem felvételizni a színművészetire, és bekerültem Máté Gábor osztályába. A Vígszínházba Eszenyi Enikő szerződtetett, akitől egyébként jó feladatokat kaptam. Az én felmondásomnak semmi köze nem volt a körülötte kialakult légkörhöz. Mi jól váltunk el. Később mondta is, hogy vár vissza a társulatba. Négy szegedi évad után jöttem vissza a Vígszínházba, de úgy, hogy közben színészileg és lelkileg is izmosabb lettem, megtanultam, mi a csapatmunka, és több műfajban is kipróbálhattam magam. Mert erre vágytam.”
A kedvére való lehetőségek már több helyen is megtalálják. A Vígszínház Büszkeség és balítéletében Mr. Bingley szerepét kapta. A Bástya Színházban Udvaros Dorottya partnere a Minden jót, Leo Grande! című darabban. Játszik a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés filmben, és ő Újházi Miklós, a tehetős fiatalemberből lett erdélyi vajda a most futó Hunyadi sorozatban. Egyenesben van, gondolhatja bárki. De ha ezt hallja, korrigál. „Inkább úgy fogalmaznék: nekem az a legfontosabb, hogy önazonos legyek minden pillanatban. Hogy lefekvés előtt nyugodt szívvel nézhetek tükörbe: ma is mindent úgy tettem, ahogy azt az értékrendem diktálja.”
Minden percet kihasználnak
Nem tagadja, ebben élete párjának, Kovács Patríciának is komoly szerepe van. „Én egy pillanatra sem gondoltam bele, amikor elkezdtünk ismerkedni egymással, hogy sokaknak a korkülönbségünk lesz a téma. Nekem eszembe sem jut mások kapcsolatával foglalkozni. Ezt a fajta kíváncsiságot soha nem tudtam hova tenni. Teszem azt, nagyon szeretem Joaquin Phoenix színészetét, de hogy kivel van együtt, az sosem érdekelt. Aztán véletlenül megtudtam, hogy Rooney Mara az élettársa. Szép pár, aztán csá! Ennyi!”
Hogy ők ketten, a Vígszínház két művésze elfoglaltságuk mellett mennyire töltik ki egymás életét? „Ugyanúgy töltjük ki egymás életét, mint a többi, szintén sokat dolgozó ember, legyen az tanár vagy orvos, vagy éppen buszvezető. Igyekszünk mi is minden szabad percet a lehető legtartalmasabban megtölteni.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
