Címlapsztori

Gáspár Evelin: „Sokáig én voltam apuci kislánya, ültem a magas lovon”

Tizenhárom éves kora óta diétázik. Így érthető, ha még jobban megviseli, ha külseje miatt bántják.

A nehezebb utat választotta, és büszke rá, mondja Gáspár Győzike lánya már a beszélgetés elején. Megtehette volna, hogy az elmúlt évek látványos eredményt hozó fogyókúrája után kés alá fekszik, és megszabadul a felesleges bőrtől. Ehelyett heti rendszerességgel jár testkezelésekre, és persze továbbra is követi azt az életmódot, amellyel sikerült a legjobb formáját elérnie.

Azt vehet fel, amit akar

Gáspár Evelin a közösségi oldalára bátran posztol bikinis képet, vállalja a testét, ezáltal a hibáit is. Mint mondja, nincs mit szégyellnie. „Nagyon sajnálom, ha akad olyan, aki szerint mégis van – kezdi. – Gyerekkorom óta képernyőn vagyok. Tudom, sokan nem kedvelnek. Vannak, akik egyenesen utálnak. Rengeteg sértő dolgot is mondtak már rám az évek alatt. Ezekre régóta nem reagálok, szinte el sem érik az ingerküszöböm. De amikor a testem miatt bántanak, amivel rengeteg munkám volt, az megérint. Most is… Cipruson nyaraltam a családommal, és el nem tudom mondani, mennyit jelent, hogy olyan bikinit vehettem fel, amilyet csak akartam. Erre jönnek a kommentek, hogy undorító vagyok… Csak mert nem tökéletes a bőröm. Kérdem én, normális dolog az, hogy emiatt plasztikáztatni küldenének?!”

Evelin remek formában van (Fotó: Archív)

Alsóneműben? Soha!

Evelin maximálisan hisz abban, hogy van más út, nem csak a plasztika. „Három éve járok egy feszesítő testkezelésre, amellyel hihetetlen eredményt értünk el. És ezt az eredményt kritizálják sokan! Mi lenne, ha látnák, milyen volt a bőröm előtte?! Na azért mit kapnék az interneten… Bele sem merek gondolni. Van előtte és utána fotóm, bődületes a különbség. De nem fogom magam alsóneműben mutogatni. Ha már ezekért a bikinis képekért is szétszedtek, hogy mennyire ronda a bőröm, mit mondanának arra… Szerencsére sokan vannak, akik szerint nincs mit takargatnom. Büszke lehetek magamra, és arra, hogy nem rohantam egyből plasztikáztatni. Illetve arra, hogy természetes maradtam.”

Büszkén vállalja az alakját a strandon is (Fotó: Archív)

Megküzdött az eredményért

Ő aztán valóban megtapasztalta, hogy a szépségért meg kell szenvedni, és ezt is teszi évek óta. „Visszatérve a testkezelésre, nagyjából március elejétől nyár végéig járok Bettihez heti egy alkalommal. Illetve pár hétig a téli szezonban is. És senki se gondolja, hogy ezek a kilencven percek a kényeztetésről szólnak! Kimondottan fájdalmasak, de ez van. Muszáj. Mint ahogy edzeni is, meg odafigyelni az étkezésre. Teljesen más ember vagyok, mióta életmódot váltottam. Ha csak azt nézem, hogy sokáig én voltam apuci kislánya, ültem a magas lovon, nos ebből az attitűdből semmi sem maradt. Megszenvedtem a testemért, ami lelkileg is hatott rám. A sport alázatra tanított. Emellett a korral sokat értem. A hétvégén harminc lettem, de én ezt élvezem. Komolyan mondom, ilyen jól még sosem éreztem magam a bőrömben, mint mostanában.”

Miért kell hazudni?

„Szeretném hangsúlyozni, azért, mert én nem szaladtam egyből egyik klinikára sem, nem ítélem el azokat, akik plasztikáztatják magukat – mondja Evelin. – Azokat már igen, akik ezt letagadják. Ne hazudjunk a követőinknek, mert az nem tisztességes.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!