Címlapsztori

Postás Józsi miért nem házasodott össze Barbarával, akit tíz éve szeret?

A mulatós énekessel elképesztő fogyása mellett a párjáról is beszélgettünk, és mesélt egyetemista fiáról is.

Van-e nagyobb és szebb születésnapi ajándék, mint hogy az ember visszaszerezte az egészségét, fittségét, újra tele van energiával, újra feljönnek rá a régi, ma is divatos holmijai, ráadásul aki szembe jön vele, mind megdicséri, hogy 15 évet letagadhatna? „Pedig jövőre ötven leszek” – mondja az örökké jókedvű és újra karcsú Fraller József, azaz Postás Józsi.

Autóbalesete után hétszer műtötték

Az énekes több mint húsz éve a magyar mulatós zene meghatározó sztárja, főleg női rajongói nemcsak a zenéjéért kedvelték meg őt, hanem a jó kedélyű, kedves személyiségéért no és sármos arcáért, széles mosolyáért. „Engem nemcsak a jó genetikám tartott fitten, hanem az, hogy postásként dolgoztam. Sokat lépcsőztem, sokat mentem. Imádtam minden pillanatát, a körzetemben több száz családnak szállítottam ki a nyugdíjat és a küldeményeket, ez egy bizalmi munkakör.” Kedvelték, volt olyan néni, aki ha jött hozzá Józsi a nyugdíjjal, hajnalban kelt, hogy friss buktával várja. Aztán 2013-ban közös megegyezéssel távozott a postától, épp akkoriban szervezték át a munkahelyét is, és a zenélés lett a fő foglalkozása. Már nem szaladt a lépcsőn, se egyik utcából a másikba, csak a kilók kúsztak fel rá. Az sem segített, hogy 2013-as autó­balesete után hétszer műtötték a karját, a gyógyulás alatt nem mozgott és rosszul étkezett. „2019-ben 123 kilót mutatott a mérleg, amit meg a tükör… Mit tagadjam, amikor elhatároztam, hogy életmódot váltok, annak hiúsági oka is volt. De főleg egészségügyi. Már fájt a bokám, fáradékonyabb voltam, és a színpadon sem bírtam úgy szuflával. Döntenem kellett.”

2019-re 123 kilóra hízott

Nem sportolt, csak sétált

Párja az egészségügyben dolgozik, ő segített összeállítani egy diétás étrendet, miután rengeteget tanulmányozta a kérdést, és szakemberekkel is konzultált, így bátran rábízhatta magát. Belevágott, bár hitte is, meg nem is, hogy sikerülhet lefogynia. „Barbarában bíztam, no meg az akaraterőmben. Az is nekem kedvezett, hogy nem vagyok édesszájú, de voltak kétségeim, sőt – folytatja az énekes. – Száműztem a lisztet, a zsíros ételeket és a cukrot, helyette sok zöldséget, sovány húsokat és teljes kiőrlésű termékeket fogyasztok. Ma is a párom rakja össze az étrendemet, mit, hogy és mennyit ehetek, és mindent elkészít nekem. Én főzni nem tudok, de a vásárlásban már százszázalékosan tudatos vagyok – teszi hozzá Józsi, aki ma fittebb, energikusabb, és az alakjával is elégedett, a célja pedig az, hogy megtartsa a 83 kilóját, ami ideális a 178 centis férfinak. – Így már ki merek menni a strandra” – mondja, és azt is, hogy az elmúlt öt évben semmit nem sportolt, csak sokat sétált és odafigyelt az étkezésre.

Párjával gyűjti a közös élményeket

Fia geológusnak tanul

Bizony, a párja. Így emlegeti Barbarát, akivel tíz éve vannak együtt, de nem házasodtak össze. Mindketten elváltak. „Voltunk házasok, tudjuk, nem a papíron múlik a siker. Egyelőre nem került szóba, mindig más volt a prioritás. Ennél mindig fontosabb volt az emberi oldala, az értékrend, amit képvisel, és hogy társ tud lenni. Ha tehetem, meglepem néha élménnyel, néha egy-egy apró meglepetéssel. Például voltunk a Földközi-tengeren egy nagy tengerjáró hajón is. Kirándulunk, közös élményeket gyűjtünk. Az egymásra való odafigyelés, a szeretet szerintünk fontosabb, mint hogy férj és feleség vagyunk-e – mosolyog az énekes, aki nagyon büszke a családjára. – A fiam már kirepült, Benedek 21 éves. Mindig szerette a történelmet, geológiát. Amikor gyerek volt, sok várat és egyéb történelmi helyet látogattunk meg együtt. Jól rajzol, a romok, ásatások és feltárások alapján tervezte meg, milyen lehetett az egykori tapolcai vár. Egy stratégiai készséget fejlesztő, középkort idéző társasjátékot is faragott egy pályázatra, melyen a szakmai zsűri különdíjjal jutalmazta – így a büszke apa, aki azt sem titkolja, hogy fia nemcsak ásatásokon szeret részt venni, hanem zenélni is imád. – Gitározik egy tapolcai együttesben, a Somnium zenekarban, metálzenét játszanak. Hétvégén tudnak próbálni, és már fellépéseik is vannak. Elég messze van az én stílusomtól, de mégis én vagyok a fiam legnagyobb rajongója!”

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

A legjobb tanács

Józsi azt mondja, a fogyásban nem csak az étrend számított. „Hanem az is, hogy fegyelmezett típus vagyok. Tudatosan, naponta többször és keveset eszem, odafigyelek, rengeteget sétálok. Hatalmas szükségem van a Balatonra, ami csak pár kilométerre van Tapolcától. És ha valami bánt, vagy csak gondolkodni szeretnék, akkor elmegyek oda, és megnyugszom, feltöltődöm, és pozitív gondolkodásra késztet.”

Kiemelt képek és fotók: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!