Suhajda Dániel arra ugyan annak idején felkészült, hogy a Jóban Rosszban című sorozat véget ér, a további változásokra azonban nem. Talán nem is lehetett volna. Nem sokkal később aztán elérkezett az a pont, amikor mindent a nulláról kell kezdenie.
Menekülés a taposómalomból
„A sorozat lassan három éve fejeződött be. Én addigra már egyébként viszonylag kevés kollégámmal együtt sejtettem, hogy ennek vége lesz, és elkezdtem magamat lelkileg trenírozni rá – kezdi a színész, aki egykor Fehér Roland szerepét alakította. – Akkorra már eljutottam egy olyan állapotba, hogy ha folytatódott volna, akkor is befejezem. Sok éven át évről évre mindig meg tudtam valahogy újulni a produkcióban, hogy ne egy mókuskeréknek vagy egy taposómalomnak érezzem az egészet. De az utolsó két évet már egy tipikus kiégési folyamatként éltem meg. Semmi másért nem csináltam, csak azért, mert én voltam a családban a kenyérkereső.”
Dani a sorozat után még színházi társulatokkal is járta az országot. Tíz-tizenöt, de akár húsz fellépése is volt egy hónapban, ám a pandémia ennek is véget vetett. „A sorozat vége felé a feleségem unokabátyjával kitaláltuk, hogy kerteket fogunk építeni. Én mindig nagyon szerettem kint lenni a földön, építeni, szerelni. El is indítottunk egy ilyen vállalkozást. Tetszett, hogy ahol három sor tégla van, holnapután már ötsornyi fut, és aztán összeáll belőle egy szaletli, egy ház vagy egy bungaló. Ehhez képest a színház, meg a film, meg a szinkron, teljesen más műfaj. Egy produkció is felépül, de valahogy nem látom benne azt az eredményt, amit egy épületnél – magyarázza a színész. – Én vittem ennek a cégnek az öntözővel kapcsolatos tervezési és telepítési feladatait. Aztán amikor elérkezett a sorozat vége, a lányaim anyjával is válságba került a kapcsolatunk…”
„Mindenkit unnak valahol”
Élete biztosnak hitt építőkövei egymás után dominóként borultak el. „Akkor még nem tudtam, hogy ennek a házasságnak vége lesz, de mindenféleképpen beléptünk egy rideg, nyirkos, szűk, fájóan hosszú érzelmi előszobába. 2023 nyarán végül elváltunk, ennek minden vacakságával és szörnyűségével együtt. Jelesül, ott találtam magam 40 évesen a nullán. Úgy éreztem, soha többé nem fogok tudni megbízni senkiben. Ráadásul egy jól felépített családi egzisztencia után azt is meg kellett élnem, hogy éppen albérletet keresek. Sokan kérdezik, miért nem harcoltam komolyabban az anyagiak terén. A legelső válásom négy évig tartott, csak hát akkor 30 éves voltam. Akkor megfogadtam, hogy még egyszer nem lesz négy évem arra, hogy egy válással vacakoljak. Persze tisztában vagyok azzal, hogy mindenkit unnak valahol. Én pedig sem a legszebb modell, sem a legdögösebb hím oroszlán nem vagyok. Volt ezzel önismereti feladatom is. Talán nem is az lepett meg a legjobban, hogy belőlem ki lehet szeretni, és párhuzamosan behozni valakit a képbe. Inkább az, hogy arra számítottam: ennek lesz egy tisztességes vége. De nem lett. Nyilván az összes ügyvéd széttárta volna a karját, mert semmi sem volt a nevemen…”
Egy hang a telefonban…
Mivel a biztatóan induló kertépítés is családi vállalkozás volt a lányok anyukájának a családjával, annak is vége szakadt. „Ezt szerencsére teljesen becsületesen és rendben zártuk le – folytatja a színész. – Miután a második feleségem elvált tőlem, hogy úgy mondjam, kirakott a kuka mellé, amit én egy cserbenhagyásos gázolásnak éltem meg, két nagyon fontos változás következett. Az egyik magánéleti. Miután ott találtam magam a béka segge alatt, majd ott gyakorlatilag a létezés mélypontján, az újjászületés is eljött. Emlékszem, autóztam kifelé a Szentendrei-szigetre, az anyám házához, mert ott éltünk a gyerekeimmel egy évig, amíg sikerült megoldanom a lakhatásunkat. Egyszer csak megcsörrent a telefon, és egy több mint 20 éves ismeretségből egy női hang belecsicsergett a telefonba…”
Minden eddigit elsöprő szerelem
A munkával kapcsolatos hívásból aztán valahogy szépen lassan kibontakozni látszott valami egészen más. „Onnantól kezdve valamiért mindig volt indok, hogy felhívjuk egymást, megkérdezni, hogy van: két hetente, hetente, naponta… És ebből kialakult egy egészen fantasztikus, és azt kell mondjam, minden eddigit elsöprő szerelem. Rám köszöntött egy egészen elképesztő, úgynevezett felnőtt kapcsolat – magyarázza Dani. – Mi annak ellenére vagyunk szerelmesek egymásba, hogy nehéz lelki puttonyokat cipelünk. Ő is elvált, és ott van három lánygyermek. Nálam van egy fiú- meg két lánygyermek. Ezt bruttó hat gyereknek hívjuk. Ez egy olyan kapcsolat, ahol életemben először azt érzem, hogy partner és társ vagyok. Tehát nem az eltartó, a kertész, a spermadonor, hanem egy ember, akivel jó lenni. És ez most már lassan másfél éve tart, és a gyerekeink is imádják egymást. A szó klasszikus értelmében nem élünk egy fedél alatt, de sokat vagyunk együtt. Viszont ilyen formában mindenkinek van a saját gyerekével is programja. És ez is tök jó, hogy ezt látják a gyerekek. Merthogy anyának is lett valakije, aki szereti, meg apának is lett valakije, aki szereti. De ez nem azt jelenti, hogy akkor anya is elveszett, és apa is elveszett, hanem föl tudtunk állítani egy nagyon jól működő közös rendszert.”
Mi volt a tanulság?
Dani úgy érzi, azok után, amiken az elmúlt években átment, harmonikusabb az élete, mint valaha, és már újra tud bízni valakiben. „Nyilvánvalóan dúlnak még bennem harcok, de sokkal nagyobb a nyugalom és a béke bennem, mint a mostani kapcsolatom előtt bármikor – magyarázza. – Biztos lesz ennek majd valami tanulsága, hogy mindez miért így történt. Bízom benne, hogy van még 40-45 évem arra, hogy kitaláljam, tulajdonképpen mi is volt az. Mire is akart a sors megtanítani?”
Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
