Címlapsztori

A három nővér édesanyával akár Budapesten is összefuthatunk

Magyarországon is lelkesen követik a tévénézők a három lánytestvér sorsáról szóló romantikus török szappanoperát.

Soha nem született volna meg a népszerű sorozat, ha az egyik főszereplő, az 52 évesen is roppant szemrevaló İclal Aydın nem ír lelkesen családi történeteket. Az ő saját, A három nővér című könyve alapján készült ugyanis a széria forgatókönyve, amelyben ő amúgy a testvérek édesanyját, Nesrint alakítja. Nem ez az első eset, hogy az asszony egy produkciót sikerre vitt, már korábban is alkalmazták rádióra és tévére az írásait.

İclal hazája egyik legnépszerűbb írónője

Már egy egyetemista anyukája

Van miből válogatni a szakmának, hiszen İclal az elmúlt bő két évtized alatt tizenhat könyvet adott ki. A színészet mellett ugyanis mindig nagyon érdekeltek a világ egyéb dolgai, az ankarai egyetemen annak idején nyelvészeti, történelmi és földrajzi tanulmányokat is folytatott. Költőként is ismert, régebben megjelent egy verseskötete, amely a még meg nem született lányához szólt. Egy szem csemetéje, Zeynep Lal – aki mára felnőtt, tavaly novemberben lett 21 éves – egyéb művekre is ihlette, a gyerekkoráról szintén írt könyveket. Az ifjú hölgy örökölte a híres mama szépségét, tisztára olyan, mintha a fiatal kori hasonmása lenne. Az pedig külön izgalmas hír a magyar rajongók számára, hogy Lal tavaly óta Budapesten tanul média és kommunikáció szakon – anyukája az Instagram-oldalán közzétett, szívhez szóló hosszú üzenettel bocsátotta útra…

A sorozatot imádják a magyar nézők is

Mi szüksége plasztikára?

Való életbeli csemetéje mellett a színésznő szinte fogadott lányaiként tekint a sorozatbeli három nővért játszó ifjú színésznőkre, akikkel roppant szoros lett a viszonya. Talán egy kicsit pótolják is a távolba szakadt egy szem gyerekét… Nem tagadja, anyáskodott is felettük a sorozat forgatása alatt. A Türkant alakító Özgü Kayát – aki amúgy tehetséges énekesnő, eredetileg operaénekesnek készült – például igyekezett lebeszélni arról, hogy további szépészeti beavatkozásoknak vesse alá magát. Szerinte a 28 éves színésznőnek ilyesmire semmi szüksége, és ebben tökéletesen egyetértenek vele a rajongók is, akik kommentekben adtak hangot aggodalmuknak, miszerint Özgü elkezdte átműttetni magát. Tény, hogy szülőhazájában manapság ő az egyik legfelkapottabb színésznő, és talán túlságosan is próbál megfelelni az elvárásoknak. Vagy netán szerelmi bánat miatt akarja „feljavítani” a külsejét? Ottani pletykák szerint összetörte a szívét a színész Burak Serdar Sanal, akivel korábban egy pár voltak, de a férfi állítólag megcsalta őt…

Özgü Kaya végül nemet mondott a plasztikára

Jöhet a családalapítás

A Dönüşt alakító másik nővért, Almila Adát, aki a nyáron lesz 30 éves, a Cennet című sorozat főszereplőjeként is ismerhetik a magyar nézők. Szerencsére ő nem érzi szükségét annak, hogy plasztikáztasson, anélkül is feltűnő szépség. Nem csoda, hogy sikeres modellkarriert is épített, a Vogue-tól az InStyle-ig számos magazinnak fotózták már. A színészet mellett nagy szerelme még a balett, amit kislány korától művel, annyira, hogy órákat is tart a saját maga alapította stúdióban. A profi táncos karrierről viszont le kellett mondania, többek közt a sérült Achilles-ína miatt. A török szépség nemrég arról beszélt, hogy számára nincs fontosabb a családnál. Hogy megtalálta-e már a párját a gyerekvállaláshoz, azt egyelőre nem árulta el, mindenesetre úgy tudni, épp szerelmes. Erről rejtélyesen csak ennyit árult el: „Hiszem, hogy meg lehet találni az egyensúlyt egy kapcsolatban, ha mindkét fél kölcsönösen bízik egymásban, ha megvan a szenvedély és kölcsönös tisztelet.” Nemsokára akár bele is vághat a családalapításba, hiszen hamarosan véget ér a sorozat forgatása: három évad után Törökországban épp az utolsó részeket veszik fel.

Almilát imádja a fényképezőgép és a kamera is

Imádták a helyszínt!

Az Égei-tenger partján, a görög Leszbosz szigettel szemben fekvő festői kikötővárosban, Ayvalıkban forgatták a sorozatot. A stáb odavolt a paradicsomi környezetért, erről a lázadó harmadik nővér, a Deryát alakító Melisa Berberoğlu mesélt. „A stáb valósággal szerelembe esett Ayvalıkkal, tényleg gyönyörű hely. Élveztünk minden percet, amit ott tölthettünk, sokat buliztunk is munka után. Ennek is köszönhető, hogy ennyire összerázódott a csapat, mind nagyon jóban lettünk” – mesélte a 28 éves színésznő.

Melisa beleszeretett a széria forgatásának helyszínébe

Kiemelt kép és fotók: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!