Címlapsztori

Csepregi Éva menye komoly műtéten esett át: „Nagyon megviselt Dóri betegsége”

A tüdején találtak elváltozást.

Csepregi Éva sokat aggódott az utóbbi időben menyéért, Dóriért. „Tehetetlennek éreztem magam, pedig úgy szerettem volna segíteni neki” – mondta az énekesnő a Meglepetésnek.

Az énekesnő fiának felesége, Dóra szeptemberben egy komoly műtéten esett át. „Váratlanul ért a betegségem. Az utóbbi két évben nehézkes volt számomra a levegővétel, és egyre többször hirtelen, nyilalló fájdalmat éreztem a mellkasomban. Nagyon sok vizsgálaton vettem részt, mire kiderült, bulla nőtt a tüdőmre, amit le kellett operálni.”

Dóra már gyógyulóban van, de még mindig nem hódolhat a szenvedélyének, a jógázásnak, mert most még nagyon igénybe venné a legyengült tüdejét. „Az egészségügyi problémám ellenére igyekszem optimista lenni. Valahogy mi mindenben meglátjuk a szépet, a jót. Én például a betegségem alatt annak örültem, hogy a Korányiban nagyon tisztességesek voltak velem az orvosok és a nővérek, és így könnyebb volt elviselni a bent töltött időszakot. Éva is mindig mosolygós és pozitív, ez is erőt adott. Csak egyszer láttam sírni, amikor meglátogatott a kórházban.”

Csepregi Éva hozzátette: „Lelkileg nagyon megviselt Dóri betegsége. Édesanyám is tüdőbeteg volt, ezért pontosan tudtam, hogy ez egy komoly probléma. Tényleg én is olyan vagyok, hogy mindenben a jót próbálom megkeresni, nem kesergek, de olyan kiszolgáltatottnak láttam Dórit a kórházi ágyon fekve, hogy nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Eltört a mécses” – vallotta be az énekesnő.

További részletek a legfrissebb Meglepetésben!

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!