Címlapsztori

Gyenesei Leila: „Mimi megsimogatja az arcom, ha szomorú vagyok”

Egymásnak adták a barátok a kilincset, mindenki szerette volna felejthetetlenné tenni a születésnapját. Ezúttal talán még jobban esett a feléje áradó szeretet.

Gyenesei Leilára nemrég újra rátalált a szerelem. Rá is fért a boldogság, nehéz időszakon van túl, még csak 38 éves, de már nem élnek a szülei. Ráadásul megszakad a szíve, ha belegondol, kislánya mi mindent tanulhatott volna a közelmúltban elhunyt nagypapától. Megélni az élet apró örömeit, örülni vagy éppen sírni, amikor szomorúak vagyunk – ezt tanítja most hétéves kislányának, akivel a gyászban is nagyon összekapaszkodnak.

„Eltemettük apukámat”

Bárcsak minden hét ilyen felhőtlenül telhetne. És bárcsak mindezt Leila édesapja is megérhette volna! „Az éveim száma nem különösebben zavar. Szerencsére mindent, amit szerettem volna elérni ennyi idős koromra, azt sikerült megteremtenem. És a legfontosabb is itt van mellettem, Mimi. Ő a legféltettebb kincsem. Vele csodálatos megélni a hétköznapi dolgokat. Ilyen például, amikor legutóbb volt kedve lefutni velem a családi 940 méteres távot egy nagy utcai futóversenyen, majd másnap drukkolt nekem, hogy hosszú idő után újra lefussam a tíz kilométeremet. Hihetetlen erőt ad, hogy ő van nekem, hogy mennyi mindent csinálhatunk együtt. De abba belegondolni, hogy egy hónappal ezelőtt el kellett temetnünk édesapámat, a hiányérzet, amit a szüleim hiánya okoz, rettenetes. Arról nem beszélve, hogy a családunk legidősebb generációjába tartozom mostantól, pedig csak harmincnyolc lettem. De sajnos a természet törvényeit nem lehet felülírni” – gondolkodik hangosan Leila.

Édespjával

A legkedvesebb emlék

Miminek is sokat mesél a nagyszüleiről. Gyászolni is sokkal könnyebb, ha nem kell mélyen magába fojtania mindent. „Az elmúlt egy évben, amikor csak tudtam, édesapámmal voltam. Amikor pedig megtudtuk, hogy sajnos az orvosok már nem tudnak segíteni, próbáltunk arra össz­pontosítani, hogy megfelelően kezeljük az elmúlást. Mimi, ha a részletekről nem is, a nagyapa állapotáról tudott. És ma is, amikor sírni lát, vagy szomorúnak, megsimogatja az arcom, és elmondja, mennyire szeret. Megkérdeztem egy szakembert, és az ő tanácsát szem előtt tartva, együtt gyászoljuk a nagypapát, azaz Pamit, ahogy az unokák hívták. Most, a születésnapommal kapcsolatban például azt meséltem el neki, amikor 2008-ban, éppen a pekingi olimpiára készülve, mindennap hajnalban keltem, hogy 5.40-re az uszodába legyek. Az én drága szüleim pedig, akik tudták, hogy mindössze egyetlen percük lesz a köszöntésemre, még sötétben autóba ültek, Kaposvárról Székesfehérvárra autóztak, és pontban 5.30-kor becsengettek hozzám, hogy adjanak két puszit a születésnapomra.”

Műsorvezetőként is ugyanolyan maximalista magával, mint sportolóként volt

Szeptemberben iskola

Mint mondja, az élsport hamar megtanította a felelősségvállalásra. „Amikor anyukámat elveszítettem, a sport segített azon, hogy túléljem. Apa halálának feldolgozásában pedig Mimi, a családom, a barátaim és a munkám is segít, de különösen Mimi létezése vidít fel a legjobban. Igazán fontos korszakot zárunk, lassan búcsúzunk az óvodától, az apukájával (Feke Pál – a szerk.) a napokban írattuk be az első osztályba, amit nagyon vár. Nagyon büszke vagyok rá, úszik, ahogy egykor én is, de mellette balettozik, lovagol, és amikor csak engedi az időjárás, görkorizunk, rollerezünk. Olyan aktív, mint én, de arra nagyon figyelek, hogy ne az én álmaimat élje, hanem a sajátját” – árulja el.

Nem kér a bébiszitterből

Leilát egy ideje nem láttuk a sportcsatornákon. Munkahelyén, a Network4-en ugyanis édesapja miatt hosszabb szabadságra engedték el, de a Galileo tudományos és szórakoztató magazinműsort továbbra is vezette. Viszont most már újra láthatjuk beszélgetni az élő focimeccsek közvetítései során az Arena4 és a Match4 szakértőivel. „Sokszor hihetetlen szervezést igényel, hogy a munka mellett Mimi és a saját programjaim is beleférjenek, de megoldjuk. És mindezt eddig bébiszitter nélkül!”

Kiemelt képek és fotók: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!