Címlapsztori

Rózsa György képtelen betelni az unokájával: „Ádám egyre több csodát kínál”

A tévés legenda régen adott interjút, most viszont elmeséli, mivel telnek a mindennapjai.

Vajon miért döntött úgy Rózsa György, hogy egyre kevesebbet mutat magából a közönségnek? Hiszen a mindig mókázó, jókedvű műsorvezetőt ma is sokan kedvelik. A Story magazin megkeresésére elárulta, eseménydúsan telnek a napjai. Ebből azonban valóban nem sokat oszt meg a nyilvánossággal. „Ami igaz, az igaz: rólam nem tudják az ilyes források lázas böngészői, hogy mit ebédeltem, milyen korpásodás elleni csodaszert használok − jelzem: semmilyet! −, hol vásárolom a zoknijaimat, mit szólok Cuncika és TWFGM 37. szakításához, milyen zsakettet veszek fel a Hajlekötők 18. gálájára. Egyébként a szép emlékű A Nagy Duett sorozat elején partnernőm, a szikrázó Csobot Adél ámult el azon, hogy nem vagyok az Instagramon. Bevallom, elsőre azt hittem, az valami új súlymérték… Adélka hajthatatlan volt, és meg is nyitotta az Insta-oldalamat. Magam is meglepődtem, amikor egy-két hét alatt több ezer követőm lett. Egy ideig, mint minden új dolog, érdekelt is kicsit, ám egy idő után ráuntam, meg a lányom, az unokám egyre több csodát kínált” – meséli.

A műsorvezető egy szem unokája szeptemberben lesz 4 éves

Igazságtalan a sors

Ádám szeptemberben már négyéves lesz, aki mellett egy nagypapa csak fiatalodhat. „A lányommal és az unokámmal biztosan többször is lemegyünk a Balatonra nyáron. Fenyvesen építettek hatvan évvel ezelőtt a szüleim egy kis nyaralót, nagyon szerettünk ott pihenni meg fürdeni, focizni, csónakázni, tábortüzet rakni, kirándulni, csajozni és haverozni. Nagy társaságunk volt annak idején, fantasztikusakat buliztunk. Csilla felújíttatta a házat, most már inkább ők nyaralnak ott, bár néha én is velük élvezem a fenyvesi nyarat. Egy apának, nagyapának sosem elég a lányával, unokájával tölthető idő. Ezek a legszebb óráim, napjaim. Csilláék Ürömön laknak egy szép, modern kertes házban. Ott bolondozok a kis unokámmal, bújócskázunk, homokozunk, locsolunk, bohóckodunk. Amikor azt mondja huncutkodva, de gyermeki szeretettel, hogy ’nagypapa’, hát a mennyekben járok. Ha pedig Csillára nézek, elfog a büszkeség. És eszembe jutnak azok az évek, emlékek, amikor még ő is kicsi volt, és rengeteget játszottunk, aztán amikor a Balettintézet ­koncertjein főszerepeket táncolt, majd amikor megjelent karján a kisbabájával a klinika folyosóján. Boldogsággal tölt el, hogy láthatom felnőni a lányomat és az unokámat is. Ám azt soha nem feledem, hogy Csilla édesanyját, Évát nagyon fiatalon elvesztettük. Ő már nem láthatta Csilla operaházi sikerét, nem dédelgethette a kis unokáját. Iszonyatos igazságtalanság. Az unokámat minden rossztól féltem, de olyan patakzó, színes, szeretetteli életet kívánok neki, amilyet én élhettem szüleim, testvérem, lányom és unokám, feleségem, barátaim, tanáraim, kollégáim, tanítványaim – és a tévénézők jóvoltából.”

Európát járja a barátaival

Fieszta Madridban

Huszonnégy éve már, hogy Rózsa György tragikus hirtelenséggel elvesztette élete szerelmét, Csilla pedig az édesanyját. Kanyó Éva világklasszis tornász emléke kitörölhetetlen, az űrt valamelyest kitöltik a barátok, akikkel a műsorvezető Európa csodálatos helyeit fedezi fel. Épp most jött haza Franciaországból. „Ami a barátaimat illeti: néhányan még iskolás koromból megmaradtak nekem, másokkal a tévés évek hoztak össze. Együtt nézzük a meccseket, jókat röhögünk, vitatkozunk, régi szerelmeket idézünk, összeveszünk-kibékülünk, eljárunk éttermekbe, kávézni, ha kell, meglátogatjuk egymást betegség esetén, megünnepeljük a születésnapokat. Mostanában néhány öreglegény barátommal járjuk Európát is. Voltunk már a csodaszép Elzászban, a vadregényes Skóciában, a varázslatos Itáliában, bolyongtunk a bajor kastélyok és az Alpok hegyei között, megkóstoltuk a híres cseh söröket a gyáraikban, fiesztáztunk Madridban és Barcelonában. A minap érkeztünk haza Franciaországból. Végigcsavarogtunk Provence-on, az Azúr-parton, belekóstoltunk a cannes-i filmfesztivál hangulatába, és kanyarogtunk Európa Kanyonjában, a káprázatosa verdoni szurdokban. És már tervezzük is az ősz eleji erdélyi körutunkat, hiszen anyai ágon a családom, az Inczédyek hírneves erdélyi nemesi család.”

Kiemelt képek és fotók: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!