Címlapsztori

Kern András rosszulléte miatt szakadt félbe az előadás – FRISSÍTVE

A közönséget Rudolf Péter tájékoztatta.

A kommentelők szerint Kern András betegsége miatt maradt el Az imposztor második felvonása a Pesti Színházban kedd este, és így értesült a story.hu is. A minap a Vígszínház az alábbi posztot tette közzé a Facebook-oldalán: „Sajnálattal tájékoztatjuk nézőinket, hogy a ma esti (2024. december 17.) Az imposztor című előadásunk a Pesti Színházban egészségügyi okokból az első felvonás után félbeszakadt. Az előadás pótlásával kapcsolatban később tudunk tájékoztatást adni. Megértésüket előre is nagyon köszönjük!”

A színház ennél többet nem közölt, de a hír alatt – amelyet több médium is átvett – több kommentben is az állt, hogy Kern András rosszulléte miatt nem fejezték be az előadást.

A Spiró György 41 éve írt és most átírt darabját néhány napja, december 7-én mutatták be Rudolf Péter rendezésében, aki a bemutató után így méltatta a főszereplő Kernt: „Nyilván akkor van értelme ezt a darabot elővenni, ha van egy olyan színészegyéniség a társulaton belül, aki valami hasonlót jelent a színháznak, az országnak. Nekünk szerencsére itt van Kern András.”

A történet a cári Oroszország által megszállt Vilna városában játszódik, ahol a helyi színházi társulat az életben maradásáért küzd. Vendégfellépőnek meghívják a „lengyel színház atyját”,  Wojciech Bogusławskit (Kern András), akitől a megmentést várják.

Azóta a Telex a színész feleségétől megtudta, hogy Kernt a rosszulléte miatt kedden kórházba szállították, és éjszakára, a vizsgálatok idejére bent tartották, de szerdán már haza is engedik. Egy napilapnak pedig maga Kern András is megszólalt, és szűkszavúan csak annyit mondott: „Már sokkal jobban vagyok, nagyon szépen köszönöm az érdeklődést.”

A Kossuth-díjas művésznek mielőbbi gyógyulást kívánunk!

Kiemelt kép: Juhász Éva

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!