A múlt héten tartották a Budapest Central European Fashion Week nevű eseményt, ahol a közép-európai divatot ünnepelték bemutatókkal és más egyéb programokkal. A Millenárisra szervezett rendezvényre hatezren látogattak ki, többek között a veterán rádiós, Bochkor Gábor is. Ráadásul nem mással érkezett, mint Várkonyi Andreával közös gyermekével, Nórival. Apa és lánya együtt pózolt a fotósok hada előtt, Nóri pedig meglepően magabiztos volt a vörös szőnyegen.
Bochkor Gábor lányát ritkán láthatja a nagyközönség, idejét sem tudjuk, mikor lépett a nyilvánosság elé utoljára. Mindenesetre az biztos, hogy az évek alatt kész nővé érett. Gyönyörű lány lett, és bár felfedezni benne édesapja vonásait, le sem tagadhatná az édesanyját, Várkonyi Andreát. Főleg a szemük, a tekintetük hasonlít.
Az azonban tény, hogy a 16 éves tini a vagányságát az édesapjától örökölte. Legalábbis erről árulkodik a múlt heti divateseményen való megjelenése: fekete, bőrből készült rövidnadrágot húzott, szintén fekete dzsekije alatt pedig csillogó ezüsttopot viselt. Mindehhez bakancsot választott, igaz, egy fekete kis retikült is magával vitt, ami lágyította az összképet. A sminkjét nem vitte túlzásba, látszik, a természetességre törekszik. Ékszerei – egy nyaklánc és fülbevalói – is visszafogottak voltak. Haját pedig pont úgy hordja, mint az édesanyja: középen elválasztott, enyhén hullámos tincsei lazán omlanak a vállára.
A Budapest Eye videójában minderről önök is megbizonyosodhatnak, íme!
@budapesteye Ritka pillanat: Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea szépséges leánya először tűnt fel nyilvános eseményen! A 18 éves Nóri a BCEFW divathét zárónapján jelent meg édesapjával, ki büszkén pózolt közösen gyermekével a fotósok kamerái előtt. Nóri öltözete fiatalosan egyszerű, de nagyszerű volt: fekete shortját egy vörös övvel, míg csillogó ezüst topját fekete Prada dzsekivel dobta fel, és az egész szettjét egy csillogó sötét Louis Vuitton kézitáskával tette még látványosabbá. #bochkorgabor #BCEFW #divathét #fashionweek #divat #fyp #nekedbe #budapesteye #budapest @Bochkor Radio Show @BCEFW
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu