Németh Lajos: „Szép karrierem van, még szebb, nagy családom, nem is kell több”

Ha azt mondom, ötven…
Németh Lajos: Akkor igazi mulatós emberként azt felelem: száz forintnak ötven a fele. Meg hogy lassan ötven éve, hogy 1974. augusztus 18-án örök hűséget fogadtam Kiss Ágnes­nek, ami, megsúgom, életem legjobb döntése volt, na meg az övé is.

Sikerült is betartania a hűségesküjét?
N. L.: Mindig tudtam, hol van az otthon, és az mit jelent, úgyhogy igen. Pedig én, aki a médiában annyi év óta dolgozom, sok fiatal lánnyal találkoztam, és észrevettem őket. Vakságot végül is nem fogadtam, csak hűséget, ehhez pedig tartottam magamat.

Diákkorában kedvelték a lányok?
N. L.: Hogyne, még rajongóim is voltak.

Egyfajta Németh Lajos rajongói klub?
N. L.: Egész pontosan az egyetemi foci- meg pingpongcsapatért rajongó klub volt az, de tudom, hogy sokan csak miattam jöttek megnézni a meccseket, és csak nekem szurkoltak. Kiss Ági persze nem volt közöttük. Ő tollaslabdázni szeretett az egyetem udvarán, és éppen akkor is ezt tette, amikor először pillantottam meg a szobánk második emeleti ablakából. Fölülről nagyon formás lány volt, és eldöntöttem, nekem őt meg kell ismernem.

A humora segített ebben?
N. L.: Áh, észre se vett. Amikor végül a kollégiumban először szembejött velem az a szőke, csábító tekintetű lány, a többi csajjal ellentétben rám se hederített. A lépcsőfordulóban volt egy szekrény, oda tették be a bejövő leveleinket. Ági fakkja mindig tele volt, szinte csak fiúk írtak neki, és ez engem zavart. Meg akartam hódítani, és végül elértem, hogy igent mondjon egy randira. Azt mondtam neki, nézzük meg a Göncölszekeret meg a Sarkcsillagot. A mai napig emlékszem annak a sétának minden pillanatára! A Rákóczi úti kollégiumból a Kossuth­ Lajos utcán lementünk a Duna-partra, majd a Fővám térre, és a Kálvin térről vissza a kollégiumba. Ott csókolóztunk először.

Könnyen befogadta Ági családja?
N. L.: Levonatoztunk hozzájuk vasárnapi ebédre Székesfehérvárra, amitől féltem, mert még soha nem jártam lányos háznál bemutatkozni. Ági is aggódhatott, mert úgy mutatott be: „Ő a csoporttársam, Lajos.” Egy év múlva jövendő apósom megkérdezte, miért is járok ide. „Hát mert szeretném feleségül venni Ágit” – válaszoltam. Éreztem, hogy megkönnyebbülnek. Persze ez a történet félig-meddig igaz csak, de én így szoktam mesélni röviden. Az esküvőnk is Fehérváron volt, elég nagy lagzit tartottunk, éjszaka a kemény mag még Ágiék kertjében bulizott. Hajnali négykor odajött hozzám a nagyanyja azzal, hogy „Lajoskám, ugye tudod, mi a dolgod, tudod, mit kell tenni ilyenkor, esküvő után…” Nem mondtam meg neki az igazat…

Hol töltötték a mézesheteket?
N. L.: Vonattal elutaztunk a bolgár tengerpartra, majd vissza az egyetemre, ahol Ági matematika–fizika, én meg matematika–meteorológus szakon diplomáztam. Akkor már egy harminc négyzetméteres, komfort nélküli albérletben éltünk. Majd jöttek a gyerekek, ’77-ben Mónika, majd Balázs.

Kivette a részét a gyerekneveléséből?
N. L.: Ennek oroszlánrésze Ágira hárult, amiért nem lehetek eléggé hálás. Én akkor rengeteget dolgoztam nappal is, éjszaka is, azt sem tudtam, hol van az óvodájuk. De ha volt szabadnap, pláne hétvégén, akkor az csak a családé volt, rengeteget kirándultunk, társasjátékoztunk, együtt voltunk szeretetben, békében. Jó érzés, hogy ma a gyerekeim, akik szintén sokat dolgoznak, ugyanilyen szép családi környezetben nevelik az öt unokánkat.

Komolyabb kenyértörésre emlékszik?
N. L.: Velem nem lehet veszekedni! Ági csak akkor emelte fel a hangját, ha reggel nem tudtam megmondani, milyen idő lesz, és hogyan öltöztesse fel a gyerekeket iskolába menet. Komolyan mondom, nem volt ilyen, talán mert mi a nulláról indultunk. Mindig voltak közös céljaink, amit ha elértünk, nemcsak még nagyobb boldogságot okozott, hanem össze is kovácsolt minket. Ráadásul ő igazi tyúkanyótípus.

Ezt szereti a feleségé­ben a legjobban?
N. L.: Meg ahogy főz! És hogy elviseli, amikor beteg vagyok. Ha lázas vagyok, akkor elviselhetetlen vagyok. De valójában nem tudnék egyet kiemelni, csodálatos feleségem van, az egész életemet, a jó sorsomat köszönhetem neki. Elégedett és boldog vagyok, semmit sem csinálnék máshogy. Szép karrierem van, még szebb, nagy családom, nem is kell több, nem vágyom másra.

Hogyan ünneplik majd meg az aranylakodalmukat?
N. L.: Szűk családi körben, ahogyan minden más ünnepet. Nem szeretjük a nagy felhajtást. De természetesen erre az alkalomra készülök valamivel a feleségemnek, amit nem árulhatok el, Ági ugyanis minden héten megveszi a Story magazint, és nem szeretném, ha innen tudná meg…

A kiemelt képen a feleségével (Fotó: Archív)