Címlapsztori

Weisz Fanni: „Minden pillanatunkat megváltoztatja a kicsi kincsünk érkezése”

Pár hónappal ezelőtt derült égből villámcsapásként ért mindenkit az örömhír: titokzatos párja eljegyezte a hallássérült modellt, aki gyermeket hord a szíve alatt.

Két év szingliség után talált rá a szerelem Weisz Fannira, aki előző – nyilvánosság előtt élt – párkapcsolataiból okulva, úgy döntött, ezúttal szigorúan a négy fal között éli a magánéletét. Civil foglalkozású párjáról továbbra sem szeretné lerántani a leplet, a kismamaságról és a szülővé válás izgalmairól azonban szívesen mesél lapunknak.

Azonnal megérezte, hogy állapotos

Tizenhat éves kora óta másra sem vágyott, mint hogy babázhasson, álma pedig hamarosan megvalósulni látszik. Fanni június végén jelentette be a közösségi oldalán, hogy állapotos. „Már a huszonötödik hétben járok. Hihetetlen hogy milyen gyorsan megy az idő! – kezdi lelkesen a Story magazinnak a csinos kismama, majd hozzáteszi, párjával tudatosan készültek a családalapításra. – Természetesen sokszor beszéltünk a jövőbeni terveinkről, köztük a babáról is. Szerencsére tapasztalatunk is van, mert nekem egy unokaöcsém és két unokahúgom is van. Babáztam is velük, a kicsiknek kicseréltem a pelusát, elaltattam, felöltöztettem őket, ha úgy adódott. És a páromnak is van egy unokahúga, szóval mindkettőnknek van egy kis rutinja. Persze a saját gyermek egészen más. Még meg sem született, és máris aggódom érte” – mondja nevetve Fanni.

Párja Velencében kérte meg a kezét

A leendő szülőket nem sokáig várakoztatta meg a születendő gyermekük. Amint elhatározták, hogy családot alapítanak, máris kiderült, hogy úton van a kis trónörökös. „Ha az ember tudatosan tervezi a babavárást, akkor nyilván jobban figyel magára, ezért azonnal megéreztem, hogy állapotos vagyok. Ekkor rögtön mondtam is a páromnak, hogy csináljuk egy tesztet. Amint megpillantottam a két csíkot, csak annyit tudtam kinyögni: ’Úristen, babánk lesz!’ Aztán hosszú pillanatig csak tágra nyílt szemekkel néztük egymást, és mosolyogtunk. Kicsit meg is lepődtünk, hogy ilyen gyorsan jött, de nagyon akartuk mindketten. Nagy öröm volt.”

Utolsó percben választanak nevet

Már az sem titok, hogy Fanni kisfiút hord a szíve alatt, a névválasztást azonban nem szeretnék elkapkodni. „Még nem tudjuk, mi legyen a baba neve. Szerintem az utolsó pillanatra hagyjuk, és amikor megszületik, akkor hozzuk meg a végleges döntést. Van pár név, ami mindkettőnknek tetszik, de nem görcsölünk rá – ecseteli a csinos influenszer, aki inkább igyekszik kiélvezni minden pillanatát az áldott állapotnak. – Egy hónappal ezelőtt még kiborított teljesen ez a nagy meleg. Szédültem, nem volt erőm, nagyon rossz napjaim voltak! Most viszont már jól vagyok, van erőm, jól érzem magam a kis pocaklakómmal. Nincs sok hátra, három hónap, és minden pillanatunkat megváltoztatja a kicsi kincsünk érkezése!”

Minden rezdülését érzi a babának

Orvosa vigyáz rá

De vajon hogyan készül a szülésre a siket modell? „Nagy félelmem volt, hogy a szülőszobán majd hogyan kommunikálok az orvosokkal, de már megtaláltuk rá a megoldást. Mindent átbeszéltük, úgyhogy teljes mértékben felkészültem! A családomnak, az orvosomnak, a Czeizel Intézet szakembereinek köszönhetően teljes biztonságban és harmóniában telnek a napjaim – ismeri be a kismama, akinek hallássérültként a mindennapos kihívásokra is fel kellett készülnie, például, hogy miként észleli, ha éjszaka felsír a kicsi. – A mai technológia mellett ez már nem is kihívás. De biztos vagyok benne, hogy minden rezdülését érezni fogom. Arról nem beszélve, hogy a párom halló. Nappal pedig úgyis mindig figyelni fogom, és van hallókészülékem! Nem lesz probléma. Egy dolgot viszont biztosan tudok: az édes kisbabánknak nagy figyelemben lesz része, és nagyon jó helye lesz mellettünk!”

Az esküvő még várhat

Az eljegyzésre ugyan már sor került, az esküvő viszont még várat magára. Fanni és vőlegénye elsősorban most a szülővé válásra szeretnének koncentrálni. „Nem sietünk vele, sokkal fontosabb projektünk van most!”

Kiemelt képek és fotók: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!