Hatéves korodtól ismerlek, mint egy kis utánfutó, mentél mindig az édesapád, Ervin után, aki a legjobb barátunk volt. Emlékszel erre az időszakodra?
Szabó Simon: Sok mindenre emlékszem, de sok minden kiesett a gyerekkoromból, ami nem csoda, mert nem volt egyszerű. Édesapám (Szabó Ervin ismert újságíró volt – a szerk.) többször nősült, többször vált, több nővel élt együtt, összesen hatan vagyunk testvérek. Az édesanyám volt az utolsó felesége, miközben volt barátnője is. De mi sem bizonyítja jobban, milyen fantasztikus ember volt az apám, hogy a temetésén, a ravatalnál, a sírjánál ott volt mindegyik volt felesége – az édesanyám és apám barátnője együtt sírtak. Minden évben van egy nagy Szabó családi találkozó, ilyenkor körülbelül negyvenen vagyunk. A fiam szokta mondani: ’Apa, milyen jó, hogy nekem ilyen nagy családom van.’ Nem ismerhette a nagypapáját, mert 49 évesen meghalt, de sok a hasonlóság köztük. Ő is szeret a középpontban lenni, mint a nagyapja, hozzá is tud szólni mindenhez, minden érdekli, a színjátszás, a zene…
Te is elvált ember lettél. Szerinted lehet egy válást jól csinálni?
Sz. S.: Apám 18 évesen már szülő volt, én 32 voltam, amikor a fiam született. Ahogy apu, én is elég bohém életet éltem, de csak addig, amíg meg nem nősültem, és meg nem születtek a gyerekek. Nekem a család szent, talán ebben az is közrejátszott, hogy biztos voltam benne, ebben nem szeretném követni apám példáját. Hűséges típus is vagyok. Ha valami jó, abból nem kacsingatok kifele. Még akkor sem, ha adódnak konfliktusok. A házasságom 12 éve alatt mindig azt néztem, hogyan tudom az együttélésünket jobbá tenni, a másik megértésére törekedtem. Hogy ez nem sikerült, az nem csak az én hibám. Sokáig küzdöttem a házasságomért, mert hittem benne. Nyilván lehettek volna olyan pontok, amikor az exemnek nem idegből szólok vissza, esetleg nemcsak harmadszorra csinálok meg valamit, amit kért tőlem, de ezenkívül én azt gondolom, sok mindenben nem én voltam a hibás. Tökéletes együttélés nincs, millió kompromisszumot kell kötni, de ha az értékrendek egy irányba mennek, akkor nincs baj. Sokáig nagyjából mi is egy irányba mentünk. Egyébként amikor elváltam, egy keddi napon, a feleségemmel, a gyerekekkel a következő szombaton együtt elutaztunk. Ez volt életünk egyik legjobb nyaralása. Egy hangos szó nem volt köztünk, arra koncentráltunk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat.
Édesapád mindig úgy vált, hogy egy szál bőrönddel állt odébb.
Sz. S.: Én is így tettem. Albérletbe mentem, és miután Edinával összejöttünk, kezdtünk azon gondolkodni, hogy össze is költözünk. Ez még várat magára, de sok időt töltünk együtt.
Mintha le is fogytál volna…
Sz. S.: Ez a válás és a Farm VIP következménye. Nem akartam elvállalni ezt a műsort, mert van egy csigolyaelmozdulásom, emiatt nem szabad nehéz fizikai terhelésnek kitennem magam. Amikor jövök-megyek, akkor tök jó, de ha leülök, lefekszem, alig bírok felállni. A műsorban ugrálni, rohanni, emelni, cipelni kellett, nem tett jót a gerincemnek.
És hogy alakult a munka frontján az életed?
Sz. S.: Mostanában sokkal több az olyan napom, amikor nem dolgozom, mint hogy igen. Reggelente, amikor fölébredek, és aznapra nincs munkám, nem vagyok nyugodt: keringek a lakásban, és nem tudom, mit csináljak. Elmegyek vásárolni, a gyerekekért. A fiam zenél, 12 évesen már alapokat ír, mellette dobol, gitározik, jégtáncol. A kislányom is jégtáncol, mellette drámafoglalkozásokra jár. Persze játszom is, például a Pesti Színházban egy darabban, de csinálunk egy Janikovszky Éva felolvasó estet, néha műsort is vezetek. Nemrég írtam egy forgatókönyvet, próbálom elérni, hogy abból film készüljön. Ez két fiú barátságáról szól, az egyik űrhajós szeretne lenni, de a kilövés napján nem jön el. Kiderül, halálos beteg. Ez a film kicsit rólam is szól. Huszonhárom évesen halt meg az egyik barátom, aztán a két legjobb barátomat is elveszítettem. Nincs nap, hogy ne gondolnék rájuk.
Sok mindent átéltél az elmúlt években, Edinával boldog vagy?
Sz. S.: 45 éves vagyok, és igen, felhőtlenül boldog. Remélem, ez már életem végéig így marad.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
