Mielőtt megesküdtek volna, két dologban voltak bizonyosak: hogy a nagy napon egy pillanatra sem szeretnék elengedni egymás kezét, és hogy olykor-olykor emlékeztetik majd magukat arra, álljanak meg, és csak élvezzék ki a pillanatot.
„Semmit sem szabad halogatni!”
A párja tavaly év végén kérte meg a kezét, januárban pedig eldöntötték, nem is várnak az esküvővel, idén egybekelnek. „Tisztán emlékszem, ahogy az első találkozásunk végén Beni rám néz, és azt mondja; ’Ugye tudod, hogy ez most más? Ne érjen meglepetésként, hogy hamarosan meg foglak kérni.’ Ezután egy pár lettünk, összeköltöztünk, és pár hónapra rá beváltotta az ígéretét… – mosolyodik el Sydney van den Bosch. – És van abban valami nagyon szép, hogy mielőtt édesapám elköltözött az égbe, azok voltak az utolsó szavai a páromhoz: ’Vigyázz rá!’ Igen, nehéz éven vagyok túl, a papa elvesztése mellett idén nyáron tudtam meg: ismét kés alá kell feküdnöm. Egy újabb mellkas-rekonstrukció vár rám, és még a negatív szövettan miatt is izgulhattam. De a fájdalom, a gyász, a betegségek egyvalamire megtanítottak: semmit sem szabad halogatni! Pláne nem azt, ami boldogsággal tölt el, ami ennyire jó. Erre a szerelemre nem lehetett felkészülni! – mondja a rá oly jellemző lelkesedéssel. – Meg akarom élni minden pillanatát. Nem úgy, mint az eljegyzést, amelynek máig vannak homályos részei… Beni annyira izgult, én meg annyira meglepődtem, hogy pár percre rá fel sem tudtuk idézni, pontosan hogyan is történt” – mondja nevetve az újdonsült feleség.
Ruhaválasztás próba nélkül
A lánykérés pedig egy gyönyörű szigeten, Balin történt, méghozzá egy vulkán tetején. „Részt vettünk egy hajnali túrán, reggel ötre értünk fel a csúcsra. Az egész felhőben volt, semmit nem láttunk a napfelkeltéből, rajtunk kívül mindenütt turisták mászkáltak. Beni mondta, induljunk el kettesben lefelé a vulkánról, majd ő vigyáz rám. Aztán ahogy haladtunk lefelé, úgy oszlottak el a felhők. Egyszer csak szikrázni kezdett a nap, mire ő letérdelt, és megkérdezte, hozzámegyek-e. Innentől már csak annyira emlékszem, hogy kiszakadt belőlem egy hatalmas igen. Teljes mámorban úsztunk. Mindez december 30-án történt, szilvesztereste pedig szétkürtöltük a hírt a családnak, a barátoknak. Egyből jött a kérdés: lesz esküvő is? Mi meg erre azt válaszoltuk, hogy naná! Amint hazajöttünk az utazásból, fel is kértem a barátnőmet, aki egy vérbeli profi, hogy legyen az esküvőszervezőnk, és el is kezdtünk közösen gondolkodni. Én nyári esküvőt szerettem volna, Beni őszit, amikor már nincs akkora meleg. Mondhatni, ő ’nyert’, ugyanis júniusban tudtuk meg, hogy nem úszom meg a műtétet… Az operációt három hónap lábadozás követette, Beni fürdetett, öltöztetett, amíg fel nem gyógyultam. De tudtuk, ha ezt kibekkeljük, a szeptember a miénk, ott már a szabadság vár ránk. Persze mivel épp esküvőre készültünk, ezer kérdés merült fel, például, miként lesz így ruhám, hogy nem is próbálhatok? Hát úgy, hogy az elmúlt években fantasztikus tervezőkkel dolgozhattam együtt, akik ismerik minden porcikámat, tudták pontosan, mi áll jól, mit szeretek!”
Kiemelt kép és fotó: Bella Rose Wedding Photography és Vamos Wedding Photography
