Címlapsztori

Meghalt Tompos Kátya: szeretettel a szívében hagyott itt minket

A súlyos betegséggel küzdő színésznő külföldi gyógykezelésére összegyűlt a pénz.

„Mély fájdalommal tudatjuk veletek, hogy hosszan tartó betegség után Tompos Kátya Jászai Mari és Junior Prima-díjas színésznő, énekesnő a ma hajnalban elhunyt, békésen távozott családja körében” – közölte pénteken reggel a család Kátya Facebook-oldalán. Tompos Kátyának, bár a betegségét nem akarta a nagy nyilvánosság elé tárni, nagyon sokat jelentett, hogy az utóbbi időkben összefogott érte nemcsak a szakma, de a civil emberek is, mint írták, „ez a szeretet erőt adott neki és reménnyel töltötte ki utolsó heteit”.

Tompos Kátya 1983. március 13-án született Budapesten. Édesanyja orosz származású. Gimnazista korában néhány évig Földessy Margit stúdiójába járt. 2001 és 2005 között a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára járt. 2004-ben Edith Piaf Mylord című dalával megnyerte a színművészeti egyetem dalversenyét. Az egyetem elvégzése után 2005-2007-ben a József Attila Színház tagja volt, majd 2007-2008-ban a Bárka Színházban szerepelt. 2008 és 2018 között a Nemzeti Színház tagja volt. Országos ismeretségre tett szert a Vacka Rádió folytatásos mese hangjáték főszerepével.

Tompos Kátya több filmben is főszerepet játszott, látható volt a Valami Amerika 2-ben (2008), Poligamyban (2009), a Köntörfalakban (2010), Nőm, nejem, csajomban (2012), Coming outban (2013), Valami Amerika 3-ban (2018) vagy például a Most van most című filmben (2019). Munkásságát 2005-ben Máthé Erzsi-díjjal ismerték el. 2007-ben a Bárka Színházban a legjobb színésznő közönségdíját nyerte el. 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal, 2010-ben Junior Prima Díjjal tüntették ki. 2014-ben Jászai Mari-díjat kapott. 2019-ben átvehette a Vidor fesztivál legjobb női szereplőjének díját a Varsói melódia címszerepéért.

Összegyűlt a pénz a kezelésére

Május elején a Fábián Juli Emlékalapítvány Facebook-bejegyzéséből derült ki, hogy Tompos Kátya egy olyan ritka daganatos betegséggel küzd, amit itthon nem tudnak kezelni. A 41 éves színésznő anyagi kereteit már felemésztették az addig felmerült költségek, ezért kollégái és barátai segítségével a Szegedi Nemzeti Színház jótékonysági rendezvényén összegyűlt a szükséges pénz a kezelésére. Hrutka Róbert a Storynak elmondta, hogy Kátya mindent tud a betegségéről. „Rengeteg latin szót használ, képben van a betegségével. Persze ez betudható annak is, hogy támogatja őt a barátja, aki orvos-kutató, és ezzel foglalkozik.” A család közleménye szerint Kátya rendelkezett arra az esetre is, ha az összegyűlt összeget nem tudná felhasználni. „Kátya halála előtt rendelkezett azokról a lehetőségekről is, ha az összegyűlt összeg meghaladja a kezelése költségeit vagy – mint sajnos jelen esetben – ha nem lesz lehetősége befejezni” – tette hozzá közleményében a családja és menedzsmentje.

Kiemelt kép: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!