Címlapsztori

Sallai Nóra: Már gyerekként megküzdött az életéért

Az autóbalesetet szenvedett színésznő korábban fél évet töltött kórházban. Családtagjai sem látogathatták.

A gyermekével együtt súlyos autóbalesetet szenvedett színésznő életéért napok óta küzdenek az orvosok. Kisfia is még kórházban van. Sallai Nóra már kislány korában megtanulta, mit jelent az életért küzdeni, ugyanis fejlődési rendellenességgel, pitvari sövényhiánnyal született, amit meg kellett operálni. Ma ezer születésre 7-8 szívfejlődési hibával világra jött csecsemő jut, a lyukas szív ezek között is viszonylag gyakori.

A betegséget hamar felfedezik a gyermekorvosok, több tünet mellett főleg a szívzörej alapján. Nóránál egy rutinvizsgálat során derült ki a baj. „A legfontosabb tanács, amit a szüleim akkor kaptak, hogy rendszeres ellenőrzés mellett ugyanúgy neveljenek, mint más gyermeket – mondta korábban a Bestnek a Jóban Rosszban egykori sztárja. – Jártam játszótérre, óvodába, nem is igen vettem észre, hogy baj van, bár talán mintha egy kicsit jobban óvtak volna anyuék. Aztán egyszer csak elmondták, hogy megoperálnak, és sokáig kell majd kórházban maradnom. Óvodás voltam, úgyhogy volt már valami fogalmam arról, mit jelent az, hogy műtét.”

A kis Nórit tehát megoperálták, felnyitották a mellkasát. Az ott maradt húszcentis heg azóta is emlékezteti a történtekre és az azt követő borzalmas időszakra. „Fél évig kellett bent maradnom a kórházban. Hogy minden esetben így szokott-e lenni a fertőzésveszély miatt, vagy nálam jelentkezett valami olyan, ami miatt bent tartottak, ma már nem is tudom. De fél éven át ott éltem, és nem engedték, hogy a szüleimmel, a barátaimmal találkozzam. Persze jöttek látogatni, de nem tudtam őket megölelni sem, mert nem jöhettem ki a szobából, ahogy őket sem engedték be, úgyhogy az üvegfalon keresztül adtunk egymásnak puszit.”

Rettenetesen nehéz időszak volt ez a családnak. „Egyszer megkérdeztem anyut, hogyha baj van a szívemmel, akkor én már nem leszek szerelmes? A mesékből, a filmekből kisgyermekként összeraktam, hogy a szívnek és a szerelemnek van valami köze egymáshoz…” Miután Sallai Nóra kijött a kórházból, minden visszaállt a régi kerékvágásba, ugyanúgy élhetett, mint a többi gyerek, akár kifulladásig is szaladhatott a réten. Persze a szülei óvták, biztos, ami biztos, de Nóra ezek után teljes életet élhetett, sportolt is, semmiben sem gátolta az, hogy lyukas szívvel született.

Itt tud segíteni

Sallai Nóra számára irányított véradást szerveztek. Október 3-án, csütörtökön ismét várják az önkéntes véradókat a Duna Plázában, a Posta mellett. Az irányított véradás során az alábbi adatokat kell megadni: Kéméndi Sallai Nóra részére, TAJ-szám: 086 162 010.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!